
Lassan újra becsengetnek. Az új tanév idén nemcsak új órarendet, hanem több változást is hoz az iskolák életébe. A nagyobb önállóság, a terhek csökkentése és az érintettek – köztük a gyerekek – aktív bevonása új lehetőségeket teremthet, és hosszú távon a motivációt és a jóllétet is erősítheti. Ahhoz azonban, hogy mindez a gyakorlatban is működjön, az iskolai közösségeknek is szükségük van támogatásra.
„Régóta látjuk, hogy az oktatásban jelentős változásokra van szükség, ezért örülünk annak, hogy ezek a kérdések most erősen fókuszba kerültek. Az oktatás szereplőiben megvan a változás iránti motiváció és az újításra való nyitottság, ugyanakkor sokan már most is jelentős terhelés alatt állnak. Fontos számolnunk azzal, hogy a megújulást sokszor már eleve kimerült pedagógusoknak, vezetőknek kell megvalósítaniuk. Ehhez pedig nemcsak új megoldásokra, hanem energiára is szükség van. A Sulinyugi küldetése, hogy támogassa a gyerekek, a szülők és a tanárok stresszkezelését és a kiégés megelőzését, és ezzel hozzájáruljon ahhoz, hogy az iskolai közösségek jól tudjanak működni a változások közepette is” – mondja dr. Szigeti Réka, egészségfejlesztő szakpszichológus, a Sulinyugi szakmai vezetője.
„Az iskolákban szerzett tapasztalataink azt mutatják, hogy még nehéz körülmények között is rengeteget számítanak az emberi kapcsolatok. Egy jó vezető, egy összetartó tantestület, a kollégák közötti támogatás vagy egy biztonságos osztályközösség sokat tud enyhíteni a nehézségeken. A változások idején ezért érdemes a szakmai megújulás mellett arra is figyelni, hogyan tudják egymást támogatni az iskola szereplői” – teszi hozzá a szakember.
A megújuláshoz tehát az iskoláknak nemcsak új működésmódokra, hanem energiára is szükségük van. Ebben mindenkinek megvan a maga szerepe: az iskola vezetésének, a pedagógusnak, a gyereknek és a szülőnek.





