
Gyógyulás otthon – új fényben
A nappali kanapéja kényelméből, saját ritmusában válhat fájdalom- és várakozásmentessé az élet, ezt kínálja a Safe Laser-terápiával dolgozó MyLaser – Otthoni Gyógyulás csapata! Mit tud

A nappali kanapéja kényelméből, saját ritmusában válhat fájdalom- és várakozásmentessé az élet, ezt kínálja a Safe Laser-terápiával dolgozó MyLaser – Otthoni Gyógyulás csapata! Mit tud

A főzdetúra egy speciális edukációs program, melynek lényege, hogy az érdeklődők megismerkedjenek a kompromisszummentes, kisüzemi sör készítésének alapanyagaival, a sörfőzési technológiával, filozófiánkkal és a sör

A 2017-ben alapított Dreame Technology mára a világ egyik vezető márkájává vált az okos háztartási eszközök piacán. Dreame célja, hogy már Magyarországon is forradalmasítsa a

A Foldana Pénzügyi Zrt. üzemeltetésében ünnepélyesen megnyílt Magyarország második legnagyobb széfterme a Magyar Nemzeti Bank központi széfterme után, ami egyedülálló biztonsági megoldásaival és kiemelkedő kapacitásával új mércét

Az összegyűlt vasalnivaló pillanatok alatt hosszú órákat vesz el mindenkitől. Nehéz kiszakadni a többi feladatból, és akár 2-3 órán át „csak” vasalni, miközben pörög a




FÜGGETLEN LOKÁLPATRIÓTA MAGAZIN
Együttműködő partnerünk az IMEDIA Sajtófigyelő