„Atlantisz a neve annak a legendás szigetnek, illetve kontinensnek, amely Platón szerint egy természeti katasztrófa következtében süllyedt el.”‒ olvasom a szabatos megfogalmazást, mielőtt a 294 oldalas, nagy alakú, műnyomó papíron látható rengeteg különleges fotó nézegetésébe, majd az izgalmas szöveg olvasásába belekezdenék. S, míg Atlantiszról a világhálón csak egy 1882-es térképet találok, addig e könyvben, főleg Klösz György (1844‒1913) fényképész, festő, a hazai városfotózás megteremtője és mestere, valamint Erdélyi Mór (1866‒1934) fényképész-fotóriporter, Weinwurm Antal (1845‒1925), az Ó utca 6. alatt műteremmel is rendelkező fényképész és sok, a fényképezésnek hódoló ismeretlen hangulatos fotóit, mások fametszeteit, litográfiáit, vízfestményeit, karikatúráit nézegethetem.
Hála nekik, el tudjuk képzelni „székesfővárosunkat”, mielőtt lebontották az árvizeket túlélt kis házait; a városból kivezető három kapuját; bővítették a „hatalmas” forgalmat, sok üzletet már befogadni nem képes tereit ‒, majd áttervezték és részben át is nevezték utcáit, tereit, sorra építették a palotákat, a (nagy)polgári lakóházakat, irodaépületeket, banképületeket, biztosítótársaságok palotáit stb., melyek jó része ma is áll. Az Erzsébet-hidat Divald Károly fényképén csodálhatjuk meg, az épülő Ferenc József hidat ismeretlen fényképész fotójáról. Sok képet láthatunk arról a hatalmas és nehéz fizikai munkáról, melyek a bontásokhoz, építkezésekhez kapcsolódtak, és persze „eleinkről”, akik mindezt véghez vitték, két kezükkel, igavonó lovaikkal, kocsikkal…
Ma itt élünk, a városban, mely 1873. november 17-én született Pest, Buda és Óbuda egyesítésével, és ahol most sétálunk egyet, e remek könyv segítségével… Ha azt mondom Eskü tér, Gizella tér, Városház tér, Hal tér, Sebestyén tér, Ferenc József tér, Rózsa tér, Kígyó tér, Régi színház tér, Szervita tér; Mária Valéria utca, Torony utca, Költő utca, Kalap utca, Újvilág utca, Kis híd utca, Koronaherceg utca, Gránátos utca, Ferenc József rakpart … És ha azt, hogy Március 15. tér, Belgrád rakpart, Vörösmarty tér, Piarista tömb, Piarista utca, Szép utca, Hatvani utca, Egyetem tér, Kossuth Lajos utca, Aranykéz utca, Molnár utca? Nos, sok név már nem ismert, pedig milyen más úgy sétálni mai kedvenc utcáinkon, tereinken, hogy tudjuk: hogy s mint volt itt anno…
Ha elképzeljük, hogy itt zöldség-, hal-, dinnye-, sőt madárpiac volt, bazárokkal (pl. Feszty-bazár), virágcsarnokkal, sportszer-játék-és díszműüzlettel, sütödékkel, lacikonyhákkal, fogadókkal vegyest, ahol ettek-ittak a piacolók, máris otthonosan mozgunk. Voltak persze templomok, rendházak, plébániák, iskolák is szép számmal, no meg kávézók, kávéházak, szállodák, éttermek vagy épp fürdők, ahová betértek a megpihenni vagy szórakozni vágyók, a divatüzletek bejárásától elfáradt hölgyek. Lehetett sétálni tereken, a sok helyütt még kies Duna-parton: mulatozó, sétáló, beszélgető, nézelődő embereket látunk, korabeli ruhákban, melyek már önmagukban is érdekesek. Karácsonytájt pedig volt karácsonyi vásár a Városház téren, már 1864-ben egy metszet szerint, szóval nincs új a nap alatt.
Összefuthatunk sétánk során boltőrrel, a lámpagyújtogatóval, a „Dunavíz hordogatóval”, cédularagasztóval, hordárokkal, favágókkal, akik ismert figurái voltak anno a pesti utcának. Csinos, hosszú-bő szoknyás, napernyős, hölgyekkel, sétapálcás-kalapos urakkal, boltja előtt álló kereskedővel, mesteremberekkel, építkezésén dolgozó férfiakkal és nőkkel, fejkendős parasztasszonyokkal, piacolókkal, bámészkodókkal. Várakozó vagy épp száguldó fiákerekkel, lovaskocsikkal, hintókkal, olykor porban, sárban vagy szépen kövezett utakon.
Számos kép láttán felsóhajtunk: milyen szép is volt akkor ez meg ez a tér, épület, utca…, és milyen kár, hogy elbontották, vagy elpusztult az évek során. Örömmel fedezzük fel azokat, melyek ma is állnak, és melyek megadják a mai Belváros hangulatát is. És akkor is felsóhajtunk, amikor olyan soha meg nem valósult terveket látunk, melyekkel az épülő várost akarták szebbé, érdekesebbé tenni egy-egy tervpályázat kapcsán…És öröm látni azokat híres, szépen öltözött, elegáns férfiakat is, akik városunkért tettek, éltek: építészeket, grófokat, a Közmunkatanács vezéralakjait…
Ez a könyv, szerintem, elsőre lapozgatós könyv azért, mert nem győzzük a képeket és azok érdekes szövegét olvasgatni/nézegetni. Másodjára már olvasásra buzdító könyv azokból a fajtákból, melyeket nem lehet ültő helyünkben, egyszerre végigolvasni, hanem csak elolvasni egy-egy fejezetét, bekezdését ott, ahol épp kinyílik a könyv, vagy ott, ahol megtaláljuk, ami érdekel bennünket. S ha egyszer a könyv végére érünk az ide-oda lapozgatás, olvasgatás ellenére, akkor ott Bibliográfiát, Névmutatót találunk, de a legizgalmasabb a „Topográfiai regiszter” számomra, mert ez könnyíti meg sétánk során a tájékozódást a múlt és a jelen helyszínei között.
Kellemes olvasgatást Önöknek és jó sétát gyönyörű fővárosunk mai, a múltat is őrző pesti Belvárosában!
Viant Kata
