
Kellemes nyáresti hangulatban várja a néptánc és népzene szerelmeseit a 27. Duna Karnevál június 3.
és 12. között Budapesten. A nemzetközi népművészeti fesztivál tíz napján látványos programokkal
mutatják be a Kárpát-medence gazdag népzenei és táncos örökségét.
A Vörösmarty téren felállított nagyszínpadon látványos táncelőadásokkal, világ- és népzenei
koncertekkel, táncházakkal, divatbemutatóval várják az érdeklődőket a pünkösdi hétvégén.
Bemutatkoznak hungarikumaink: matyó, sárközi, dél-alföldi, kalocsai, de legényes táncokat is láthat
majd a közönség, hangszerbemutatókon és népzenei koncerteken ismerkedhetnek meg a látogatók a
csárdás vagy a verbunk hagyományával, a pásztorok művészetével, a cimbalommal, a tárogatóval és a
dudával, de a mohácsi busójárás hagyományát is megidézik és magyar pásztorkutyákkal is találkozhat,
aki a Vörösmarty térre látogat.

Lesz rendhagyó divatbemutató a Kárpát-medence legszebb hagyományos viseleteiből és azok mai, újragondolt alkotásaiból az Aurora FolkGlamour közreműködésével.
A legkiemelkedőbb magyarországi és határon túli gyermek néptánccsoportok bemutatóit csodálhatják a negyedik FolKid Gyermek Népművészeti Fesztivál gálaműsorán, de a Kobuci-kertben nemzetközi táncházzal is várják az érdeklődőket.
Június 5-én, pünkösdvasárnap igazi látványossággal, hagyományos karneváli felvonulással
köszöntik a fesztivált Budapest belvárosában.
Több száz táncos és zenész, külföldi és hazai népzenekarok, néptáncegyüttesek, gyermek és ifjúsági tánccsoportok és hagyományőrzők teremtenek karneváli hangulatot a Szent István Bazilikától induló, a belvároson át a Vörösmarty térre érkező felvonulásukkal.

Pünkösdi tánckarnevál, nemzetközi táncház is várja az érdeklődőket, de az Erzsébetligeti Színházban a XI. Lánchíd Nemzetközi Néptáncversenyt is meghirdetik a karneválon résztvevő külföldi együttesek között. A produkciókat nemzetközi zsűri értékeli majd.
Június 10-én a Duna Karnevál gálaműsora teszi fel a koronát a programsorozatra.
A Margitszigeti Szabadtéri Színpad mesés környezetében bemutatott gálaműsoron a külföldi és hazai
táncegyüttesek közel háromszáz művészének egyedülálló, közös műsora kápráztatja majd el a
közönséget.
Az est első részében a Világkarneválon a meghívott külföldi együttesek műsorában gyönyörködhetnek a látogatók, ahol ott lesznek többek között Bulgária, Észak-Macedónia, India, Mexikó vagy Törökország kiemelkedő tánccsoportjai.

A második részben a Duna Művészegyüttes és a Magyar Állami Népi Együttes főszereplésével, valamint további hazai néptáncegyüttesek közreműködésével a Petőfi évforduló alkalmából mutatnak be egy egyedülálló produkciót A magyar ifjakhoz – Avagy, virág vagy te, hazám ifjúsága! címmel.
A műsor a költő forradalmi és szerelmi verseinek gondolatait az ifjúsághoz szóló, jelenben is érvényes üzeneteit jelenítik meg táncok, zenék és Petőfi lírájának segítségével. A műsor nem csak tisztelgés a kétszáz éve született költő emlékének, hanem az újra és újra ébredő magyar lélekhez szóló gondolatainak megjelenítése is egyben.
A műsorban közreműködik az Ötödik Évszak Zenekar.