Share on facebook
Share on email

Valentin-napi cirkusz-színházi bemutatóra készül a Loupe Színházi Társulás Molnár Áronnal, Mohai Tamással és Sztarenki Dórával

A Loupe Színházi Társulás elkezdte az idei évad második bemutatójának próbafolyamatát A KEZDET/VÉGE címmel.

A szövegkönyvet Sean O’Casey A kezdet vége című egyfelvonásosa után/nyomán/helyett írta a rendező, Horváth János Antal. A történet egy mindennapi modern párkapcsolat és egy barátság alakulását dolgozza fel, középpontjában a nemi szerepek keveredése és a felelősségvállalás kérdése áll. A főszerepeket Molnár Áron, Mohai Tamás és Sztarenki Dóra játsszák. Az előadás létrehozásában a Cirque du Soleil-ből ismert magyar artista Frányó Viktor és a Magyarországon dolgozó finn koreográfus Jenna Jalonen is részt vesz, valamint élőzenével kíséri az előadást Wagner-Puskás Péter, zeneszerző, így egy igazi összművészeti, minden elemében szórakoztató élményt kapnak a nézők a 2024 Valentin-napján tartott bemutatón és azt követően.

Az alkotók ajánlója az előadáshoz:

Luca és Peti fiatal házaspár, akik az első gyermeküket várják: bármelyik pillanatban. Luca teljes gőzzel készül az új életre, de Peti még két világ között ragadt: az elköteleződés ijesztő, de nem elköteleződni még jobban. Az egyik akár egy kiszámítható, unalmas életet is hozhat magával, ahol este kilenckor már mindenki pizsamában van. A másik ugyan szabadságot jelenthet, de a felszínes kalandok hajszolása közben igazi társ nélkül maradhat az ember. Luca már nem vár tovább Petire, hogy összerakja a babaágyat, a saját kezébe veszi a dolgokat, miközben Peti a legjobb barátjával, Móriccal próbál megoldást találni a dilemmájára, aki nem biztos, hogy a legjobb tanácsadó. Mindeközben kölcsönösen meglátják a másik életében azt, ami az övékből hiányzik. A kezdet/vége egyfelvonásos összművészeti vígjáték felismerhető, hétköznapi helyzeteken keresztül játékosan, őszintén és érzékenyen beszél a felelősségvállalásról, és a döntésről, amit előbb-utóbb mindenkinek meg kell hoznia. Ez a cirkuszi elemekkel tarkított előadás megmutatja, mennyi szerepet kell betölteni egy modern párkapcsolatban és milyen nehéz megtalálni az egyensúlyt. Szó szerint.

Az alábbi linken keresztül érhetők el jegyek a bemutatóra és a második előadásra:

https://in-time.hu/e/a-kezdet-vege-2499?stage=seat-selection

https://in-time.hu/e/a-kezdet-vege-3401?stage=seat-selection

Minden egyéb infó: loupe.hu

A KEZDET/VÉGE

Sean O’Casey egyfelvonásosa helyett írta: Horváth János Antal

Játsszák: Molnár Áron, Mohai Tamás, Sztarenki Dóra

Dramaturg: Fehér Boldizsár

Díszlet: Szabó Márton István

Jelmez: Jeli Luca Sára

Artista konzulens: Frányó Viktor

Koreográfus: Jenna Jalonen

Zene: Wagner-Puskás Péter

Másodasszisztens: Tóth Gréta

A rendező munkatársa: Tóth Hajni

Rendező: Horváth János Antal

Bemutató: 2023.02.14., Marczibányi Téri Művelődési Központ

Megosztás:

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on pinterest
Pinterest
Ezt se hagyd ki

Kapcsolódó cikkek

Indul a Helló Margit! fesztivál

Csütörtökön a Női Váló Fesztivállal és budai nyitott galériák programmal indul útjára a Margit-negyed kulturális értékeit bemutató négynapos eseménysorozat. A Helló Margit! fesztivált beharangozó sajtótájékoztatón

Margitszigeti Színház 2025-ös évad

Május 8-án megtartotta évadnyitó sajtótájékoztatóját a Margitszigeti Szabadtéri Színház, melyen Bán Teodóra, a színház igazgatója és művészeti vezetője ismertette a 2025. évi nyári programot. A

Tutajozás az Árva folyón és az Árvai vár

Szlovákia északi részének egyik legnagyobb látványossága Árvaváralján (Oravsky Podzámok), az Árva folyó felé magasodó meredek sziklaszirten található „sasfészekként” emlegetett Árva vára. Budapesttől nagyjából 4 óra