Share on facebook
Share on email

Százezer tő vibráló színű árvácskát ültet a FŐKERT

""A FŐKERT idén is mintegy százezer tő árvácska és több tízezer díszkáposzta kiültetésével teszi színesebbé a Főváros kiemelt zöldterületeit.

Az egynyári növények elvirágzását, valamint a virágágyak megfelelő előkészítését követően a kétnyári virágok kiültetése szeptember végén, október elején történik. Ősszel az egynyári virágok már túljutnak a fejlődésükben azon, hogy dekoratívan mutassanak. A növények elérik teljesítőképességük végét, beöregszenek, megnyurgulnak, megdőlnek, a hűvösebb időjárás nyomán virágzásuk alábbhagy. Ekkor célszerű a lecserélésüket elvégezni. Az időben elültetett és kellő talajhőmérséklet mellett begyökeresedett árvácskák ellenben szépen elbokrosodnak, gazdagon és hosszan tartóan virágoznak. A virágágyak kiürítése és ültetése időzítése során fontos, hogy ne legyen olyan időszak, amikor nem dekoratív a virágágy, és ennek megfelelően időzíti a FŐKERT a palánták megtermesztését, melyet több tényező, például az időjárás is befolyásol.

Ezek a növények kertjeink és parkjaink legkedveltebb virágai közé tartoznak, mert tavasszal, márciustól júniusig, ősszel pedig szeptembertől a kemény fagyokig virágoznak. Az árvácskák, díszkáposzták mellett hagymás növényeket is ültet a FŐKERT a Főváros kiemelt zöldterületeire. Az őszi ültetésnél többek között a forgalmas csomópontok és a turisztikailag fontos területek is megújulnak, így többek között a Kodály Körönd, az Astoria, a Móricz Zsigmond körtér vagy a Budai Vár belső területei.

Az őszi árvácskákat, csakúgy, mint az egynyári növényeket saját termesztőtelepén állítja elő a FŐKERT Nonprofit Zrt.""

Megosztás:

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on pinterest
Pinterest
Ezt se hagyd ki

Kapcsolódó cikkek

Energiaválság

Őrsi Gergely II. kerületi polgármester Facebook bejegyzését közvetítjük.

Beton helyett zöld

Elkezdődött a Margit körút zöldítése. 3248 db évelő és 1970 db hagymás növény ültetését kezdtük, és legalább egy tucat fát fogunk ültetni az érintett területen, a Margit körút páros oldalán – írja Őrsi Gergely II. kerületi polgármester Facebook bejegyzésében.