Share on facebook
Share on email

Ötödik alkalommal tüntették ki a védőnőket

Immár ötödik alkalommal tüntették ki azokat a védőnőket, akik munkájuk során elkötelezetten segítik a várandós és szoptatós kismamákat, újszülötteket, mindemellett páratlan kitartással és hivatástudattal segítenek a meddőnek látszó pároknak, hogy eljussanak a várva várt gyermekáldáshoz.

A kitüntetést idén Juhász Lászlóné, Havasiné Ádámszki Emília és Gitidiszné Gyetván Krisztina védőnők vehették át.

A rendezvény és az ünnepség szervezője a Babacsalogató Alapítvány, amely hagyományteremtő céllal immár ötödször adta át az elismerést azoknak a védőnőknek, akik sokat segítettek a családok gyermekáldásáért.

A beérkezett jelölések közül a Babacsalogató Alapítvány, azaz a Meddőség Megelőzéséért és a Jövő Nemzedék Egészségéért Alapítvány kuratóriuma három védőnő munkáját jutalmazta oklevéllel és anyagi elismeréssel.

A kitüntetést idén Juhász Lászlóné, Havasiné Ádámszki Emília és Gitidiszné Gyetván Krisztina vehették át, akik áldozatos és lelkiismeretes munkája remélt babák születését eredményezte.

A rendezvényen a díjátadó mellett több előadás is elhangzottak a hazai és nemzetközi népszaporulati problémákról.

Nem csak a fizikai, a lelki segítség is fontos

Beszédet mondott a rendezvény fővédnöke, Dr. Beneda Attila család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkár, Dr. Ősapay György a Magyar Tudományos Akadémia doktora, az alapítvány elnöke, Ács Rozália, a Magyar Védőnői Egyesület Kommunikációs Alelnöke és Szeghy Krisztina pszichológiai mentor, családsegítő konzulens.

 „A Babacsalogató Alapítvány egyik törekvése, hogy segítsen a leendő szülőknek nemcsak fizikai, hanem lelki értelemben is megépíteni a fészket. Míg a várandósság és a szülés folyamata egészségügyileg szabályozott és nyomon követett, a lelki felkészülésben pszichológusok, coachok, védőnők, lelkészek és egyéb segítő foglalkozású szakemberek lehetnek a párok segítségére” –fogalmazott Szeghy Krisztina pszichológiai mentor, családsegítő konzulens.

Ács Rozália, a Magyar Védőnői Egyesület Kommunikációs Alelnöke – aki 2017-ben vehette át Védőnők a Gyermekáldásért Díját – beszédében a védőnők fogamzást segítő terveiről ejtett szót.

„A védőnők az igazságot fogják tanítani, s azzal, hogy ezek a mai magyar tündérek kinyitják a szellőzetlen téli ablakokat és kinyitják a fejeket, már meg is indult a magyar újjászületés folyamata”
– idézte Móricz Zsigmondot Ács Rozália, a Magyar Védőnői Egyesület Kommunikációs Alelnöke.

A kormánynak eltökélt célja legyőzni azokat az akadályokat, amelyek a fiatalok gyermekvállalásának útjában állnak

Dr. Beneda Attila család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkár elmondta, hogy „közismert tény, hogy Magyarországon nem minden remélt és várt gyermek születik meg, így az alapítványnak és a kormánynak is eltökélt célja legyőzni azokat az akadályokat, amelyek a fiatalok gyermekvállalásának útjában állnak. De ne csak a rosszról beszéljünk, hiszen örömteli és reménykeltő ránk nézve, hogy az elmúlt tíz esztendőben az Európai országok közül Magyarország nagyot fejlődött.”

Dr. Ősapay György az MTA doktora, az alapítvány elnöke a Babacsalogató Alapítvány célkitűzéseiről és a termékenységi ráta jelenlegi helyzetéről, jövőjéről beszélt előadásában.

„Az alapítványt a meddőség megelőzéséért és a jövő nemzedék egészségéért hoztuk létre. Jelenleg Európában a termékenységi ráta 1,53 és 2,1 lenne szükséges ahhoz, hogy az egészséges népszaporulattal rendelkező nemzetek fennmaradhassanak. Az 50-es évek elején a Ratkó korszakban jelentősen megugrott a hazai népszaporulat, azóta folyamatosan csökkenőben van és az elmúlt húsz évben sajnos hatalmasat zuhant, majd mostanra elérte az 1,53-as termékenységi rátát. Kormányzatunk célként tűzte ki a 2,1-es reprodukciós ráta elérését 2030-ra. Ez koránt sem lesz egyszerű feladat, hiszen a szülőképes nők száma a statisztikák előjelzése szerint folyamatosan csökken” – fogalmazott Dr. Ősapay György.

A Babacsalogató Alapítvány elnöke hozzátette, terveik között szerepel négy „Babacsalogató ambulancia” létrehozása egyelőre mintaként, fokozva a magyarországi népszaporulatot.

A hazai népszaporulat növelését, a meddő párok segítését célzó Babacsalogató Alapítványnak, mint civil nonprofit szervezetnek lehet az adó 1%-át adományozni. Az alapítvány neve AMM, azaz Alapítvány a Meddőség Megelőzésére és a jövő nemzedék egészségéért. Adószámuk: 19108364-1-43

Megosztás:

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on pinterest
Pinterest
Ezt se hagyd ki

Kapcsolódó cikkek

Öko Zsibongó Sport -Ne keress Kifogást!

Itt az egészség-, és környezettudatosság és a SPORT találkozik. Komplex program, ahol együtt mozdul a család! Ne csak beszéljünk a mozgás kedvező hatásairól, hanem élvezzük is azokat együtt! Egészségügyi mérések, tanácsadás a helyszínen!

A velünk élő PopArt

Ki ne tudná, hogyan néz ki a Campbell paradicsomleves konzerv, vagy Marilyn Monroe rózsaszín arca és zöld haja?