Share on facebook
Share on email

Hidegkúti kincskereső és más őszi programok a Kultúrkúriában

Színház

2024. október 29. kedd 19:00-20:50

A KEZDET/VÉGE – Színházbérlet 2. – Loupe Színházi Társulás

A szövegkönyvet Sean O’Casey A kezdet vége című egyfelvonásosa után/nyomán/helyett írta a rendező, Horváth János Antal.

A főszerepeket Molnár Áron, Mohai Tamás és Földes Eszter játsszák. Az előadás létrehozásában a Cirque du Soleil-ből ismert magyar artista Frányó Viktor és Csuzi Márton, koreográfus is részt vesz, valamint élőzenével kíséri az előadást Wagner-Puskás Péter, zeneszerző, így egy igazi összművészeti, minden elemében szórakoztató élményt kapnak a nézők.

Luca és Peti fiatal házaspár, akik az első gyermeküket várják: bármelyik pillanatban. Luca teljes gőzzel készül az új életre, de Peti még két világ között ragadt: az elköteleződés ijesztő, de nem elköteleződni még jobban. Az egyik kiszámítható, unalmas életet hoz magával, ahol este kilenckor már mindenki pizsamában van. A másik ugyan szabadságot jelenthet, de a felszínes kalandok hajszolása közben igazi társ nélkül maradhat az ember. Luca már nem vár tovább Petire, hogy összerakja a babaágyat, a saját kezébe veszi a dolgokat, miközben Peti a legjobb barátjával, Móriccal próbál megoldást találni a dilemmájára, aki nem biztos, hogy a legjobb tanácsadó. Mindeközben kölcsönösen meglátják a másik életében azt, ami az övékből hiányzik. A kezdet/vége egyfelvonásos összművészeti vígjáték felismerhető, hétköznapi helyzeteken keresztül játékosan, őszintén és érzékenyen beszél a felelősségvállalásról, és a döntésről, amit előbb-utóbb mindenkinek meg kell hoznia. Ez a cirkuszi elemekkel tarkított előadás megmutatja, mennyi szerepet kell betölteni egy modern párkapcsolatban és milyen nehéz megtalálni az egyensúlyt. Szó szerint.

Játsszák: Molnár Áron, Mohai Tamás, Földes Eszter

Dramaturg: Fehér Boldizsár

Díszlet: Szabó Márton István

Jelmez: Jeli Luca Sára

Artista konzulens: Frányó Viktor

Koreográfus: Csuzi Márton

Zene: Wagner-Puskás Péter

Másodasszisztens: Tóth Gréta

A rendező munkatársa: Tóth Hajni

Rendező: Horváth János Antal

Az előadás hossza 110 perc szünet nélkül

Jegyár I.: 7500 Ft

Zene – Komolyzene

2024. október 13. vasárnap 15:00-20:00

Az operairodalom gyöngyszemei – filmvetítés – Donizetti: Lammermori Lucia – A Sydney Operaház előadása

Vezényel: Richard Bonynge

Rendezte: john Copley

Szereplők: Joan Sutherland, Richard Greager, Malcolm Donnelly, Clifford Grant, Robin Donald, Patricia Price, Sergei Baigildin

2024. október 01. 18:00

Magyar Valentin zongoraestje – A zene világnapja alkalmából

Idén egy fiatal, de már nemzetközileg is többszörösen elismert zongoravirtuózzal ünnepeljük a zene világnapját! Magyar Valentin korosztályának egyik, ha nem a legkimagaslóbb zongoristája. Öt évesen, Balassagyarmaton kezdett zongorázni, különleges tehetsége már az első években megmutatkozott. Korosztálya minden lehetséges versenyét megnyerte. 2013-tól Budapesten Eckhardt Gábornál folytatta tanulmányait. 2015-ben felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem különleges tehetségek osztályába, jelenleg az intézmény utolsó éves mesterszakos hallgatója, tanárai Várjon Dénes és Farkas Gábor. Ezzel párhuzamosan a berlini Hanns Eisler Zeneakadémián is tanul Kirill Gersteinnél. 2020-ban megnyerte előbb a Yamaha versenyét, majd a HCC New Yorki-i zongoraversenyét. 2021-ben 3. helyezést ért el a Weimari Nemzetközi Liszt Versenyen (az első díjat nem adták ki), ugyanebben az évben Junior Príma díjat kapott. 2022-ben elnyerte a Kocsis-Hauser Alapítvány Kocsis Zoltán-díját, 2023-ban a Bécsi Nemzetközi Komolyzenei Verseny arany díját, a budapesti Zeneakadémia legtehetségesebb hallgatójának odaítélt Concorde-díjat és a Cziffra Fesztivál díját. Rendszeresen koncertezik itthon és külföldön. 2022 novemberében több száz diákból válogatva őt kérték fel a Zeneakadémia jubileumi hangversenye szólistájának: Beethoven 4. zongoraversenyét játszotta óriási sikerrel. 2023-ban fellépett többek között a Zeneakadémián (Grieg zongoraverseny), a Magyar Rádióban, a Magyar Zene Házában, a Kaposfest nemzetközi fesztiválon (szonátaest Baráti Kristóffal), a gödöllői Liszt-fesztiválon, Németországban (Eisenach, Ruhla, Gotha), Brazíliában és Horvátországban, a Hungaroton számára pedig elkészítette első CD felvételét (Rachmaninov darabok), 2024 márciusában pedig óriási sikerrel mutatkozott be Kínában.

Műsor:

Liszt: Elfelejtett keringők (Valses oubliées), S215

Schubert: Három zongoradarab, D 946

Liszt: Mefisztó-polka

Liszt: 1.Mefisztó-keringő

További információk a www.kulturkuria.hu oldalon!

Könnyűzene

2024. október 18. péntek 19:00-20:30

Kiss Tibi és az Aranyakkord

A Kiss Tibi és az Aranyakkord formációt Kiss Tibi (Quimby) és Vastag Gábor (A Kutya Vacsorája) hozta létre egy 2018−as ködös januári napon. Egymás mellett ültek gitárral a kezükben és rájöttek, hogy megalakultak. A Kiss Tibi és az Aranyakkord egy kísérleti műhely, dalkeltető, játék a zenével és a szöveggel. Sajátságos pszichedelikus−akusztikus hangulat, Rock’n’Roll rezervátum, szellemidézés, hangzásvilágát éppúgy jellemzi az utcai poros romantika, mint az éteri csilingelések. A két jóbarát és kolléga tulajdonképpen már több, mint 10 éve ír közösen dalokat filmzenéhez, egyéb projektekhez, Vasti több Quimby lemez felett bábáskodott producerként is. Állandó vendégként csatlakozott a duóhoz Gábor Andor „UFO”, aki mágikus ütőhangszeres játékával színesíti a produkciót. Koncertjeik is ezt a szobazene hangulatot idézik meg, ahol a közönség közelebb kerülhet a dalok gyökeréhez. Saját számaik mellett improvizációk képében helyet kap a pillanat, életművük egyéb dalai és kedvenceik feldolgozása is. Az Aranyakkord eddigi fennállása alatt több hazai koncert mellett többször járt már Európában és a tengerentúlon is.

Jegyár: 7000 Ft

2024. október 26. szombat 18:00-22:00

Echo zenekar – Táncos – zenés mulatság!

Az ECHO zenekart Szilvássy Zsolt, az egykori legendás ECHO együttes vezetője, basszusgitárosa alapította zenész barátainak közreműködésével. Műsoruk a ’60-as, ’70-es évek slágerlistás számaiból és az Echo együttes számaiból áll.

A zenekar tagjai:

Csákó Tamás szólógitár, ének

Pámer Balázs ének, ritmusgitár

Békefi Ferenc billentyű, ének

Beöthy Árpád dob

Szilvássy Zsolt basszusgitár, ének

Róth Imola ének, vokál

Kiállítás – Kúria tárlat

2024. október 9 – november 3.

Síkban, térben – csoportos festészeti kiállítás – A Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége Festő szakosztályának tárlata

A kiállítás megnyitására 2024. október 9-én 18 órakor kerül sor.

Hagyományosan megrendezett csoportos kiállításunk középpontjába a tér és sík problematikája kerül. Látogatóink olyan műveket láthatnak, melyek ezek valamelyikét vizsgálják és tárják fel a festészet eszközeivel, kire-kire az egyénileg jellemző látásmóddal, koncepcióval, eszközrendszerrel. Közel 50 festőművész különböző stílusú alkotása síkban, térben – egyéni megközelítésekkel, válaszokkal.

Folyosói tárlat

2024. szeptember 09. hétfő – 2024. október 13. vasárnap

Takarásban – Gordon Eszter fotókiállítása

Gordon Eszter a Jurányi Ház felkérésére 2019 óta készít portrékat, amelyekből aztán színházi plakátok készülnek. A kiállítás a plakátokat és az eredeti képeket mutatja be, az adott előadáshoz kapcsolódó információk és grafikai elemek „takarása” nélkül. Így a tárlat megmutatja, mi marad egy képből, mire plakát lesz belőle. Gordon Eszter fotográfus tizenöt évig az Örkény Színház előadásainak művészi dokumentációját készítette, s hasonló felkéréseket kapott a Nemzeti Színháztól, a Bárka Színháztól, a Budapesti Operettszínháztól, a Rózsavölgyi Szalontól és a Gólem Színháztól. Számos film standfotósa volt, több mint félszáz könyv illusztrálására, lemezborítók és óriásplakátok készítésére is megbízást kapott. Tíz éve tanít színházi fotográfiát a Budapesti Metropolitan Egyetemen, illetve vizuális látásmódot a Freeszfe Egyesület művészeti kommunikáció képzésén. 2021-ben beválasztották a Magyar Újságíró Szövetség elnökségébe.

2024. október 15- november 17.

Múlt századi anziksz – fotókiállítás – Korabeli fotóválogatás a Fortepan filmarchívum gyűjtemény, valamint Kerényi Zoltán Ablak a múltra fotósorozatának képeiből.

Gyermekprogram

2024. szeptember 09. hétfő – 2024. december 20. péntek

Hidegkúti „kincskereső” – Szabadtéri szabadulószoba

Szeptemberben indul a Klebelsberg Kultúrkúria új programja, a Hidegkúti kincskereső, családi csapatok közös szórakoztató játéka! A résztvevők egy füzet segítségével állomásról állomásra járva izgalmas feladványok megfejtésével fedezhetik fel Pesthidegkút izgalmas helyszíneit.

Kik vehetnek részt?

● A játékot elsősorban nagyszülők és kisiskolás unokáik számára ajánljuk.

Mennyibe kerül?

● A részvétel ingyenes.

Hogyan lehet jelentkezni?

● Előzetes regisztráció vagy időpontfoglalás nem szükséges.

● A csapatok a játékhoz szükséges induló csomagot a Klebelsberg Kultúrkúria (1028 Budapest, Templom u. 2-10.) információs pultjában kapják meg, amiben minden instrukció megtalálható.

Mikor lehet játszani?

● Hétfőtől vasárnapig, 9:00 órától, a Kultúrkúria nyitvatartási idejében. Az utolsó állomásra legkésőbb 19.00 óráig kell megérkezni.

Miket lehet nyerni?

● Az utolsó állomáson mindenkinek egy kis ajándékkal kedveskednek, a játék lezárulta után, a sorsoláson pedig értékes nyeremények várják a résztvevőket!

További információ az oldal alján található JÁTÉKSZABÁLYZAT dokumentumban, és a Kúria Facebook oldalán! A projekt Budapest Főváros Önkormányzatának Közösségi költségvetésének támogatásával valósul meg.

2024. október 05. szombat 16:00-18.00

Dániel András: Megették az ovit – A Mesebolt Bábszínház előadása és kézműves játszóház

Mármint nem igaziból, hanem a Kultúrkúria színpadán… A hihetetlen eset a Megették az ovit című bábelőadás bemutatóján várható. Ám szerencsére ijedtség helyett inkább sok nevetés várható! A népszerű Kuflik írója kimondottan a Mesebolt Bábszínház kérésére írta ezt a mesét. A történet egyszerre szól gyerekeknek és felnőtteknek. A nyelvi játékokban is gazdag előadás központi témája a szeretet, az elfogadás és a mindennapi csodák lehetősége. Te tudtad, hogy valaki megette az ovit? És, hogy ez a valaki egy óriás volt? Azt hallottad, mi történt ezután? Hogy mit csináltak az óvónénik? Meg a Böske dadus? Na és a gyerekek!? És azt tudod, hogyan lett azután egy másik ovi? Egy miféle ovi?! És mit szólt ehhez a pfolgármester? Meg a főnáspáng? És a fűzoltó pőfarancsnok? Meg a többi felnőtt?! És hogy mi lett aztá az óriással? Tényleg nem hallottad? Fúha, akkor nagyon gyorsan nézd meg ezt az előadást!

Dramaturg: Veres András (Blattner Géza-díjas)

Tervező: Grosschmid Erik (Blattner Géza-díjas)

Rendező: Somogyi Tamás

Játssza: Kolozsi Angéla (Blattner Géza-díjas)

Ajánlott életkor: 4 éves kortól

Jegyár: 2900 Ft

2024. október 12. szombat 16:00-17:00; 2024. november 9. szombat 16.00 -17.00

HANGÖSVÉNY foglalkozás családoknak – Komplex művészeti (nagy)szülő-gyermek foglalkozás

A gyermekek képzelete határtalan. Egy egyszerű kérdésre is százféle választ kaphatunk tőlük, amelyeket mind őszinte lelkük inspirál. De mi történik akkor, ha egy kis időre a felnőttek is visszabújnak gyermekbőrükbe és kreativitásukat a zene szárnyain kezdik bontogatni gyermekeikkel együtt? Hogyan jelennek meg érzelmeink a hangunkban? Mely élethelyzeteinket tudjuk megélni egy magyar népdalban? Testünket hogyan tudjuk ritmushangszerként használni? Hányféle hangulat-érzelem társulhat egyetlen szóhoz? Hogyan telik meg a papír a zene színeivel? Tudunk kapcsolódni egymáshoz szavak nélkül is? Találunk új ösvényeket egymás felé?

A HangÖsvény-foglalkozásokról

A gyermekkorban megkezdett zenei nevelés, beleértve a zenei anyanyelvhez való visszatérést különösen előnyös a gyermekek számára: a muzikális készségeken túl is számos pozitív hatással van a gyermekek életére, ideértve a koncentráció, az önfegyelem, a logikus gondolkodás és az érzelmi intelligencia fejlődését. A minőségi zene sejtszinten járja át a testünket, így oldva a szorongást, felszabadítva a lemélyebb rétegek érzelmeit. A (nagy)szülő-gyermek foglalkozásokon a gyermekek szüleik-nagyszüleik biztonságot adó jelenlétében és figyelmében merítkezhetnek meg a zene sokszínűségében, az éneklés, a szabad mozgás és a vizuális alkotás felszabadító örömében. Kincset érő percek ezek, melyek érzelmi táplálékként szolgálnak majd a mindennapokban szülő és gyermek számára egyaránt. A foglalkozásokat Jakab Ildikó Emese operaénekes, zenepedagógus vezeti.

Részvételi díj: 2000Ft / fő / alkalom

Előzetes regisztráció: hangosveny@gmail.com, jegyvásárlás a helyszínen.

2024. október 19. szombat 16:00-18:00

A varázslat mesterei – Nagy bűvészek kicsiknek

Magyarország legkiválóbb gyermekbűvészei egy színpadon! Látványos mutatványok, hihetetlen trükkök

Fellépnek: Rolando és Moltész Gyula bűvészek és a délután házigazdája, a népszerű Varázs Tamás

Varázs Tamás régi kedvence a Kultúrkúria látogatóinak, sok humorral átitatott produkciói mindig ámulatba ejtik a közönséget. Tamás és vendégei nemcsak trükkök sorozatával, hanem egy különleges élmény átélésével is elvarázsolnak bennünket. Rolando bűvész több mint 18 év szakmai tapasztalattal a hazai bűvészélet egyik kulcsfigurája. Műsoraiban a humort ötvözi a kézügyességi bűvészettel és a mentalizmussal. Amy bohóc interaktív műsorával pedig biztos a jókedv, móka, varázslás. Mollini, Moltész Gyula bűvésszel is számos helyen találkozhattak a nézők, izgalmas műsorai mellett a hazai bűvészoktatás, gyermekek képzésének is megkerülhetetlen alakja. Akik már jártak nálunk tudják, hogy fergeteges produkciók, káprázatos varázslatok várják a gyermekeket, valamint a gyermeklelkű felnőtteket is.

Jegyár I.: 5500 Ft

Jegyár II.: 4000 Ft

2024. október 25. péntek 10 óra

Gyerekszínház: Tádé- bérlet – Mazsola

Mazsola, a gazdájától elkergetett induri-pinduri malac és a melegszívű Manócska felejthetetlen történetei elevenednek meg a bábszínpadon. Az előadás Bálint Ágnes eredeti meséjéből íródott, s nagy sikerét az emlékezetesen kedves bábfigurák garantálják.

Szereplők: Mazsola, Manócska, Egérke, Fülöpke, Varjú bácsi, Kismadarak

Mazsola: F. Nagy Eszter

Manócska: Felszeghy Tibor

Jegyár: 2500 Ft/előadás

A bérletsorozat további előadásai:

2024. November 22., 10:00 – Moha és Páfrány – Csodamalom Bábszínház

2024. December 13., 10:00 – Kiskarácsony, nagykarácsony – Kolompos együttes

2024. október 25. péntek 14:30-15:30

A szomorú királykisasszony – A Vaskakas Bábszínház előadása

Közhírré tétetik, hogy a király egyetlen lánya vészesen szomorú. Egy röpke mosolyt sem látott átsuhanni az arcán senki, mióta világ a világ. Sürgős segítségre van szükség! Jöjjenek mindenféle viccmesterek, bátor kecskepásztorok, kelekótya hősök, vagy csibész sarlatánok! Bárki, aki meg tudja nevettetni, a kezét is megkapja, és vele együtt a fél birodalmat.” A próbálkozók azonban mind kudarcot vallanak, de egy napon megjelenik egy titokzatos pásztor. Aranyszőrű bárány van nála…

Szereplők:

Darvas Emőke

Sebestény Bernát

Ragán Edit

Szukenyik Tamás

Vitányi-Juhász István

Zeneszerző: Frank Tamás

Látványtervező: Lengyel Viola, Maróthy Anna Zorka

Rendező: Maróthy Anna Zorka

Mentor: Pass Andrea

Jegyár I.: 2500 Ft

2024. október 28. hétfő 10:00-11:00

Babaszínház: Síppal-dobbal – Első színházi élmény 0-3 éveseknek a Vaskakas Bábszínház előadásában

Kottafüzet, hangjegyek, ritmusképletek – mi történik, ha életre kelnek? Repülnek a hanggombócok, cikáznak a vonalak, száguldoznak a violinkulcsok. A játszók meg zenélnek, mindennel, amit csak érnek: síppal, dobbal, nádihegedűvel.

Dramaturg: Kocsis Rozi (Blattner Géza-díjas)

Zene: Rab Viki

Mozgás: Bora Levente

Rendező: Ujvári Janka (Jászai Mari-díjas)

Játsszák: Rab Viki, Vitányi-Juhász István

A társulat a babaszínházról:

„Akármilyen hihetetlen, a csecsemők, a három éves kor alatti aprócska gyerekek is fogékonyak a színházi előadásra. Persze nem akármilyenre, hanem kifejezetten nekik készülő játékokra. Tudós csoportok: pszichológusok, pedagógusok és művészek hosszú évek óta tartó vizsgálatai alapján ismert, hogy a művészi élmények már a méhen belüli életben is befolyásolják a fejlődést. A kínai császárnékról mesélték, hogy amikor állapotosak lettek, csak szép dolgokat volt szabad nézniük, hallgatniuk és szagolniuk, hogy a magzat is szép és kiegyensúlyozott legyen. Kínában már akkor tudták, amit a mai pszichológia tanít, hogy életünk első kilenc hónapja – még az anyaméhben – és az azt követő három év egész életünkre kihat. Irányt szab személyiségünknek, kreativitásunknak, lelki egészségünknek, egyszóval mindennek, ami bennünk később igazán fontos lesz. Az esztétikai élmény, annak közös megélése, otthoni felidézése, s újraélése a csecsemő-szülő kapcsolat erősítésén, elmélyítésén túl, új tapasztalatokkal, ismeretekkel gazdagítja a kisgyermeket. Hatékonyabban, mint bármikor későbbi élete során. A művészet ebben az életkorban segíthet talán a legtöbbet.”

Az előadásra jegyek korlátozott számban vásárolhatók. Javasolt az előzetes jegyvásárlás. A későn érkezőket sajnos nem tudjuk a már elkezdődött előadásra beengedni. Megértésüket köszönjük!

Jegyár I.: 2500 Ft

Irodalom

2024. október 12. szombat 16:00-18:00

Kocsis András Sándor: 40 nap egy kenyai árvaházban – Fotókkal illusztrált útibeszámoló – könyvbemutató

A programot Csepeli György a szociál-pszichológia akadémiai doktora vezeti fel. Az útibeszámolóból született könyv 2024 novemberében jelenik meg Beer Miklós előszavával. A kötet eladásából származó bevételből a TAITA Alapítvány további támogatást tud nyújtani az Árvaháznak

A kenyai Burában, ebben a Nairobitól 350 km-re található faluban 1882 óta működik a Szent József Árvaház. 15 hónapostól 18 éves korú gyerekek találnak itt menedéket, otthont, ahol szereteten és gondoskodáson kívül az oktatásukra is figyelmet fordítanak. A TAITA Alapítvány 2006 óta támogatja a Szent József Árvaházat, létrehozva óvodát is, korszerűsítve az épületet (áram- és vízellátást), valamint fedezve a helyi gondozók/nevelők költségeit. A körülmények mindezek ellenére nehezek, erről tanúskodik Kocsis András Sándor megrázó és felemelő, fotókkal gazdagon illusztrált útibeszámolója az ott töltött 40 napról.

Kocsis András Sándor képzőművész (festő, szobrász), fényképész, író, kereskedelmi üzemgazdász, okleveles szociológus (ELTE), a Kossuth-kiadó elnök vezérigazgatója. 2005-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét.

Tudástár

2024. október 08. kedd 18:00-19:30

Géniuszok – Az impresszionizmus kialakulása – Ludmann Mihály művészettörténész előadása

A természet megfigyelése során néhány festő felfedezte, hogy a természet színei végtelen változatosan jelennek meg, hiszen egészen más árnyalatok jellemzik a napszakokat vagy akár az évszakokat. Ennek a feltárása és festői kibontása azonban különleges tehetséget igényelt és az egyik ilyen erre érzékeny festő Claude Monet volt. A fények változásával a színek is gyorsan átalakulnak és ehhez új festői technikára és modorra volt szükség. Ez kezdetben kiváltotta a műbírálók és közönség ellenszenvét, azonban rövid idő alatt az impresszionizmus az egyik legnépszerűbb stílussá változott.

Jegyár I.: 2000 Ft

2024. október 16. szerda 18:00-20:00

AZ ŐSI PETRA TITKAI – Egy elveszett nép és rejtélyes emlékei – Történelmi előadássorozat

Előadó: Antalffy Péter történész, a Rubicon Intézet tudományos munkatársa

Kik készítették a híres sziklafaragványokat? Miért vájtak ki egész sziklafalakat, és maradtak-e más emlékeik? Mire szolgáltak e lenyűgöző emlékek? Milyen isteneket féltek és tiszteltek a sivatag közepén? Hogyan kapcsolódtak a Földközi-tenger más kultúráihoz? Hányan éltek Petrában és hogyan sikerült egy híres királyságot létrehozniuk? Mikor és miért bukott el végül a mai szemmel is csodálatos alkotásokra képes állam? A mai látogatók jó irányból közelítik meg Petrát? Az előadás a világ egyik legismertebb „misztikus” emlékét mutatja be új oldalról.

Jegyár: 2000 Ft

Diák és nyugdíjas jegy: 1200 Ft – kizárólag a helyszínen váltható

2024. október 22. kedd 18:00-19:15

Géniuszok – Az impresszionizmus mesterei – Ludmann Mihály művészettörténész előadássorozata

A divatossá váló impresszionizmus sok művészt elcsábított, akik örömmel adták át magukat a természet gazdag és sokszínű ábrázolásának, ezzel iskolát teremtve. A belső kör Monet barátai voltak, akik között olyan ismert és az első impresszionista kiállításon is szereplő művészek voltak, mint Renoir, Sisley, Pisarro, valamint kevésbé ismert alkotók is, akiknek az életműve szintén izgalmas és sokszínű. Az impresszionizmus bár új korszakot nyitott a tájkép műfajában, de azt is megmutatta, hogy a reneszánsz meghatározó valóságszemlélete ezzel eljutott a fejlődésének végállomásához, ezért új utakat kell keresni.

Jegyár I.: 2000 Ft

Civil

2024. október 10. csütörtök- 2024. október 28. hétfő

Kortalanul kreatív

Idén kilencedik alkalommal hirdette meg a II. kerületi Idősügyi Tanács az 55 év feletti, II. kerületi amatőr alkotók számára a képző-ipar-és népművészeti pályázatát. A kiállításon azok az alkotók mutatkozhatnak be, akik a nagyközönségnek is szívesen megmutatják műveiket.

Megnyitó: 2024. október 10. 17.00

A kiállítást megnyitja: Őrsi Gergely polgármester

A kiállítás megtekinthető: 2024. október 10. – október 28. 10 és 18 óra között

A belépés díjtalan.

Piac

2024. október 06. vasárnap

Piac a Fekete Macskához – Termelői piac a Kultúrkúriában, kéthetente vasárnap 9-13 óráig.

A Piac a Fekete Macskához termelői piacon kis-, őstermelők és iparművészek mutatják be kreativitásukat és saját maguk által, ökotudatos és fenntartható gazdálkodásból termelt áruikat. A piac mindig gazdag kínálattal várja a vásárlókat, legyen szó friss zöldségekről, házi készítésű sajtokról, fűszernövény palántákról, vagy akár iparművészeti termékekről. Itt nem csak bevásárolhatnak, de közösségi találkozóhelyet is találhatnak, ahol mindig történik valami. Várunk mindenkit sok szeretettel, termelői finomságokkal, kulináris különlegességekkel és kedves emberekkel minden második vasárnap a Kultúrkúria felső kertjében!

Az aktuális programokról és az árusokról a facebook.com/piacafeketemacskahoz oldalon találnak további információkat!

További időpontok:

● 2024. október 20. vasárnap

Megosztás:

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on pinterest
Pinterest
Ezt se hagyd ki

Kapcsolódó cikkek

Fergeteges hangulatban telta Párok Éjszakája

Már hagyományként szervezi meg évről évre a Férfiak Klubja a Párok Éjszakáját, ez a különleges rendezvény lehetőséget kínál a pároknak, hogy kifejezzék egymás iránti elköteleződésüket.