Share on facebook
Share on email

„Beszélj!” színházi darab Domján Edit emlékére május 25-én

Különleges színdarab és Bedő Imre előadás a Női Klubban!

A nagy sikerű „Karády” című előadássorozat új része a „Beszélj!”, Domján Edit emlékére készült színdarab is megelevenedik május 25-én a Női Klub rendezvényén. A darab után a művészekkel beszélgetnek a szervezők. Majd Bedő Imre, a Férfiak Klubja alapítója sokakat érdeklő témával várja a vendégeket: milyen az ideális férfi-nő kapcsolat, továbbá részletezi, melyek a női és férfi értékek régen és napjainkban?! Az eseményen finom, egészséges falatokkal várják az érdeklődőket, ahol kibeszélhetők a női gondok, és ahol megoldásra lelhetünk!

A túl korán az égi színpadra szerződött, varázslatos hangú színésznőnek állít emléket a darab. Élete legkritikusabb utolsó óráiban visszaemlékezik, s közben magányát saját (benső) énjével osztja meg, a „másik” Edittel, aki mindenáron élni szeretne tovább. Kettejük beszélgetése nem válaszolja meg, miért döntött Domján Edit a korai távozás mellett, hiszen erre rajta kívül nem is lehet képes senki, de érzékeny, sebezhető lelkületébe, félelmeibe bepillantást enged.

„De én szabad akartam lenni. Annyira szabad, hogy tévedhessek, hibázhassak…

Szereplők:

Edit: Lukács Melinda

Edit benső énje: Dévényi Ildikó

A darabot írta: Pivarnyik Anikó

Rendezte: Dévényi Ildikó

Asszisztens: Omódi Marianna

A darab után a művészekkel beszélgetnek a szervezők. A beszélgetéshez pedig csatlakozik Bedő Imre, a Férfiak Klubja alapítója is. Téma: férfi-nő kapcsolat, női és férfi értékek régen és napjainkban.

Gyere el Te is Női Klubba! Finom, egészséges falatokkal, kollagén koktéllal kedveskednek a vendégeknek, melyet a belépődíj tartalmaz. A férfiak se maradjanak otthon, sok szeretettel várják őket a szervezők!

Időpont: 2023. május 25. csütörtök

Kezdés: 17 óra, érkezés: 16 órától

Helyszín: Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ „C” épület (A Szabolcs utcai kórház helyén, 1135 Budapest, Szabolcs u. 33-35.)

Belépő: 6 000 Ft/fő

Tisztelet Társaság Tagoknak: 5 500 Ft/fő

Nők Világa Club Card tagoknak: 4 800 Ft/fő

A jegyeket elővételben szükséges megvásárolni. A létszám korlátozott! További információ: https://www.facebook.com/events/644902714116265?locale=hu_HU

Megosztás:

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on pinterest
Pinterest
Ezt se hagyd ki

Kapcsolódó cikkek

Indul a Helló Margit! fesztivál

Csütörtökön a Női Váló Fesztivállal és budai nyitott galériák programmal indul útjára a Margit-negyed kulturális értékeit bemutató négynapos eseménysorozat. A Helló Margit! fesztivált beharangozó sajtótájékoztatón

Margitszigeti Színház 2025-ös évad

Május 8-án megtartotta évadnyitó sajtótájékoztatóját a Margitszigeti Szabadtéri Színház, melyen Bán Teodóra, a színház igazgatója és művészeti vezetője ismertette a 2025. évi nyári programot. A

Tutajozás az Árva folyón és az Árvai vár

Szlovákia északi részének egyik legnagyobb látványossága Árvaváralján (Oravsky Podzámok), az Árva folyó felé magasodó meredek sziklaszirten található „sasfészekként” emlegetett Árva vára. Budapesttől nagyjából 4 óra