Amikor első alkalommal meglátogatunk egy idősotthont, -szerettünk elhelyezése során-, különböző érzések jelennek meg lelkünkben. Benyomásainkból következtetéseket vonunk le, így az első szituáció meghatározó. Ezek helytállóak-e vagy tévesek?
Szerettünk ápolása egy lelkiismeretes hozzátartozó részére igen nagy dilemma. Gondozóvá válása nagy kihívás. Szakmai ismeret nélkül árthatunk ápolásában, viszont szeretnénk részére a saját, otthoni környezetet biztosítani. De van egy pillanat, amikor eljön az idő, és belátjuk, hogy szerettünk szakápolásra szorul, és mi kimerültünk ápolásában. Bár az önmagunk lelkiismeretével való elszámolás igen nagy krízis helyzetet teremt.
Ugyanakkor a demenciával vagy korlátozott mozgásával élő személynek is nagyon nehéz szembesülnie a csökkentett képességeivel. Önmaga és családja felé is, hisz teljes emberi szerepköre sérül. A hozzátartozó jó szándéka terhes is lehet, mert a szerepkörök felcserélődnek.
Most a gyerek gondozza, vigyázza a szülőt, míg ez akár 60 évig fordítva volt. A változást elfogadni, megélni és kezelni, minden szereplő részére megterhelő. Egy szakember bevonásával könnyebb ez az út, hiszen számolni kell minden további lépés lehetőségével, következményével. Minden helyzet egyedi! Nem könnyű elfogadni, megérteni, mivel tesz jót vagy jobbat döntésével a „gyermek”. Igazán csak a kisebb rosszat lehet szerencsésen megélni, választani, nincs igazán jó döntés. A veszteséget lehet lelkiismeretesen enyhíteni. Merthogy a veszteség kikerülhetetlen, viszont minimalizálható. Egy “bűnbak” mindig lesz. De ki vállalja fel ezt a szerepet? Az érdeklődő elfogult saját szülőjével szemben. Az utólagos belátás megjelenhet, de addigra már e szerepköre kiosztott, sérült is valamennyire.
Amikor egy intézménybe belépve első élményeink azt sugallják, hogy milyen jól vannak vagy épp milyen rosszul, akiket látunk vagy ha épp nem is mutatnak semmit csak célirányosan a mintaszobába vezetik az érdeklődőt, az különböző előítéletet hozhat.
Több érdeklődő szívesebben lát fittebb időseket egy otthonban. Általában az érdeklődő a saját hozzátartozóját nem kategorizálja be a helyes körbe, így a körülötte lévők, ha fittek, akkor joggal gondolja, hogy magával húzzák őt is. Ez fordítva is igaz lehet, ha ugyanígy gondolkodik a másik hozzátartozója. Javulás nem lehetetlen, de ezt a célt minden résztvevőnek akarnia kell.
A másik hozzátartozó szemével is kell látni.
Nem utolsósorban számolni kell azzal is, hogy egy új közösség részei lesznek. Figyelni kell az etikára, empatikusságot kell gyakorolni kölcsönösen. Több csatornán is: a saját hozzátartozókkal, a többi lakótársakkal, nekik a hozzátartozóikkal, az egészségügyi személyzettel és az otthoni környezettel.
Egy fontos kérdésnek is fel kell ekkor merülnie, hogy hol vannak azok, akik már nem olyan fittek e közösségben? Mert van lassú lefolyású elmúlás is. Egy otthon életében vannak előzmények, van a jelen, és az a jövőkép, amiért még tehetünk. Minden stációt észre kell venni a közösségben, hisz egy otthonban vegyes állapotokat kezelnek. Amikor megüresedik egy hely vagy gyengélkedőbe kerül az ott lakó, palliatív ellátási szükségletei vannak. S ezt akkor tudja-e biztosítani az otthon? Hisz ki tudja meddig lesz fitt a saját érintett hozzátartozója. Bár kórházi háttere minden intézménynek van, de a hozzátartozók azért kerestek otthont, hogy szerettük szakszerű kezelésben részesüljön maximális méltósággal, teljes odafigyeléssel, míg a saját ideje le nem jár. S akkor jó egy intézmény, ha mindezt biztosítani tudja.
Ezen életszakaszban többféle állapotban élnek az idősek. Egy otthonban a fennjáró, a fekvő, a tolószékes is megtalálható. A közösségben jó látni „vegyesen” őket, mert akkor ott van cél, küzdés, akarat. Napszaknak megfelelően változatos környezetet kell biztosítani a szellemi frissesség kompenzálására is.
A hozzátartozó természetes igénye a csendes, nyugodt, „madárcsicsergős” környezet. Elsőre ez igaz is lehet. Ezért van a napi átmozgatás és a “kényszer séta”, mely segíti az ápolt egészségét. A társaságban való együttlét pedig a szociális motiváltságát. Így amikor egy otthont meglátogatunk, a vegyes állapot azt tükrözi, hogy minden tekintetben tudnak kezelést, ápolást biztosítani az ott lakóknak.
Az otthon választás igen nehéz döntés. A legjobbat sem lehet megtalálni, próbálgatni sincs ideje senkinek, Se az érintettnek, sem a hozzátartozónak. De körültekintéssel sikerülhet!
Összességében az első benyomás szerint azt érdemes mérlegelni első látogatás során, hogy minden stációra az otthon fel van-e készülve, mert az utolsó szakasz egy palliatív szolgáltatás, amit érdemesebb az otthon falai közt, korlátlan látogatás biztosításával, mint krónikus belosztályon valamelyik kórházban.
