Share on facebook
Share on email

Népzenénk címmel ad ünnepi koncertet a Muzsikás együttes a Vigadóban

1973 tavaszán három fiatalember, a matematikus Sipos Mihály, a geofizikus Hamar Dániel és az akkor még diák ifj. Csoóri Sándor elhatározta, hogy zenekart alapít a régi magyar paraszt-vonószenekarok mintájára, amelyekben a szólóhegedű mellett brácsa és bőgő adta a kíséretet.

Hamarosan csatlakozott hozzájuk Éri Péter brácsás, aki 2023 óta elhagyta a földi világot és – a zenekar hiszi – az égi zenekarban muzsikál tovább, gondolatban velük. Az ő tiszteletére választották a koncert dátumául a november 11-ét. Éri Péter születésnapján az elhunyt barát emlékére is a közösen alakított Muzsikás-szellemiségben szólalnak meg a dalok a Muzsikás jelenlegi tagságával: Porteleki László (hegedű, koboz, tambura, ének), Sipos Mihály (hegedű), Hamar Dániel (nagybőgő, gardon, dob) és a zenekar jelenlegi állandó vendége, Mester László (brácsa). Az est további vendégei: Petrás Mária ének, Balogh Kálmán cimbalom, Farkas Zoltán és Tóth Ildikó táncosok.

„Faluhelyen a zenészeket muzsikásoknak hívták. Ez adta az ötletet, hogy zenekarunknak a Muzsikás nevet adjuk.” 1978-ban az akkor öt éve működő együttes tagjai így nyilatkoztak: „Zenénkben azt tartjuk a legfontosabbnak, hogy lehetőleg minél kevésbé különbözzék a muzsikások játékától, tekintve, hogy korábban ez a szín teljesen hiányzott. Ezt a zenét igyekszünk terjeszteni, megismertetni.”

A Muzsikás Magyarország egyik zenei nagykövete. A zenekar fennállásának több mint 50 éve alatt bejárta a világot Indiától Amerikáig. Munkásságukat számos díjjal és kitüntetéssel ismerték el, ezek közül is kiemelkedik a Magyar Művészetért Díj, a Liszt Ferenc díj, a Magyar Örökség-díj, a Kossuth díj és a Prima Primissima díj. Az együttest 2008-ban európai és egyben magyar zenekarként is elsőként a legrangosabb nemzetközi világzenei díjjal, a WOMEX-díjjal ismerték el.

Vigadó-béli koncert egy ünnep, ahol a zenésztársak, barátok lelki gyűrűjében újra a távoli magyarlakta Erdély, Gyimes, Moldva szépséges tájaira és dallamaira, táncaira figyelhetünk.

Jegyek és további információ: https://vigado.hu/programok/-/event/10184/muzsikas-nepzenenk/19941

Megosztás:

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on pinterest
Pinterest
Ezt se hagyd ki

Kapcsolódó cikkek

Indul a Helló Margit! fesztivál

Csütörtökön a Női Váló Fesztivállal és budai nyitott galériák programmal indul útjára a Margit-negyed kulturális értékeit bemutató négynapos eseménysorozat. A Helló Margit! fesztivált beharangozó sajtótájékoztatón

Margitszigeti Színház 2025-ös évad

Május 8-án megtartotta évadnyitó sajtótájékoztatóját a Margitszigeti Szabadtéri Színház, melyen Bán Teodóra, a színház igazgatója és művészeti vezetője ismertette a 2025. évi nyári programot. A

Tutajozás az Árva folyón és az Árvai vár

Szlovákia északi részének egyik legnagyobb látványossága Árvaváralján (Oravsky Podzámok), az Árva folyó felé magasodó meredek sziklaszirten található „sasfészekként” emlegetett Árva vára. Budapesttől nagyjából 4 óra