Share on facebook
Share on email

Villa Salve – a Balaton, a hegy és a bor találkozása

Villa Salve - Isten hozott Badacsonytomajon!

A Balaton északi partjának legjellegzetesebb, egyben legmagasabb hegye a Badacsony. A vulkanikus eredetű tanúhegy szinte félszigetként nyúlik be a Balatonba. Hírnevét leginkább bortermelő lankáival és az egykori bánya által feltárult formakincsével alapozta meg.

Itt található az ország egyik legromantikusabb pontja is, egy lapos bazalttömb, amelyet Rózsakőnek hívnak. Kisfaludy Sándor feleségével, Szegedy Rózával szívesen üldögélt ezen a kövön, a Balaton szépségében gyönyörködve. A helyiek szerint a Rózsakő varázserővel bír. „Hogyha egy leány meg egy legény ráül a kőre, háttal a Balatonnak, egymás kezét fogva, még abban az évben egymáséi lesznek. De az is elég, ha a leány ül a kőre háttal a tónak, rágondol szerelmesére és felsóhajt. Akire gondol, annak a szíve érte fog dobogni.”

A kő a nevét tehát Szegedy Rózáról kapta, a környék egyik specifikus szőlőfajtája pedig a kőről. Badacsony parádés kilátóhelyei, bizarr sziklaképződményei, mediterrán hangulatú borteraszai rengeteg kirándulót vonzanak minden szezonban.

Ha valakit mégsem a nyüzsgés, a part, vagy a turisták hada vonzana, annak ajánljuk figyelmébe a Villa Salvét, amely Badacsony egyik legújabb, és kétségkívül legexkluzívabb szálláshelye. „Salve!” azaz „Isten hozott!” jelzi már a név is, és valóban: a falu központját elhagyva olyan paradicsomi környezet tárul a szemünk elé, hogy egy pillanat alatt úgy érezhetjük: nem az autónk, hanem maga a Jóisten hozott minket idáig.

A villa és a hozzá tartozó birtok a Badacsony-hegy délnyugati oldalában fekszik, közvetlenül a bazaltorgonák alatt, vízmosta árkok és támfalak oltalmában körös körülvéve szőlőtőkékkel. Míg a környezet Toszkánát idézi, az épületet és szobáit a nem hivalkodó luxus, letisztultság és elegancia jellemzi, jelezvén, hogy a hely megálmodói minőség tekintetében nem ismerik a kompromisszumot.

Hat stílusos kétágyas szobával és két duplakomfortos, tágas, lélegzetelállító balatoni panorámával bíró lakosztállyal várják a vendégeket. A villa egyik különlegessége, hogy mindegyik szoba és lakosztály külső folyosóról nyílik, és mindegyikhez saját terasz tartozik, kilátással a Balatonra.

A Salve nem csupán egy szálláshely. Hat hektár szőlőterület tartozik hozzá, egy családi borászat, pince és jó pár ezer palack bor: mind a Nimfeum Borászat égisze alatt. (A borászat neve a nimfákra utal, a mitológiai női istenségekre, akik a természet megszemélyesítői, és akik legszívesebben gyönyörű tájakon, víz közelségében éltek és csábítottak.) Nyáron borterasszal várják a látogatókat, de vállalják születésnapok, baráti/családi rendezvények lebonyolítását is.

Ezen a ponton javasolhatnánk, hogy ha ellátogat a Villa Salvéba, fedezze fel a sokszínű Káli-medencét, biciklivel vagy túrázva: barangoljon Szent György-hegyen, nézze meg a Kőtengert, vesszen el Balaton édenkertjében, a Folly Arborétumban, vagy vegyen részt egy igazi barlangi kalandtúrán a Csodabogyós-barlangban.

A Káli-medence egész évben bámulatos úti cél, és mindig más-más szépséget mutat meg magából a látogatók számára. A Balaton-felvidéki települések, dombok, kertek, rétek, templomok lélekemelő látványossággal ajándékozzák meg az embert, jelezve a táj spirituális és materiális gazdagságát. A csillagtúrázást természetesen javasoljuk is, de egyúttal figyelmeztetjük: mindez lehet, csak terv marad.

Személyes tapasztalat alapján a Salvéval egy gond van csak: az ember könnyen ottragad. Egy pohár borral a kezében, nyugágyon, szemlélve a naplementét, a tó ezernyi pompás színét és a napsütötte dűlőket. Élvezve a Káli-medence esszenciáját, harmóniáját, teljes nyugalomban.

Megosztás:

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on pinterest
Pinterest
Ezt se hagyd ki

Kapcsolódó cikkek

Véget ért az Utazás+ Kiállítás és a Budapest Boat Show!

Több mint 200 kiállító, csaknem 30 ezer látogató és óvatos optimizmus a turisztikai iparágban – röviden így foglalható össze a most véget ért Utazás+ Kiállítás, valamint a vele egy időben rendezett Budapest Boat Show. A HUNGEXPO Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban számos szakmai eseményt szerveztek a négy nap alatt, és bemutatkoztak az idei díszvendégek: Bulgária, valamint Gyula és Békés vármegye.