Share on facebook
Share on email

Falusi Majális a Sóstói Múzeumfaluban

A Sóstói Múzeumfaluban élmény a hagyomány!

Május elsején 10 órakor nyitja kapuit a Sóstói Múzeumfalu, ahol 10.30 órakor Hajdú Ágota népzenei koncertjével indul útjára a Falusi Majális programsorozata. A nap folyamán 4 alkalommal tekintheti meg a tisztelt publikum a híres Tintaló Cirkusz műsorát. Ezen produkció érdekessége, hogy egy gyermekek részére felépített kisebb méretű cirkuszisátorban zajlik az előadás, melyet a szülők és felnőttek kis ablakok segítségével, a sátrat körül állva kísérhetik figyelemmel. Követve eleinket, hagyományos májusfaállításra várjuk a látogatókat 11.30 órakor a Jánkmajtisi portán, ahol a Kismargaréta és Margaréta Táncegyüttesek elevenítik fel és éltetik tovább a szokás jellegzetes mozzanatait. Vendégünk a faluközpont színpadán, 12.00 órakor a Véta Zenekar, Olajos Gábor vezetésével, valamint a Batyu Színház, ahol 13.00 és 15.00 órai kezdettel, bábok segítségével furfangos székely népmesék és a Holle anyó története is megelevenedik. A Méhecske JátékTér a barabási iskolaudvaron fogadja a játszani vágyókat és nem messze onnan, a barabási iskolában, óránként népiskolai tanítási órán vehetnek részt kicsik és nagyok, tanítónőnk irányításával. A látogatók a Mézes Műhelyben mézeskalácsot díszíthetnek, kipróbálhatják a hagyományos szövést, a kocsmaudvaron pedig, felidézve a 80-as évek hangulatát virslit, sült kolbászt és házi kenyeret kóstolhatnak. Természetesen forog a kosaras körhintánk is, az Árpád-kori falurészben a bátor vállalkozók próbára tehetik magukat az íjászat izgalmas fogásain keresztül, kóstolhatnak gyógyteát a Temetőcsősz udvarán, és egész nap lovaskocsikázhatnak is az érdeklődők. Emellett pedig izgalmas térképes felfedező játékkal és kézműves foglalkozásokkal is készülünk.

A felnőttek 1200 Ft/fő, a nyugdíjasok és diákok 600 Ft/fő áron válthatnak jegyet a rendezvényre. 6 év alatt és 70 év fölött a belépés ingyenes.

Várunk mindenkit szeretettel, hiszen tudják, a Sóstói Múzeumfaluban élmény a hagyomány!

Megosztás:

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on pinterest
Pinterest
Ezt se hagyd ki

Kapcsolódó cikkek

Olyan távol. Olyan közel. Olyan Burgenland.

Három természetélmény, ami távoli tájak hangulatába repít, mégis meglepően közel, Ausztriában vár. Az utazási vágyat gyakran egy fotó ébreszti fel bennünk: végtelen szavannák látványa, ciprusokkal