Share on facebook
Share on email

Rábai Miklósra emlékezik a Magyar Állami Népi Együttes

A Magyar Állami Népi Együttes Esti dal, avagy „Szálljatok fiókáim!” – szabad emlékezés Rábai Miklósra című március 24-ei bemutatójával emlékezik alapítója halálának félévszázados évfordulójára.

Rábai Miklós munkásságát, halálának ötvenedik évfordulóján méltatja a Magyar Állami Népi Együttes az Esti dal, avagy „Szálljatok fiókáim!” – szabad emlékezés Rábai Miklósra című bemutatójával. A Magyar Állami Népi Együttes alapítója kortársaival együtt szinte a semmiből hozta létre a színpadi néptáncművészet műfaját. 

„1951-et írunk, nem kell kommentálni a kor kultúrpolitikáját – tekint vissza a kezdetekre Mihályi Gábor együttesvezető, a bemutató rendező-koreográfusa. – Kitartó munkájával, koncepciózus alkotóként néhány év alatt világsikerre vezette társulatát. Az előadás az ő szellemiségének állít emléket, kitérve azokra az alkotói dilemmákra is, miként teremthetett egy új, máig élő műfajt.”

A kemény diktatúra éveiben Rábainak meg kellett küzdenie az akkori politikai elvárásokkal: egyrészt megfelelni a politikának, másrészt megfelelni a saját maga erkölcsi és morális elvárásainak. Az alkotók az előadásban a tánc, a vizualitás, a zene és a próza egységére törekszenek, aminek nyomán a néző teljes képet kaphat az alapító művészetéről, s magáról a korról.

Az előadás rendező-koreográfusaként nagyon különleges megoldásokkal operálhattam – folytatja Mihályi Gábor. – Karikírozva gondolataimat a kultúrtörténet első néptánc-remixét készíthettük el az első tételben. A popzenében jártasak tisztában vannak a remix jelentésével. Ezúttal a Rábai életmű zenei világának legizgalmasabb elemeit dolgozta fel a fiatal zeneszerző, Gera Gábor.”

E zenei megoldáshoz társulnak a Rábai-koreográfiák. Megjelennek a néptáncban meghatározó gyűjtések. Az alapító idejében ezek a kutatások gyerekcipőben jártak: másfél évtizedre rá Martin György kezdte el a szisztematikus terepmunkákat. A bemutató megálmodói egy csavarral e gyűjtéseket a második tételbe emelik be, reflektálva egyúttal az Együttes népszerű, a közösségi médiákban Akkor és most címmel futó sorozatára. 

A színpadon felvillannak a külföldi sikerek is, különleges formában. A közönség képzeletben eljut Londonba, Párizsba, Olaszországba, Japánba és Brazíliába. Az időutazásokhoz életképek társulnak, ezeket sanzonokkal színesítik, de Verdi Traviatájából a Pezsgőária, a híres Brindisi is felcsendül. Egy kritikus, egy könyvtáros és egy táncos narrálja az eseményeket. A darab prózai szereplőinek köszönhetően Rábai Miklós is megjelenik. Szóba kerül az alkotás önmarcangoló folyamata, a már említett politikai elvárások; a történet az előadás végére – Rábai szellemében – katarzisba simul.

A bemutatóról bővebb információ a Hagyományok Háza honlapján olvasható. 

Megosztás:

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on pinterest
Pinterest
Ezt se hagyd ki

Kapcsolódó cikkek

Indul a Helló Margit! fesztivál

Csütörtökön a Női Váló Fesztivállal és budai nyitott galériák programmal indul útjára a Margit-negyed kulturális értékeit bemutató négynapos eseménysorozat. A Helló Margit! fesztivált beharangozó sajtótájékoztatón

Margitszigeti Színház 2025-ös évad

Május 8-án megtartotta évadnyitó sajtótájékoztatóját a Margitszigeti Szabadtéri Színház, melyen Bán Teodóra, a színház igazgatója és művészeti vezetője ismertette a 2025. évi nyári programot. A

Tutajozás az Árva folyón és az Árvai vár

Szlovákia északi részének egyik legnagyobb látványossága Árvaváralján (Oravsky Podzámok), az Árva folyó felé magasodó meredek sziklaszirten található „sasfészekként” emlegetett Árva vára. Budapesttől nagyjából 4 óra