A Névtelen Utak Alapítványnak gyűjt Hajmási Dávid
Nem sok szó esik a szexuális kizsákmányolás áldozatává vált nőkről Magyarországon, mégis, ha jobban utánanézünk, látható, hogy egy létező és egyre terjedő problémáról van szó, beleértve az emberkereskedelmet is, a veszélyeztetettek köre pedig igen széles. Hajmási Dávid színészként szembesült először a problémával, ma azonban már tevőlegesen is részt vesz az áldozatok segítésében.
A Hazatalálsz című sorozat népszerű színészét évekkel ezelőtt kérték fel egy független darab egyik szerepére. A SozialMarie 2024 2. díját elnyert Kiállok érted című előadás ma is hatalmas népszerűségnek örvend, és bár a színész néhány éve nem játszott már benne, hamarosan visszaveszi a rosszfiú szerepét a darabban. A téma sok tabut feszeget és olyan problémákat dolgoz fel, amelyek felhívják a figyelmet arra, milyen könnyen a szexuális kizsákmányolás vagy az emberkereskedelem áldozatává válhatnak egészen fiatal lányok. Dávid a szerepe mellett immár az áldozatokat segítő és a rehabilitációjukat lehetővé tevő Névtelen Utak Alapítvány nagyköveteként segít, most pedig egy adománygyűjtő akcióba is kezdett.
„Az Új nap, új remények kampány célja, hogy hat hét alatt igyekezzünk minél több támogatást összegyűjteni, amely az alapítvány munkáját segíti. Tavaly az általuk működtetett védett ház egy teljes havi költségét össze tudtuk gyűjteni, idén is minimum ez a cél” – mesélte Hajmási Dávid, aki a darabban játszott évek alatt számos olyan történettel találkozott, amelyek megrendítő élményekként érték, ugyanakkor megerősítették abban, hogy nem csak színészként, de immár nagykövetként is a nemes ügy mellé álljon.
„A Kiállok érted című darab azt mutatja be, hogyan sodródhat bele egy fiatal lány a prostitúcióba, hogyan válik kiszolgáltatottá és lesz emberkereskedelem áldozata. Az előadást olyan helyeken játsszuk, ahol a fiatalok érintettek lehetnek, majd egy feldolgozó beszélgetés követi az előadást. Ilyenkor mindig megdöbbentő azzal szembesülni, hogy akad, akinek már van személyes tapasztalata ebben a témában, akár 12-14 éves lányok is érintetté válhatnak, amibe egészen szörnyű belegondolni. Az egyik előadás után például egy fiatal fiú jött oda hozzám, hogy mit tegyen, ha van olyan ismerőse, aki szexuális kizsákmányolás áldozata. Később kiderült, hogy a barátnőjéről van szó, én pedig rájöttem, hogy annál többet kell tennem, mint játszani a darabban, hogy valahogy tevőlegesen is segítenem kell. Ezért is lettem nagykövet és igyekszem most minél több támogatást összegyűjteni” – tette hozzá a színész.
Védett ház és egyedülálló program segíti a visszailleszkedést
A Névtelen Utak Alapítvány 12 éve jött létre a kanadai Servants Anonymous Foundation (SA), azaz a Névtelen Szolgálók Alapítvány program modellje alapján. Az SA egy keresztény alapokon nyugvó program, amely a világon egy abból a néhány programból, amely a hosszútávú felépülési programjával találkozik a szexuálisan kizsákmányolt nők szükségeivel. Az SA alapítvány programmodelljét használják Kanadában, az USA-ban, Ázsiában és Európában is. Itthon névtelen segítők fáradoznak az áldozatok gyógyulásán és reintegrációján egy egyedülálló program keretében.
„A lányokat, nőket egy védett házban helyezzük el, és ezzel egyidejűleg egy egyedülálló rehabilitációs programban vesznek részt, hogy emberi méltóságukat visszanyerve, újabb veszélyek ellen felvértezve térhessenek vissza a társadalomba. A munkatársak mellett számos önkéntes segíti őket, valamint traumatudatos nőgyógyászattal, pszichológusokkal, ügvédekkel, egyéb szakemberekkel működünk együtt a felépülésük érdekében. Gyógyulásuk során szembenéznek traumáikkal, önismereti utat járnak be: új készségeket és ismereteket szereznek, egyebek mellett egészséges kapcsolatokról, határhúzásról, döntéshozatalról és pénzkezelésről tanulnak , hisz sokan azt sem tudják, hogyan kell az anyagiakat beosztani, mert sosem engedték nekik, hogy pénzt tartsanak maguknál. Sok az olyan lány, aki még kiskorúként, például gyermekotthonban csöppen bele ebbe az embertelen világba, ezért sok mindent kell önmagukról megtanulniuk, hogy biztonsággal és értékességük tudatában térhessenek vissza a társadalomba. A legnehezebb talán az, hogy a korábbi ismeretségi körükkel megszakítsák a kapcsolatot, nehogy ismét belekerüljenek ebbe az ördögi körbe. A védett házban minimum fél évet töltenek, de ez akár lehet egy év is, ezután – ideális esetben – felvértezve egészséges énképpel, önismerettel, folytatják tanulmányaikat vagy munkát vállalnak. Ebben az időszakban már egy ún. félutas házban laknak, ami félig-meddig már a való életbe való visszatérést jelenti” – magyarázta az alapítvány egyik névtelen segítője, Rita.
Az alapítvány munkatársa arra is kitért, hogy bár természetesen van, aki visszaesik, sőt többen jönnek vissza többször a programba, hogy végigcsinálják azt. Az esetek körülbelül felében sikerül ezeknek a nőknek később egy méltó életet felépíteniük a programnak köszönhetően. Többen egyébként szeretnének önkéntesként visszatérni az alapítványhoz, hogy sorstársaiknak segíthessenek.
Rita szerint kiemelten fontos a társadalom érzékenyítése és edukálása is a témában
„A prevenció, az ismeretterjesztés és az érzékenyítés nagyon fontos az emberkereskedelem ellenes küzdelem során. Mivel a szexuális kizsákmányolás általában már gyermekkorban érinti a leginkább kiszolgáltatott, hátrányos helyzetű lányokat, ezért igyekszünk. A Kiállok érted c. színdarab színészeivel és a BRFK-val együttműködve minél több intézetbe, gyermekotthonba elvinni az előadást, amelyet követően feldolgozó foglalkozásokat tartunk a célból, hogy minél kevesebben váljanak áldozattá” – tette hozzá a segítő.