Share on facebook
Share on email

Kertvárosi Pünkösd a Cinkotai Tájházban

Pünkösd előtti szombaton, május 18-án 15 órától a Cinkotai Tájházban a Kertvárosunk Értékeiért Egyesület szervezésében pünkösdi rendezvényen vehetnek részt az odalátogatók.

Több mint harmincféle népi fajátékot próbálhatnak ki a lurkók, kézzel hajtott fa körhintán hintázhatnak a legkisebbek. A rendezvény célja a régi magyar játékokat, szokásokat játékos formában bemutatni, feleleveníteni. A teljesség igénye nélkül, kiűzhetik Döbrögi uramat a vártoronyból, vagy éppen a Sárkányölő Szent Györgyöt megidéző lovasrohamot indíthatnak a gonosz Hétfejű ellen. Íjászkodhatnak hagyományos reflex íjakkal, vagy logikai ügyességi játékokat próbálhatnak ki.

A kimondottan ügyességi játékokat, melyek a finommotorikai képességek fejlesztését is támogatják autentikus környezetben élvezhetik a kilátogató családok. A legügyesebb apróságok, játékos akadályversenyt menetlevéllel teljesíthetik, a végén büszkén ülhetnek fel a pünkösdi királyságot jelképező trónra. Lehetőség van megismerkedni a „gyapjú útjával”, ahol pici figurákat készíthetünk a Pünkösd jegyében, vagy tavaszi szélcsengő alkotásában vehetünk részt a nagyobbacskákkal. 15 óra után 20 percenként zeneszekéren élvezhetik Cinkota mesés ófalui részén Takács Boti bácsi gyermek koncertjét a látogatók. Minden korosztály megtalálja a neki való szórakozást!

Az eseményen lehetőség van a Kertvárosi Helytörténeti és Emlékezet Központ gondozásában lévő Cinkotai Tájház megtekintésére, ahol a cinkotai, evangélikus tót népi hagyományokkal, tárgyi emlékekkel, és emellett a paraszti életmód és egyházi ünnepek köré épülő kultúrával ismerkedhetnek meg a vendégek.

A rendezvény ingyenes, de regisztrációhoz kötött a kapcsolat@helytorténet16.hu e-mail címen.

Megosztás:

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on pinterest
Pinterest
Ezt se hagyd ki

Kapcsolódó cikkek

Indul a Helló Margit! fesztivál

Csütörtökön a Női Váló Fesztivállal és budai nyitott galériák programmal indul útjára a Margit-negyed kulturális értékeit bemutató négynapos eseménysorozat. A Helló Margit! fesztivált beharangozó sajtótájékoztatón

Margitszigeti Színház 2025-ös évad

Május 8-án megtartotta évadnyitó sajtótájékoztatóját a Margitszigeti Szabadtéri Színház, melyen Bán Teodóra, a színház igazgatója és művészeti vezetője ismertette a 2025. évi nyári programot. A

Tutajozás az Árva folyón és az Árvai vár

Szlovákia északi részének egyik legnagyobb látványossága Árvaváralján (Oravsky Podzámok), az Árva folyó felé magasodó meredek sziklaszirten található „sasfészekként” emlegetett Árva vára. Budapesttől nagyjából 4 óra