Ez alkalomból március 18-án jubileumi napot tartunk, izgalmas programokkal várunk minden érdeklődőt. A Mai Manó Ház dolgozói a reggeli órákban tiszteletüket teszik a névadó Mai Manó Kozma utcai izraelita temetőben lévő sírjánál. Az évforduló keretében meghosszabbított nyitvatartási idővel, a császár és királyi fényképész élet- és ház történetét ismertető vezetésekkel és vetítésekkel, archaikus technikát bemutató workshoppal, valamint Zalka Imre vándorfotográfus rendhagyó záró tárlatvezetésével várjuk az érdeklődőket. A workshop kivételével az összes programunk ingyenesen látogatható, és a Mai Manó Ház aktuális kiállításaira (Mások bőrében – Elsa és Johanna számos élete, A múlt megjövendölése – A Zohar Studios fotói Stephen Berkman interpretációjában, valamint Mai Manó fotográfiái) is ingyenes belépést biztosítunk egész nap nyitvatartási időben, 12 és 19 óra között.
Az 1885-ben császári és királyi udvari fényképész rangot kapott Mai Manó (1855–1917) fényképészmester, szakíró és a gyermekfényképezés egyik legjobb hazai képviselője volt. Mai Manó univerzális módon viszonyult a fotográfiához, és tevékenységét nem szűkítette le a megélhetést biztosító, megrendeléseken alapuló üzletre. A fotográfia helyzetét, fejlődését teljes összefüggésrendszerében vizsgálta, és írásaival, lapszerkesztői, szervezői, közéleti munkájával, a hazai fotográfia közösségi kérdéseinek megoldásáért dolgozott. Egyik kezdeményezője volt a Magyar Fényképészek Országos Szövetségének, valamint 1906-tól alapítója és főszerkesztője A Fény című lapnak.
Mai Manó műtermében portrékat, családi csoportképeket, s főként gyermekfotókat készített, de a külső helyszíneken készített korai riportjellegű felvételei is fennmaradtak (Kossuth Lajos temetése, 1894). Díjakkal kitüntetett portré- és gyermekfotói a mai nézőben ellentmondásos benyomást kelthetnek. Elismeréssel, tisztelettel, némi irigységgel adózhatunk a képek technikai tökéletességének, a beállítások eleganciájának, nosztalgiát érezhetünk a hajdan-volt boldog békeidők polgári életének elegáns rekvizitumai iránt, de az őszinte emberábrázolást ma már másképpen képzeljük el. A századforduló portrémestere nem hiteles lélekrajzot akart nyújtani, hanem a megrendelőknek önmagukról alkotott – többnyire hamis – ideálképéhez igazodott. A pazar külsőségek, az egyén karakterétől független pózokba való beállítás, valamint a megszépítő mértéktelen retus általában mind a fotóműtermek gyakorlatához tartozott. Természetesen mindez nemcsak Mai Manóról mondható el, hanem – nagyon kevés kivételtől eltekintve – döntően a megrendelő igényeinek kiszolgálása jellemezte az 1860-as és 1870-es évektől a századfordulóig a 19. század portré- és gyermekfényképezését.
Találóan jellemezte a helyzetet a Mai Manó fotográfiái című könyvet bevezető esszéjében Nádas Péter, aki maga is fotográfus végzettségű lévén, jól ismeri e jelenséget és hátterét:
„Mai Manó műtermi képein az éppen megszülető modern egyén áll elibénk az élő és igen bensőséges tekintetével. Ez az egyén elég hiú, s nemcsak gazdagságot és luxust, hanem ezeknek akár a látszatát is igen kedveli. Mai Manó azonban nemcsak kiszolgálja, hanem mintegy dokumentálja a megrendelő hiúságát és illúzióit. … S bizonyára szükségszerű, hogy a korszaknak ebben az egyszerre reális és ideális folyamatában minden egyén és minden család egy kicsit többnek akart látszani, mint amennyit a helyzete amúgy megengedett. Mai Manó az emberi élet kivételes napjain készítette a képeit, az első áldozás vagy a barmicvo, az eljegyzés, az esküvő és a keresztelő napján. A nagy nap egyetlen pillanatát örökítette meg, ám nem a köznapiság, hanem a reprezentáció és a feltörekvés jegyében.”
Mai Manó utókorra fennmaradt portréi között megtalálható a korszak néhány neves személyiségének képe, köztük politikusok, művészek, főurak, Habsburg főhercegek, maga Ferenc József császár, Kossuth Ferenc képviselő, a Függetlenségi Párt vezére, Bárczy István főpolgármester, Baross Gábor közlekedési miniszter, gróf Batthyány István, a jeles lótenyésztő hazafi, Széchenyi barátja. A művészek közül Bartók Bélát ifjúkorában, a neves műkedvelő fotográfus Csörgeő Tibort gyermekként fényképezte.
„… a Mai és Társa cég magának elsőrangú nevet vívott ki, [ezt] mi sem bizonyítja jobban, mint e műterem állandó, nagy és igen előkelő törzsközönsége, mely napról-napra növekszik. A Mai-féle fénykép ma már valóságos fogalom.” – írták a Pesti Hírlap 1912. december 25-én megjelent számában, azonban Mai Manó nevét szélesebb körben csak az 1990-es évek végétől kezdték újra megismerni. Mint annyi más fényképészmestert a századfordulón, korunkban csak a szűkebb szakma egy része tartotta számon. Mára azonban a nevét viselő egykori műteremháza – az idén 130. születésnapját ünneplő Mai Manó Ház – állít számára emléket.
