Share on facebook
Share on email

Magyar Passió – MEGHÍVÓ filmvetítésre és beszélgatésre Eperjes Károly színművésszel

A Templomkerti esték 2023 következő rendezvénye.

A Templomkerti Esték rendezvénysorozata civil kezdeményezés, 2006-ban álmodta meg Bődey Sándor és felesége, Katalin, pesthidegkúti polgárok. A történet a Kormorán együttes fellépésével kezdődött a templomkertben, ahol zuhogó eső ellenére többezer ember hallgatta végig a koncertet. Azóta a három covid-évtől eltekintve minden évben megtartották a Máriaremetei Kisboldogasszony Bazilika javára rendezett jótékonysági esteket. A Templomkerti Estek ingyenesek, a fellépők előadásukkal, látogatók adományaikkal támogatják a bazilikát.

Az estek fővédnöke Varga Mihály, a Polgári Művelődésért Alapítvány elnöke, háziasszonya Schmitt Pálné Makray Katalin.

A rendezvénysorozat a covid járvány után a Polgári Művelődésért Alapítvány támogatásával indul újra.

Tisztelettel várjuk a Templomkerti esték 2023 következő rendezvényére

2023. július 22-én, szombaton 19 órakor 

a Máriaremetei Kisboldogasszony Bazilikába (1029 Budapest, Templomkert 1.)

Eperjes Károly Magyar Passió című filmjének vetítésére, és az azt követő beszélgetésre a Jászai Mari- és Kossuth-díjas színművész-rendezővel, a film egyik forgatókönyvírójával, rendezőjével és főszereplőjével..

A filmvetítést a szabadtéri fényviszonyok miatt kivételesen a bazilikában tartjuk.

A film angol feliratos, így érdemes külföldi vendéget is hívni.

Kérjük, hogy aki csak a vetítésre érkezik, a szentmise végéig ne jöjjön be a templomba, azt ne zavarja meg.

Megosztás:

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on pinterest
Pinterest
Ezt se hagyd ki

Kapcsolódó cikkek

Indul a Helló Margit! fesztivál

Csütörtökön a Női Váló Fesztivállal és budai nyitott galériák programmal indul útjára a Margit-negyed kulturális értékeit bemutató négynapos eseménysorozat. A Helló Margit! fesztivált beharangozó sajtótájékoztatón

Margitszigeti Színház 2025-ös évad

Május 8-án megtartotta évadnyitó sajtótájékoztatóját a Margitszigeti Szabadtéri Színház, melyen Bán Teodóra, a színház igazgatója és művészeti vezetője ismertette a 2025. évi nyári programot. A

Tutajozás az Árva folyón és az Árvai vár

Szlovákia északi részének egyik legnagyobb látványossága Árvaváralján (Oravsky Podzámok), az Árva folyó felé magasodó meredek sziklaszirten található „sasfészekként” emlegetett Árva vára. Budapesttől nagyjából 4 óra