Share on facebook
Share on email

Koncertszerű előadásban látható a Verdi: Traviata

A koncertszerű előadás abban is a televízióműsorhoz kapcsolódik, hogy a címszereplő, Miklósa Erika is hosszú évek óta a Virtuózok zsűrijének lelkes tagja.

Verdi operájának, a Traviatának szövegét Francesco Maria Piave írta, Alexandre Dumas A kaméliás hölgy című regénye, illetve az abból készült színmű nyomán, az operát 1853-ban a velencei La Fenice színházban mutatták be. A cím (La Traviata) azt jelenti: az utat tévesztett nő. Cselekménye Párizsban játszódik, főszereplője Violetta, a nagypolgári társaságban élő kurtizán, aki őszinte érzelmekre vágyik, jólelkű, és végül tüdőbajban meghal. A Traviata Verdi egyik legnépszerűbb operája, csodálatosan ábrázolja a szereplők érzéseit, a drámai feszültséget, de ezen túlmenően még a jellegzetes párizsi társasági élet eseményeinek miliőjét, hangulatát is. Így biztos, hogy színpadi játék, díszletek és jelmezek nélkül is nagy élmény lesz találkozni a művel.

Kesselyák Gergely életrajzából tudjuk, hogy pályájának kezdete, 1993 óta számos színházban több mint hatvan opera és más zenés színpadi mű előadását vezényelte. Az is közismert, hogy évek óta a Virtuózok című televíziós tehetségkutató verseny zsűritagja. A maga részéről úgy járul hozzá a tehetséges fiatal énekesek nyilvános fellépési lehetőségeinek bővítéséhez, hogy meghívja őket egy általa vezényelt opera
előadói gárdájába. A koncertszerű előadás abban is a televízióműsorhoz kapcsolódik, hogy a címszereplő, Miklósa Erika is hosszú évek óta a Virtuózok zsűrijének lelkes tagja.

Vezényel: Kesselyák Gergely
Szereplők:
Violetta – Miklósa Erika
Alfredo – Ninh Duc Hoang Long
Giorgio Germont – Molnár Levente
Közreműködők: a Virtuózok című televíziós tehetségkutató énekes versenyzői és az Ars Oratoria Kamarakórus (karnagy: Pad Zoltán)

2022. február 17. (csütörtök),19.30 ‒ 22.30., két szünettel
MÜPA, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, MÁV Szimfonikus Zenekar

Megosztás:

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on pinterest
Pinterest
Ezt se hagyd ki

Kapcsolódó cikkek