Share on facebook
Share on email

Több száz keresztény vállalkozó találkozik a fővárosban

Keresztény vállalkozók gyűlnek össze május 29-én Budapesten az immár hatodik alkalommal megrendezett Országos Keresztény Vállalkozói Konferencián. Az esemény sajátos módon kapcsolja össze az üzletet és a lelkiséget, a színpadon ugyani vállalkozók és egyházi személyek váltják majd egymást.

„Az előadások alapján ez egy menedzsmentkonferencia” – mondta el Sipos Zoltán főszervező. – „Előadóink szakértők és vállalatvezetők, akik megosztják tudásukat. De emellett helyet kap a programban a keresztény értékelvűség is, mert azt valljuk, hogy helye van a keresztény gazdaságetikának a piacon.”

Az idei előadók között van prof. dr. Bagdy Emőke klinikai szakpszichológus, Keleti Arthur AI-szakértő és jövőkutató, de a kerekasztal-beszélgetésben vesz részt Szabados Richárd, a Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség ügyvezetője is.

Több vállalkozó is megosztja majd tapasztalatait, így például Kemenes Edith, a Kemenes Cukrászat tulajdonosa, Gyaraki József, a REGIO játékkereskedés alapító ügyvezetője és Mihályi Magdolna, a Jobtain ügyvezetője. Színpadra lép Batthyány-Schmidt Margó és dr. habil Papp Miklós atya is. A műsorvezető Gundel Takács Gábor lesz. A keresztény értékrendű vállalkozók szervezett kapcsolatépítés keretében ismerkedhetnek majd meg egymással az esemény során.

A konferencia programja itt érhető el: https://keresztenyvallalkozo.hu/

Megosztás:

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on pinterest
Pinterest
Ezt se hagyd ki

Kapcsolódó cikkek

Olyan távol. Olyan közel. Olyan Burgenland.

Három természetélmény, ami távoli tájak hangulatába repít, mégis meglepően közel, Ausztriában vár. Az utazási vágyat gyakran egy fotó ébreszti fel bennünk: végtelen szavannák látványa, ciprusokkal