
A vendégforgalmi adatok évről évre egyértelműen azt mutatják, hogy a magyarországi fürdők a hazai turizmus meghatározó szereplői, utazási döntést befolyásoló tényezők.
A Magyar Fürdőszövetség a mai napon erről, valamint az idei fürdőszezon indításáról, az év folyamán tervezett fürdős programokról tartott sajtótájékoztatót. A Fürdőszövetség tagfürdői közösen ünneplik a víz világnapját március 22-én, és ez alkalomból különböző akciókkal is készülnek.

A Magyar Fürdőszövetség az éves forgalmi adatok alapján értékelte a hazai fürdők 2024-es évét a 2025. március 19-én Budapesten, a Széchenyi fürdőben tartott sajtótájékoztatóján. A Fürdőszövetség részéről Zámbori Péter alelnök, Balogh Zoltán főtitkár és Czinege Szilvia, a szervezet Marketing és Kommunikációs Szakbizottságának elnöke számolt be a múlt évi eredményekről, valamint az idei közös kezdeményezésekről.
Az elemzéskor elsősorban az átlagok változását és százalékos tendenciákat vették alapul, melyekből a következő fő megállapításokat tették 2024. évre vonatkozóan.
A látogatószám 2024-ben alig 5 %-os növekedést mutat az előző évhez képest. Egyelőre nem sikerült a – rekordnak tekintett – 2019-es vendégszámot elérni. A múlt év átlagosan 10 %-kal marad el a 2019. évitől. A fürdőszolgáltatásból származó nettó árbevétel 2019 óta folyamatos, erőteljes emelkedést mutat.
Az egy főre jutó nettó átlagár 2019. évhez viszonyítva exponenciálisan nőtt, a Fürdőszövetség adatai szerint 2024-ben 75 %-kal magasabb lett, mint 2019-ben. Ez számokra lefordítva: 2019-ben a nettó átlagár 2300 forint körül alakult, míg 2024-ben már közelíti a 4000 forintot. A 2024. évre vonatkozó nettó átlagár a 2023. évre kalkulált nettó átlagárral összevetve csaknem 10 %-os növekedést mutat.
Milyen kihívások várnak 2025-ben a fürdők üzemeltetőire?
A 2023 végén megjelent (509-es és 510-es) kormányrendeleteknek való megfelelés minden magyarországi fürdő számára több évre áthúzódó feladatokat jelent, alapvetően meghatározza a következő időszak fejlesztéseit is. Hasonló horderejű lesz az Európai Unió által a kiberbiztonság fenntartása érdekében létrehozott NIS 2 irányelv feltételeinek teljesítése.
Az inflációval és annak hatásaival továbbra is számolni kell, illetve a magas energiaárakból adódó többletköltségek kigazdálkodására is megoldást kell találni. Az infláció mellett a fürdőágazatban tapasztalható munkaerőhiány következményeképpen a személyi jellegű ráfordítások folyamatos emelése szükséges a bérek reálértékének megőrzése érdekében. A karbantartási és üzemeltetési költségek emelkedése mellett egyre komolyabb kihívást jelent a vendégszám megtartása.
Országos programok a fürdők együttműködésével

A Magyar Fürdőszövetség tagfürdői bevonásával évek óta szervez olyan közös programokat, amelyek hozzájárulnak az itthoni fürdők és ezek sokszínűségének minél szélesebb körben megismertetéséhez, egyáltalán a fürdőzés népszerűsítéséhez. A fürdők országszerte elérhető közös akciókkal készülnek erre az évre is.
- Március 22. a víz világnapja – ízelítőül néhány program a tagfürdők kínálatából: fürdőtörténeti kiállítás, óvodásoknak, iskolásoknak ismeretterjesztéssel egybekötött vezetett séták, animációs programok a víz témakörre építve, gyógyvízkóstoltatás, különleges szauna felöntések, de van, ahol az ünnepen minden fürdővendég hűtőmágnest kap ajándékba.
- Folytatjuk a „Suli a strandon” programot. Június 10. és 20. között, a nyári szünet előtti utolsó héten a diákok élményteli, szórakoztató és oktató jellegű tanítási napon vehetnek részt a magyar fürdőkben. Különböző tantárgyak keretében játékos, kreatív feladatok megoldása lesz feladatuk.
- Másfél évtized alatt immár hagyománnyá vált a Fürdőszövetség nyaranta megtartott Strandok Éjszakája rendezvénye. Július 26-án, szombaton éjszakába nyúló programokkal várják a fürdőzőket a strandok az ország több tucat pontján.
- A fürdővendégek örömére – a tagfürdők kivételes együttműködésével – ezen a nyáron is megszervezzük az országos vízipisztolycsatát. Tervezett időpontja augusztus 23.
- Szeptember 27. a turizmus világnapja, a Fürdőszövetség és a tagfürdők erre az alkalomra méltó ünnepléssel készülnek majd.
- Októberben következik az elmaradhatatlan szaunázók hétvégéje (2025.október 4-5.).
- November közepétől pedig indul a karácsonyi készülődés és hozzá országszerte a fürdők bérletvásárlás ösztönző kampánya.
A Fürdőszövetség ez évi kínálatában turisták és helyi lakosok, fiatalok és az idősebb korosztály egyaránt találhatnak kedvükre való fürdőprogramot. Az aktuális ajánlatokról érdemes a Csobbanj velünk Facebook oldalon tájékozódni.