Share on facebook
Share on email

Befejeződött az utóbbi évek legsikeresebb Utazás Kiállítása

A négynapos eseményen és a vele egy időben rendezett Budapest Boat Show-n 30 000-nél is több látogató vett részt a HUNGEXPO Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban.

34 ország több, mint 160 kiállítója vett részt a 45. Utazás Kiállításon, a Karaván Szalonon és a vele egy időben rendezett 31. Budapest Boat Show-n. A tavalyinál lényegesen többen, 30 000-en váltottak jegyet a kiállításra. A kiállítók szinte mindegyike a korábbinál jóval nagyobb látogatói érdeklődésről számolt be.

Óriási sikert arattak az idei díszvendégek. Rengetegen voltak kíváncsiak Madagaszkár turisztikai kínálatára, és sokakat győzött meg a hazai kerékpáros turizmus előnyeiről a BalatonBike365 – Bringázz egész évben a Balaton környékén! Mind a külföldi, mind a belföldi díszvendég jelezte: a következő Utazás Kiállításon is részt kíván venni.

A most véget ért kiállítás fókuszában az aktív turizmus, ezen belül pedig az elektromos kerékpározás volt. A rendezők döntését dicséri, hogy több mint 1600-an próbálták ki a 100 E-Bike-ot az E-Bike Test&Show keretében, egy külön erre a célra épített 3000 négyzetméteres pályán.  

Sokan keresték fel a kiállítás kulturális díszvendégének, a fennállásának 10. évfordulóját ünneplő Liget Budapest Projektnek a standját, és ismerkedtek meg a főváros folyamatosan épülő és megújuló látványosságának kínálatával.

Számos érdeklődő kereste fel a most először létrehozott fesztivál szigetet, amelyen több hazai fesztivál (Balaton Sound, Sziget Fesztivál, Gourmet, Művészetek Völgye, Gyerek Sziget, Kerekdomb Fesztivál) is bemutatkozott.

Eredményes négy napot zártak a Karaván Szalon kiállítói. A lakókocsizás és lakóautózás legnagyobb hazai eseményén részvevő kiállítók arról számoltak be, hogy a korábbinál több üzletet kötöttek, és már a rendezvényen több lakóautóra és lakókocsira tehették ki az „elkelt” táblát.

Az Utazás Kiállításnak immár évek óta hagyományos programja a Blogger Találkozó, ahol ismert hazai utazók meséltek élményeikről, tapasztalataikról és adtak hasznos tippeket. A középpontban ezúttal a fenntartható utazás volt.  Ismét az Utazás kiállítás adott otthont a Járatlan Utakon Fesztiválnak, az egzotikus országok iránt érdeklődőket pedig az Afrika Expo Budapest várta, mely Közép-Kelet Európa legjelentősebb Afrika tematikus fóruma.

A rendezvény szakmai programjai idén a fenntarthatóság téma köré szerveződtek. A „Vágyak és törekvések a fenntartható turizmusért” című eszmecserén csaknem kétszázan vettek részt, hazai és nemzetközi példákon keresztül mutatva be a fenntartható turizmus jövőjét. Gál Pál Zoltán, az eseményt szervező Turizmus Kft. ügyvezetője elmondta: a turizmus akkor tekinthető fenntarthatónak, ha nem csak élményeket ad a turistának, hanem a helyi lakosoknak is színvonalasabb életkörülményeket teremt és a környezetvédelem megvalósulásában is szerepet játszik.

A dr. Szegedi Andrea egészségturisztikai szakértő által szerevezett Fenntarthatóság az egészségturizmusban című konferencia a többi között a hazai gyógyfürdők helyzetével foglalkozott. Kántás Zoltán, a Magyar Fürdőszövetség elnöke ezen elmondta: a háború hatására az energiaárak 300-500 százalékkal emelkedtek, számos gyógyfürdő kényszerült bezárni hosszabb-rövidebb időre. A szakmai szövetség vezetője hiányolta a korábban beígért állami mentőcsomagot, amely – mint mondta – megoldaná a hazai fürdők többségének gondjait. Ezzel együtt most, hogy mérséklődnek az energiaárak, egy kicsit optimistábban tekintenek a 2023-as évre.

Elégedetten zárták a kiállítást Magyarország legnagyobb szárazföldi kikötőjének, a 31. Budapest Boat Show-nak a kiállítói is, akik idén 10.000 négyzetméteren 100 hajóval és 70 márkával várták a látogatókat.

A korábbi éveknél több hajó és hajózási kellék talált gazdára. 

Nagy sikert aratott a kiállítás a DUNAPP!, a hiánypótló megoldásként fejlesztett dunai, hajózási alkalmazás, amely sokoldalú szolgáltatásaival segíti a hajósokat és a szárazföldön közlekedőket Magyarország legnagyobb folyóján és annak térségében.  

A Budapest Boat Show ezúttal is nagy hangsúlyt fektetett a legfrissebb innovációk bemutatására. Rengeteg érdeklődő kereste az Újdonság Pályázat idei győzteseit; az elmúlt évben vízre került fejlesztések egy helyen voltak megtekinthetők.

A Budapest Boat Show fontos hajós találkozóhelyként a bemutatkozó cégek mellett színes programkínálattal várta látogatókat. A G pavilon színpadán találkozhattak Rakonczay Gáborral, Kemény Dénessel; emellett betekintést nyerhettek az amatőr hajóépítők közösségének munkájába.

A kiállítás stratégiai partnere 2023-ban a Magyar Vitorlás Szövetség és Balaton Boat Show, szakmai védnöke a Hajóipari Vállalkozók Egylete, autós partnere pedig az Audi volt.

Megosztás:

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on pinterest
Pinterest
Ezt se hagyd ki

Kapcsolódó cikkek

Tutajozás az Árva folyón és az Árvai vár

Szlovákia északi részének egyik legnagyobb látványossága Árvaváralján (Oravsky Podzámok), az Árva folyó felé magasodó meredek sziklaszirten található „sasfészekként” emlegetett Árva vára. Budapesttől nagyjából 4 óra