Share on facebook
Share on email

14. Hiperkarma Halloween

Szédületes halloweeni hangulat várja a közönséget a Hiperkarma 14. alkalommal megrendezett jelmezes megakoncertjén október 31-én a Várkert Bazárban, ahol egy éjszakára ismét feltárul annak a másik világnak a kapuja, az ebben a világban koncertezők örömére.

A hiperkarma kétségtelenül korunk egyik legmeghatározóbb alternatív zenekara, amely egyrészt versként is értelmezhető szövegeinek, másrészt folyamatos megújulásra való képességének köszönheti sikerét. A Bérczesi Robi vezette zenekar több mint 20 éve működik, és ez idő alatt rengeteg magaslaton és hullámvölgyön, több tagcserén is átesett, de elsősorban szövegcentrikusságának köszönhetően egyedülálló maradt a hazai zenei palettán: Robi dalai nyíltan mesélnek a legbensőbb szorongásainkról, az élet legsürgetőbb kérdéseiről, és a saját démonjaink előli menekülésről.

A zenekar első lemezük, a Hiperkarma 2000-ben debütált, és többször is az évtized egyik legfontosabb zenei anyagaként hivatkoztak rá, majd 3 évvel később megjelent az Amondó, ami – ha lehetséges – elődje sikerét is felülmúlta. Több mint 10 éves szünet következett; a zenekar dalaiban egyértelműen követhető Robi elvonulása, de egyben az a folyamat is, ahogy újra megtalálja a hangját. A kihagyást követően a banda 2014-ben jelentette meg harmadik nagylemezét Konyharegény címmel, majd három év elteltével a Délibábot, illetve 2019-ben A Napsütötte Rész-t, amely több szempontból is fordulópontnak tekinthető a Hiperkarma hangvételében, címadó dalának szövegéért pedig Bérczesi Róbert 2019-ben az Artisjus Díjat is elnyerte.

(október 31., hétfő, 20:30 – Várkert Bazár, Rendezvényterem)

További információ: https://varkertbazar.hu/esemenyek/14-hiperkarma-halloween

Megosztás:

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on pinterest
Pinterest
Ezt se hagyd ki

Kapcsolódó cikkek

Szent István Filharmonikusok: Gaudeamus II.

„Nagyon szeretek vezényelni, és készülök arra, hogy később aktívabban foglalkozok vele. Úgy érzem, van mondanivalóm, koncepcióm a zeneművekkel kapcsolatban, amit ki szeretnék fejezni.” Ezt Baráti Kristóf Kossuth-díjas hegedűművész mondta egyik korábbi nyilatkozatában, aki nem először szerepel a Szent István Filharmonikusokkal kettős minőségben.

Budapest Ballet Grand Prix

A Magyar Táncművészeti Egyetem, mint a magyar professzionális táncművészképzés vezető szereplője, a hazai balett- és táncművészet népszerűsítése céljából egy új, kimagasló művészi színvonalú balettversenyt hív életre, a Budapest Ballet Grand Prix-t, a BBGP-t, melyet 2023. november 20-24. között rendez meg első alkalommal.