Share on facebook
Share on email

Isteni hangulat: Fesztiválszervezőnek állt a református lelkész

Koncerthelyszínné változik a mikepércsi templomkert

Nem mindennapi kezdeményezést hozott létre három évvel ezelőtt Czapp József mikepércsi református lelkipásztor: minden évben pünkösdkor ugyanis koncertek, kiállítások és vetítések helyszínévé változik a református templom kertje. Idén is színes és színvonalas művészekre és természetesen isteni hangulatra számíthat, aki ellátogat a rendezvényre.

„A Fest of Fifty eseményfolyamot idén is a pünkösdi hétvégén rendezzük meg a Towerful Events keretein belül. A mikepércsi templomkert immár harmadik éve ad teret az ég és a föld találkozásának, lehetőséget teremtve az égi szféra és a földi valóság összeolvadásának” – mondta el a rendezvény kapcsán Czapp József mikepércsi református lelkipásztor.

A gyönyörű műemléki környezetben szabadon látogatható koncertek, kiállítások és vetítések követik majd egymást május 17 és 18-án. A minifesztivál a Michelangelo-díjas festőművész, Hanyu Zsolt kiállításának megnyitójával veszi kezdetét pénteken 17 órakor és ugyanezen a napon lép fel a Simple Blues Band, a Jazz Inside és a Ladányi Trio valamint Iván Szandra is.

Szombaton a Voice and Guitar produkcióban Micheller Myrtill és Pintér Tibor duója nyitja az élmények sorát, amit a Jumping Matt and his Combo és a Sonny and his Wild Cows zenekarai folytatnak. A sort a Blues MD produkció zárja Szebényi Dániel és Gotthard Mihály örömzenélésével.

Személyes kisfilmek és rövidfilm bemutató

Külön színfoltja lesz az eseményfolyamnak az a rövidfilm bemutató, amelyben Hajdú Szabolcs emlékezik meg a napokban elhunyt kiváló zenész és színész, Csonka Valter életéről. A filmbemutató előtt rövid jammeléssel is megemlékeznek Dr. Valter-ről.

A két nap során a templomban látható és hallható a tavalyi fesztivál legjobb pillanataiból összeállított kisfilm és ugyanitt, a templomban készül majd az idei résztvevőkkel és látogatókkal az újabb filmes megemlékezés. Annak érdekében, hogy az emlékek minél személyesebbé váljanak, a szervezők azzal a kéréssel fordulnak a közönséghez, hogy ki-ki készítse el a maga fesztivál-filmjét maximum 5 perces terjedelemben A kisfilmek a www.towerful.hu oldalon jelennek meg, majd a díjazást követően az eseményfolyam saját anyagának részét képezik majd.

„Isten Lelkének valósága az első pünkösd óta ajándékként van felkínálva az ember számára. A Krisztus arcát, személyét megvilágosító lélek a tehetségnek, megértésnek, kommunikációnak és elfogadásnak is a lelke. A rácsodálkozásnak és a befogadásnak és nem utolsósorban a hétköznapi örömnek is lelke a pünkösdi lélek.” – tette hozzá a Towerful Events ötletgazdája, az esemény szervezője és házigazdája.

A Debrecen közvetlen szomszédságában található kistelepülés tömegközlekedési eszközzel és biciklivel is megközelíthető. Érdemes idén is kilátogatni a „csodák megélésének” helyszínére a mikepércsi templomkertbe 2024. május 17-18-án is.

Az idei rendezvény június 7-én a Little G Weevil and His Band, valamint a Godfater koncertjeivel folytatódik.

Megosztás:

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on pinterest
Pinterest
Ezt se hagyd ki

Kapcsolódó cikkek

Indul a Helló Margit! fesztivál

Csütörtökön a Női Váló Fesztivállal és budai nyitott galériák programmal indul útjára a Margit-negyed kulturális értékeit bemutató négynapos eseménysorozat. A Helló Margit! fesztivált beharangozó sajtótájékoztatón

Margitszigeti Színház 2025-ös évad

Május 8-án megtartotta évadnyitó sajtótájékoztatóját a Margitszigeti Szabadtéri Színház, melyen Bán Teodóra, a színház igazgatója és művészeti vezetője ismertette a 2025. évi nyári programot. A

Tutajozás az Árva folyón és az Árvai vár

Szlovákia északi részének egyik legnagyobb látványossága Árvaváralján (Oravsky Podzámok), az Árva folyó felé magasodó meredek sziklaszirten található „sasfészekként” emlegetett Árva vára. Budapesttől nagyjából 4 óra