Share on facebook
Share on email

Pásztorok világa – Pásztorforgatag a Sóstói Múzeumfaluban

Szent Vendel a pásztorok védőszentje, ennek tiszteletére október közepén, Vendel napján a pásztorok a számadás és a jószágok behajtása mellett vásárokat és mulatságokat is tartottak. A pásztorok között rend és fegyelem volt, szoros munkamegosztásban dolgoztak. Az első pásztor, a számadó, társai körében korlátlan hatalommal rendelkezett, a falusi emberek szemében társaival együtt nagy megbecsülés övezte. Tisztelve ezt a feledésbe merülő kultúrát és követve a hagyományainkat ötödik alkalommal ad otthont a Sóstói Múzeumfalu a Pásztorok Világa nevet viselő rendezvénynek, melynek célja a pásztorkultúra bemutatása, népszerűsítése.

2024. október 12-én a 9.00 órai kapunyitást követően 10.00 órakor a Guliba Társulat hívja és várja az érdeklődőket a faluközpontba, egy interaktív mesés játékra. 11.00 órakor a Hortobágyról, az „ősnyugalom” földjéről érkező csikósok varázsolják el a látogatókat egy valódi csikósbemutatóval. 11.30 és 14.30 órai kezdettel a pásztorok valamikori szokásait felidézve bojtáravatást tartunk, ahol a vállalkozók erőpróba, gyorsasági próba és persze szellemi megmérettetés után oklevéllel térhetnek haza. 12.00 órakor, a déli harangszó után a III. Nyírségi csergetésnek ad otthont a Sóstói Múzeumfalu. Mussó László vezetésével a karikásostor használat minden apró fogására fény derül. 12.15 órakor „Hét bojtárnak vagyok fejedelme…” címmel Simándi László etnográfus előadása a pásztorok világát méltatja. 13.00 órakor Sipos Mihály a faluközpontban kérésünkre TanyaEgyetemet hirdet. Egy olyan előadással készül, amelynek párja nincsen, központi témája pedig a fenntarthatóság. 15.00 órakor az Igrice Néptáncegyüttes táncosai mutatják be a magyar néptánchagyományunk egy-egy ékes gyöngyszemét, a nagyszerű előadás után pedig táncház ad otthont a táncolni vágyóknak. A Nyíregyházi Mentőkutyás Egyesület interaktív kutyás portája a tirpák tanyán várja az érdeklődőket, a szomszédos Temetőcsősz udvarán pedig gyógyteákat kóstolhatnak a vendégeink. Az Aranykapu Népművészeti Egyesület alkotói a falusi vásárban helyi termelőkkel karöltve kínálják portékáikat.

A faluközpontban újra forog a kosaras körhinta és persze lesz népi játszóudvar és lovaskocsikázás is. A kikapcsolódni vágyók a kézműves portán (pócspetri porta) kukoricamorzsolás közben diskurálhatnak, nótázhatnak, amihez a kukoricát a skanzen biztosítja. Az éhes látogatóknak pásztorételeket kínál Bácsi Pisti és Szűcs János. E két hegyesfogú legény mellett a Hortobágy Örökös Pásztorai, Izmos Tóth József és Csinos Molnár Imre is megtisztelik rendezvényünket! A nagyhalászi magtárban egész nap Skanzen Moziba várunk mindenkit, melynek fő témája a pásztor… A tarpai portán ezen a napon az eltartható frissesség kerül középpontba, a tartósításról tudhatnak meg érdekes és értékes információkat az érdeklődők.

Ezen a napon hirdetjük, mindannyiunk örömére, hogy az barabási iskola tanterme, egy eredményes felújítás után újra várja a lelkes időutazókat, akik szeretnének bepillantást nyerni egy népiskolai tanítási órába. Ehhez természetesen újra felveszi nádpálcáját és szolgálatba áll a járási hivatal kirendelt tanítónője is.

A felnőttek 2000 Ft/fő, a nyugdíjasok és diákok 1000 Ft/fő áron válthatnak kedvezményes belépőjegyet a rendezvényre. 6 év alatt és 70 év fölött a belépés ingyenes.

Tessenek, csak tessenek! Jöjjenek csak jöjjenek!

Hiszen tudják, Sóstói Múzeumfaluban élmény a hagyomány!

2024. október 12. szombat

„Senki nem tud szebben zokogni minálunk.

Száraz nekünk a szemünk…

egyenes lesz a tartásunk, fölemelt a fejünk – csak tenyerünk lesz ököllé, és a furulyánk rí…

Összébb húzódnak a falucskák, meglassúdnak a folyók, elvékonyodik a táj is…

Egy pásztor lesz talán a legutolsó magyar.”

Megosztás:

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on pinterest
Pinterest
Ezt se hagyd ki

Kapcsolódó cikkek

Tutajozás az Árva folyón és az Árvai vár

Szlovákia északi részének egyik legnagyobb látványossága Árvaváralján (Oravsky Podzámok), az Árva folyó felé magasodó meredek sziklaszirten található „sasfészekként” emlegetett Árva vára. Budapesttől nagyjából 4 óra