Bár az MMA Kiadó 2023 tavaszán jelentette meg „A Lechnerek. Források a család krónikájához” c. kötetét, mi azért most foglalkozunk e könyvvel, mert 2025-ben ünnepeljük Lechner Ödön születésének (1845. augusztus 27.) 180. évfordulóját. Hogy milyen lenne ma a budapesti Üllői út az 1893 és 1896 között épült Iparművészeti Múzeum; Budapest Kőbánya városrésze a Szent László téri, 1894 és 1899 között épült Szent László-templom; a budapesti Stefánia út az 1898/99-ben épült Magyar Földtani és Geofizikai Intézet; a Budapest V. kerületi Hold utca az 1901-ben átadott Magyar Királyi Postatakarékpénztár; vagy épp Kecskemét főtere az 1893 és 1897 között épült Városháza nélkül? Bizonyára lennének ilyen funkciójú épületek e helyeken vagy másutt, de ilyen csodálatosak tán nem, hisz ezek a magyar szecessziót a legmagasabb szinten képviselik. A könyv ugyanakkor nemcsak az építészt, hanem ‒ ahogy erre cím is utal ‒ a Lechner-családot is bemutatja: gazdag szöveges és különösen értékes, mert nehezen fellelhető képeket/fotókat/dokumentumokat tartalmazó mellékleteken. Számomra mégis az volt a legérdekesebb, hogy önéletrajzokat is tartalmaz, köztük Lechner Ödöntől az 1911-est, mely egyes szám első személyben, szép/régies nyelvezeten íródott, és melyben a művészetről, önnön gondolati-építészi fejlődéséről is ír. Soraim Lechner Ödön egy mondatát idézve zárom: „…egy nemzeti művészet kialakulása elkerülhetetlen egy nép számára, ha az a többi népek világversenyében elsüllyedni nem akar.”
Míg az előzőekben olyan épületekről volt szó, melyeket ismerünk és s melyeket bármikor megcsodálhatjuk, addig Sebestyén László „Titkos udvarok” c. fotóalbuma, melyhez szöveget Hidvégi Violetta írt, olyan udvarokat mutat be, melyek ‒ ha nem is titkosak, de bizony ‒ nem mindenki számára ismertek, noha gyönyörűek, így felfedezésre várnak. Jó, hogy a szöveget 2 nyelvre (német, angol) lefordítva is közlik, így nemcsak magyar anyanyelvűek, hanem szinte mindenkinek, aki építészetre nyitott, hasznos. Pár sorban személyes hangú Bevezetőt olvashatunk Miltényi Tibor tollából a fotózásról mint a 6. művészeti ágról, a kötet fotóiról, az alkotóról ‒ s a Megszólal a zongorakísérő c. zárósorokban Hidvégi Violettától, a kötet születéséről. E két, személyes hangú szöveg öleli közre a főváros V., VI., VII., VIII., IX., XIII., XIV. kerületének egy-egy titkos udvarát, sorjában…Bizonnyal legnagyobb örömmel azok forgatják e könyvet, akik saját szép udvarukat látják viszont e lapokon, de jó szívvel ajánljuk azoknak is, sőt elsősorban nekik, akik e nagy alakú, ízléses, fehér-fekete könyv révén pillanthatnak be Pest bérházainak hangulatos udvaraiba, köszönhetően a Városháza Kiadónak.
A fotózást, ahogy megtudtuk, a 6. művészetet, 1839-ben fedezték fel, innen számolják születését, a moziét/filmszínházét pedig 1895-től: ekkor tartották ugyanis a kinematográf feltalálói, a Lumière fivérek az első olyan vetítést, amelyen fizető közönség vett részt, mégpedig 1895. dec. 28-án, a párizsi Grand Caféban. Filmtörténeti adatok sorolása helyett az MMA Kiadó „100 magyar dokumentumfilm. 1936‒2013” c. kötetébe tekintünk be, melyhez Buglya Sándor (Balázs Béla-díjas filmrendező, operatőr, producer, egyetemi tanár, érdemes művész) írt Bevezetőt, s mely B. Nagy László filmkritikus, újságíró, dramaturg sorait követi, kitől álljon itt egy idézet: „A »valóság felfedezésében« csakis azok lehetnek érdekeltek, akik meg akarják változtatni ezt a valóságot.” A kötet 13 téma köré csoportosítja a nagyközönség által ismert vagy épp kevésbé ismert dokumentumfilmeket, pl.: Múltbéli krónikák, Hallgatásra ítélve, Erdélyi történetek, melyeket 3 tanulmány zár le. (A tájékozódást Névmutató és Filmcímek címmutatója, valamint a képek forrásjegyzéke egészíti ki, megkönnyítve az olvasónak a keresést.) Végezetül B. Nagy László dokumentumfilmekről szóló írásaiból válogatott Tóth Klára filmkritikus, publicista, akinek „A láthatatlan ország” c., 1977-es, de ma is (sőt ma még tán inkább) megszívlelendő írásának kis részlete zárja e témakört s egyben a kötetet, benne egy megkerülhetetlen B. Nagy-idézettel: „Nincs időnk mást, csak az igazit mondani. Legalábbis meg kell próbálkoznunk vele.”
Jó olvasást, filmnézést kívánunk!
Viant Kata
