
A Balaton szeptemberben is tele van élettel – és ilyenkor a kultúra veszi át a főszerepet. Szeptember 10. és 12. között huszonnegyedik alkalommal rendezi meg a Nemzeti Táncszínház a Keszthelyi Táncpanorámát, amely évről évre a magyar táncművészet legizgalmasabb alkotóit hozza el a Balaton partjára. Gyermekelőadás, folklór, argentin tangó, filmvetítés és ingyenes szabadtéri program várja a közönséget a nyár egyik legszebb ráadásában.

A Keszthelyi Táncpanoráma évről évre bizonyítja, hogy a tánc mindenkit képes megszólítani. A fesztivál három napja alatt a legkisebbektől a felnőtt közönségig minden korosztály találhat olyan előadást, amely magával ragadja. Kortárs tánc, folklór, argentin tangó, filmvetítés és szabadtéri beszélgetés várja az érdeklődőket, miközben Keszthely utcáin és terein is érezhetővé válik a fesztivál pezsgő hangulata.

„Ha szeptember, akkor Keszthely. A Táncpanoráma több mint két évtizede alatt a magyar táncélet egyik fontos találkozóhelyévé vált. Öröm látni, hogy évről évre ugyanazzal a kíváncsisággal és lelkesedéssel érkezik ide a közönség és a szakma is” – mondta Ertl Péter, a Nemzeti Táncszínház igazgatója.
A fesztivál szeptember 10-én a Székesfehérvári Balett Színház Pinokkió című előadásával veszi kezdetét. A világhírű mese kortárs táncszínházi feldolgozása érzékenyen és látványosan mesél az emberré válás örök kérdéseiről, így nemcsak a gyerekeket, hanem a felnőtteket is megszólítja.

A nyitónapon vetítik a Nemzeti Táncszínház nagyszabású országimázs-filmjét, A tánc 30 árnyalatát is. A harminc magyar táncegyüttest felvonultató alkotás ikonikus hazai helyszíneken forgott, és a mozdulatok nyelvén mutatja meg a magyar táncművészet rendkívüli gazdagságát és sokszínűségét.
Szeptember 11-én a Duna Művészegyüttes Partium – az Értől az Óceánig című előadása idézi meg a Partium kulturális örökségét. A lendületes néptáncprodukció különböző nemzetiségek hagyományait és a térség sokszínű identitását kelti életre a színpadon.
A fesztivál zárónapján egészen más világ nyílik meg a nézők előtt. Az Argentin Tangó Táncszínház LÉTEZÉS című táncjátéka az emberi kapcsolatok, az útkeresés és az egymásra találás történetét meséli el a tangó szenvedélyes, mégis intim nyelvén.
A színházi előadások mellett idén is ingyenes kísérőprogramok várják a látogatókat. Szeptember 12-én este Keszthely Fő terén Megyeri Léna és Bősze Ádám Lábujjhegyen – Zenéről és táncról, párban című közös estjén a tánc és a zene világának kulisszatitkai elevenednek meg közvetlen, szórakoztató formában.
A Keszthelyi Táncpanoráma nem csupán előadásokat kínál, hanem közös élményeket is: három napot, amikor a tánc valóban közelebb hozza egymáshoz a művészeket és a közönséget.
A belépőjegyek a Balaton Színház jegypénztárában, valamint online is elérhetők. Bővebb információ: www.balatonszinhaz.hu
XXIV. KESZTHELYI TÁNCPANORÁMA
2026. szeptember 10-12.
| 2026. szeptember 10. (csütörtök) 11:00 és 14:00 Balaton Színház – Színházterem | Székesfehérvári Balett Színház: Pinokkió |
| 2026. szeptember 10. (csütörtök) 18:00 Balaton Színház – Simándy Terem | Nemzeti Táncszínház: A tánc 30 árnyalata országimázs-film vetítés |
| 2026. szeptember 11. (péntek) 19:00 Balaton Színház – Színházterem | Duna Művészegyüttes: Partium – az Értől az Óceánig |
| 2026. szeptember 12. (szombat) 19:00 óra Balaton Színház – Színházterem | Argentin Tangó Táncszínház: LÉTEZÉS argentin tangó táncjáték |
| 2026. szeptember 12. (szombat) 20:00 Keszthely, Fő tér | Álom Lábujjhegyen – Zenéről és táncról, párban Megyeri Léna – Bősze Ádám |



