Share on facebook
Share on email

APOSZTRÓF – IRODALMI SZERELMEK IX.

A Várkert Irodalom Aposztróf sorozatának októberi estjén a közönség kedvencével készül: az irodalmi, beszélgetős programok sorában kilencedik alkalommal rendezik meg az Irodalmi szerelmek estet.

„És szállani arany egekbe”

Különleges találkozás ez minden alkalommal, ahol a magyar klasszikus és kortárs irodalmi élet nagyjai kicsit más oldalukról mutatkoznak be. Az est fókuszába ezúttal a 85 éve elhunyt Kosztolányi Dezső, a XX. század egyik legjelentősebb magyar költője és felesége, illetve unokatestvére kerülnek.

Ezeken az alkalmakon ugyanis a versek, regények, lírai, prózai alkotások mellett az élet, a küzdelmek, a sikerek, a szerelmek – egy alkotó élet pillanatai kerülnek középpontba. A felolvasószínházban az írók, költők saját szövegei, levelei elevenednek meg, mi pedig ezeket a szövegeket szerelmeik szemszögéből is vizsgáljuk.

Az est fókuszába ezúttal a 85 éve elhunyt Kosztolányi Dezső, a XX. század egyik legjelentősebb magyar költője és felesége, Harmos Ilona, illetve unokatestvére, a Brenner József néven született, de Csáth Gézaként ismert orvos író és felesége, Jónás Olga kerül.

Ismerjük meg együtt a századforduló irodalmi életét, barátságok és szerelmek történetét, egy világot irodalomtól képzőművészetig, függőségtől szenvedélyig, magánytól csöndig, Ady Endrével való viszálytól Sassy Attiláig, Kaffka Margittól az ópium-naplóig.

Közreműködők:
Eke Angéla és Hegedűs D. Géza színművészek
Bíró-Balogh Tamás irodalomtörténész
Juhász Anna, irodalmár, szerkesztő

(október 19., kedd, 19:00 – Várkert Bazár, Rendezvényterem)

További információk: https://varkertbazar.hu/esemenyek/aposztrof-irodalmi-szerelmek-ix

Megosztás:

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on pinterest
Pinterest
Ezt se hagyd ki

Kapcsolódó cikkek

Nyári élményeid a Várkert Bazárban

A Várkert Bazár „Nyári élményeid” üzenettel indítja el júniustól szeptemberig tartó programsorozatát 2023-ban, hogy bemutassa azt a sokszínű művészeti csomagot, amely mindenkinek feledhetetlen kulturális élményeket kínál.