Share on facebook
Share on email

Biciklivel is eljuthatunk a balatoni fesztiválokra

Másodjára startol el a BuBa Epic Budapest-Balaton kerékpáros teljesítménytúra

Tavaly augusztusban adták át a BuBa, azaz a Budapest-Balaton kerékpáros útvonalat, amit a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ) egy kerékpáros túrával, az I. BuBa Epic-kel ünnepelt meg. A szövetség idén is megszervezi az eseményt, ezúttal azonban több újítás is színesíti a kerékpáros teljesítménytúrát.

Az idei lesz az első olyan szervezett biciklis teljesítménytúra, ahol Budapesttől egészen a magyar tengerig tekerhetünk a BuBa kerékpáros útvonalon, hogy az út végén a nyári melegben egy nagyot csobbanjunk. A tavalyi teljesítménytúrára ugyanis októberben került sor.

„Még mindig úgy érezzük, hogy sokak számára egy beteljesületlen álom, hogy letekerjenek a Balatonhoz, hiszen még mindig új ez az út és sokan még nem próbálták ki, főleg mert a tavaly augusztusi átadás már a szezon végére esett. Idén lehet majd először úgy végigmenni rajta, hogy az ember a végén csobbanhat egyet a Balatonban” – magyarázta Dominus Ákos, az esemény ötletgazdája.

Biciklivel tekerhetünk a Bondoró Utcaszínház Fesztiválra

Dominus Ákos azt is elárulta, a második BuBa Epic az előzőhöz képest több új elemmel is bővül.

„Az idei esemény egyik újdonsága, hogy mivel sokaktól kaptuk azt a visszajelzést, hogy nehéz az útvonal, ezért kétnapos teljesítésre is lesz lehetőség. Erre kifejezetten várjuk a családok, baráti társaságok jelentkezését, akik esetleg nem érzik olyan rutinos kerékpárosnak magukat, hogy az egész utat egyben letekerjék és inkább egyéni szállással, két nap alatt oldják meg a táv teljesítését.”

A szervezők ötszáz résztvevőt várnak a június 30. és július 1. között megrendezett eseményre, ahol három frissítőpont lesz és 125 kilométert kell letekernie a résztvevőknek.

„Aki egy nap alatt teljesíti ezt a távot, azok számára egy igazi kihívást jelent, míg a kétnapos túra egy remek közösségi, csapatépítő programnak ígérkezik. Az útvonalon nagy segítség lehet az ingyenes Kerékpárosbarát alkalmazás, aminek a segítségével nem csak a szállásokat választhatjuk ki az útvonalon, de a pihenőhelyeket és az éttermeket is könnyűszerrel megtaláljuk ezen az útvonalon is, ráadásul bármi probléma adódna a kerékpárral, az applikáció a szerviz pontokat is jelzi” – tette hozzá Dominus Ákos.

A program másik újítása, hogy a teljesítménytúra az Európa Kulturális Fővárosa program részeként valósul meg, ami arra is felhívja a figyelmet, hogy környezetbarát közlekedési eszközökkel is megközelíthetőek a programok és a fesztiválok. Éppen ezért a Bondoró Utcaszínház Fesztivál időpontjában tartott eseményt célja is a fesztivál bejáratában lesz.

„Akik az eseményen részt vesznek, mindenképpen érdemes a Bondoró fesztiválon is körülnézni, hiszen a BuBa Epic-en résztvevők kedvezményesen válthatnak jegyet a fesztiválra is. Aki mégsem vágna neki a biciklis útnak, természetesen más módon is eljuthat a Bondoró Fesztivál négynapos programjaira. Aki csak egy napra ugrana le a fesztiválra, vagy nem szeretné végigtekerni a távot, vonattal is megteheti az utat, hiszen Balatonalmádi ad helyet a rendezvénynek, ami remekül megközelíthető így is. Mindenképpen érdemes kilátogatni majd ide, rengeteg nagyszerű program várja majd a résztvevőket” – fejtette ki Domius Ákos.

Bármikor neki vághatunk a Budapest-Balaton távnak

Azoknak sem érdemes azonban elkeseredni, aki szívesen teljesítenék ezt a távot, ám az időpont nem megfelelő a számukra, ugyanis szép időjárás mellett bárki kipróbálhatja magát a kerékpáros útvonalon.

„További csoportos biciklizéseket is tervezünk majd egy-egy kulturális programra, itt is szem előtt tartva az Európa Kulturális Fővárosa esemény egyik kulcsüzenetét, miszerint a fenntarthatóságra ügyelve, környezetbarát módon is eljuthatunk a programokra. Ezekkel kapcsolatban érdemes a MAKETUSZ honlapját figyelni, hiszen folyamatosan frissítjük a program naptárunkat. De természetesen bárki kipróbálhatja ezt az útvonalat egyénileg is, hiszen nem csak a sport miatt, de a táj miatt is érdemes végigtekerni rajta” – mondta a BuBa Epic ötletgazdája.

Megosztás:

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on pinterest
Pinterest
Ezt se hagyd ki

Kapcsolódó cikkek

Szia Lengyelország! Segítsünk azzal, hogy utazunk!

Az 1997-es áradás szörnyű katasztrófát jelentett a régiónak. A jelenlegi árvízhelyzet, mely Ausztriát, Csehországot, Romániát hazánkat is sújtja Lengyelországot sem kerülte el. Három vajdaság: Alsó-Szilézia,