Share on facebook
Share on email

Beton helyett zöld

Elkezdődött a Margit körút zöldítése. 3248 db évelő és 1970 db hagymás növény ültetését kezdtük, és legalább egy tucat fát fogunk ültetni az érintett területen, a Margit körút páros oldalán - írja Őrsi Gergely II. kerületi polgármester Facebook bejegyzésében.

Az elavult közműszabályok és térképek miatt rendkívül nehéz megfelelő helyet találni az ültetendő fáknak, viszont eljött az ideje, hogy szemléletváltással, a már máshol bevált módszerek alkalmazásával bizonyítsuk, van lehetőség a közművek megóvására és a fák életterének biztosítására egyidejűleg. Így ahova csak lehet fákat és növényeket ültetünk.

A most a körúton lévő bokrokat természetesen nem hagytuk veszni, még aznap szakszerű gondoskodás után átültettük. A zöldsáv rehabilitációja mellett egységes térkő burkolatra cseréljük a területen az aszfaltot, így a későbbiekben könnyebben, valamint kisebb zaj- és porterhelés mellett válnak javíthatóvá a közművek.

A Margit körút zöldítését a Főváros Önkormányzattal együttműködve, a BKM Budapesti Közművek Nzrt. FŐKERT Kertészeti Divíziója által készített környezetrendezési tervek alapján a II. kerületi Önkormányzat valósítja meg.

A Margit körút zöldítése mellett továbbra is célunk, hogy a környék üres helyiségeibe ismét élet költözzön. Most újabb 19 helyiség várja leendő bérlőjét a Margit-negyedben! Szeptember elejéig várjuk a pályázatokat azokra az ingatlanokra, amelyeket augusztus folyamán, a nyílt napokon tekinthetnek meg az érdeklődők. A lista itt elérhető: https://www.margitnegyed.hu/listings/

Vigyázzunk egymásra!
Vigyázzunk Budára!

Megosztás:

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on pinterest
Pinterest
Ezt se hagyd ki

Kapcsolódó cikkek