Share on facebook
Share on email

Így védekezhetünk gyógyszer nélkül a megfázás és az influenza ellen

A természet erejével vehetjük fel a harcot a vírusokkal szemben

A téli időszak köztudottan kedvez a felső légúti megbetegedéseket kiváltó kórokozóknak. Ebben az időszakban ráadásul nem csak az idősebb korosztály, de a fiatalok is fokozott veszélynek vannak kitéve. Ha el szeretnénk kerülni a betegeskedést, első sorban az immunrendszerünk erősítésére kell fókuszálnunk, ezt pedig teljesen természetes módon, gyógynövényekkel is megtehetjük.

A tél időszakban sokféle megbetegedésnek vagyunk kitéve: megfázás, influenza, vagy más vírusos, illetve bakteriális eredetű felső légúti fertőzések is támadhatnak, melyek ráadásul ilyenkor rohamosan terjednek. Az iskola, a munkahely, a bevásárló központok, a boltok és különböző szórakoztató egységek látogatása sok veszélyt rejthet, a kórokozók is több ideig vannak jelen velünk együtt egy légtérben. A gyengült immunrendszert pedig még inkább fertőzik, sokféle kellemetlen panaszt okozva.

“Pusztán a tünetek alapján elég nehéz megkülönböztetni egy bakteriális fertőzést egy vírusostól, hiszen a kezdeti jelek nagyon hasonlóak lehetnek. Ilyen az orrfolyás, tüsszögés, torokfájás, melyeket valószínűleg már mindenki megtapasztalt élete során. Már a betegség kezdeti fázisában célszerű kezelni a tüneteket és nagyon fontos, hogy csökkentsük a fertőzések terjedésének kockázatát” – fejtette ki Dr. Szabó Linda gyógyszerész.

Vírusfertőzéseknél – amilyen az influenza is – az antibiotikumok nemhogy hatástalanok, de jelentős kárt is tudnak okozni. Elég csak az antibiotikum-rezisztenciára, vagy a bélflórára gyakorolt negatív hatásra gondolni.

“Erre lehet megoldás a svájci tudósok által standardizált összetevőkből álló gyógynövényekből készült termékcsalád, ami öt növény kivonatának szabadalmaztatott keverékét tartalmazza. Aktív összetevői együttműködve, kölcsönösen erősítik egymás hatását. A növényi komponensek közül több a polifenolok és bioflavonoidok csoportjába tartozik, melyek mechanikusan zárhatják el a víruskötő helyeket, így képtelenné teszik őket a felső légúti fertőzések előidézésére. A termékek plusz támogatást nyújthatnak a levegőben terjedő kórokozók elleni védelemben, különösen a legyengült immunrendszerűek számára. Ráadásul ezek a készítmények nem csak a tünetek kezelésére, hanem megelőzésére is használhatók az egészséges életmód részeként” – magyarázta James Kingsland OBE professzor, a VIROSTOP szakértője.

Szopogatós tabletták hatékonysága

Ma már számos készítmény kapható, amely a torokfájást hivatott enyhíteni, ám közel sem mindegy, melyiket választjuk. A legtöbb termék ugyanis szintetikus, fertőtlenítő hatású hatóanyagot tartalmaz, melyek csupán a tüneteket nyomják el, a fertőzést nem állítják meg. Célszerű olyan szopogatós, helyileg ható készítményt választani, amely enyhít a torokfájáson, ugyanakkor segít megakadályozni a kórokozók szervezetbe való bejutását, és így azok szaporodását is.

“A Fytofontana pasztilla összetevőit tekintve attól különleges, hogy a benne jelen lévő, természetes eredetű növényi kivonatok együtt, egymás hatását támogatva nagyon hatékonyan képesek enyhíteni a torkot érintő panaszokon. Mindezt úgy teszi, hogy a benne lévő növényi komplex, többek között a bodorrózsa polifenoljai segítségével védőréteget képez, ezáltal blokkolni tudja a vírusok bejutását a szervezetbe. Így lassulhat a fertőzés terjedése, és idővel helyreáll a légúti nyálkahártya egészséges működése” – mondta el a gyógyszerész.

Az influenza tüneti kezelése növényi kivonatok kombinációjával

Nem feltétlenül szükséges rögtön szintetikusan előállított anyagokhoz nyúlnunk, ha panaszaink vannak, ugyanis nagyon sok gyógynövény tartalmaz szervezetünkre pozitívan ható vegyületeket. Ezeknek a kombinációja pedig még erősebb hatást eredményezhet, melyet több klinikai vizsgálattal is igazoltak.

“Gondoljunk csak az Echinaceára, mely egy közkedvelt növényi kivonat, magas antioxidáns-tartalom jellemzi, illetve antibakteriális tulajdonságával kapcsolatban több kutatás is pozitív eredményekkel zárult. A téli időszakban az Orvosi zsályának is fontos szerep jut, antioxidáns tartalma mellett segíthet a torokfájás enyhítésében is. Echinaceával kombinálva ráadásul egy kutatás azt mutatta, hogy egy szintetikus anyagokból álló fertőtlenítő sprayhez képest jóval hatékonyabban csökkentette a torokfájást. Megemlíthetjük a Bodorrózsát is, ami polifenoljai segítségével védőréteget képez a nyálkahártyán, így akadályozhatja meg a vírusok bejutását a szervezetbe. Emellett a polifenolok antioxidánsok is, illetve antibakteriális hatásuk miatt alapvető fontosságúak a farmakológiában” – sorolta Dr. Szabó Linda.

A gyógyszerész hozzátette, hogy a gyógynövényes spray orvostechnikai eszköz, a felső légúti nyálkahártya védekezését támogatja és csökkenti a tüneteket. Működésének lényege, hogy védőréteget képez a nyálkahártyán, ezáltal nem engedi, hogy a vírusok bejussanak a szervezetbe, és ott elszaporodva betegséget okozzanak. Bátran lehet használni a megfázás és az influenza megelőzésére, valamint már az első tünetek megjelenése után is, a felépülés teljes időtartama alatt.

A gyógynövényes orrspray az Echinacea és Bodorrózsa mellett hialuronsavat és Aloe Verát is tartalmaz, melyekkel biztosítja az orrnyálkahártya megfelelő hidratáltságát, így nem engedi kiszáradni azt.

Ne feledkezzen meg arról sem, hogy az influenza vagy megfázás nem csak az orr nyálkahártyáját érinti, hanem a orrgaratot és a torkot is. Ezért a maximális hatás érdekében kombinálja a VIROSTOP orrsprayt a szájon át történő alkalmazási formák egyikével. Választhatja a VIROSTOP szájspray-t vagy a Fytofontana pasztillát.

A szájspray kellemes ízét a menta mellett a benne lévő növények kivonatai adják. Tartalmaz Echinaceát, Acerolát, Bodorrózsát, Orvosi zsályát és Citrus bioflavonoidokat, melyekkel sikeresen megelőzhető a megfázás és az influenza, valamint a kezdeti tünetek is enyhíthetők. A Fytofontana pasztillák 3-féle ízben kaphatók, így mindenki ki tudja választani a számára legmegfelelőbbet. Nem kell azonban aggódni, a bennük lévő aktív összetevők nem különböznek, mindhárom tartalmazza az Echinacea, Acerola, Bodorrózsa, Zsályalevél és Keserű narancs gyümölcs kivonatát. A termékek bármely gyógyszertárban megvásárolhatók, ahol a szakemberek teljes körű tájékoztatást tudnak adni a készítményekről, valamint további információkat olvashat a megfelelő internetes felületeken is.

Megosztás:

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on pinterest
Pinterest
Ezt se hagyd ki

Kapcsolódó cikkek

Mitől zöldül be a hajad a strandon?

Nyári hajproblémák és megelőzésük Július 22. nemcsak a Haj Világnapja, hanem Magdolna, a fodrászok védőszentjének napja is. A népi hiedelem szerint az ezen a napon