
N. Kósa Judit: Nagykörút. Történelmi séta Pest főutcáján. Városháza Kiadó, 2022.
„2022 őszén éppen 150 éves a Nagykörút. Pontosabban: másfél évszázada húzták fel az első épületét, de aztán még harmincnégy esztendőbe telt, hogy ráüthessék a hivatalos pecsétet: immár elkészült. Ez a könyv arról szól, hogyan lett a külvárosi kertek helyén széles bulvár, kik építették és tervezték, hogyan éltek itt a pesti polgárok. Az egyes fejezeteket kalauzként használva végig is járhatjuk az egész útvonalat. Sétáljanak velem! ‒ N. Kósa Judit e szavakkal hívja olvasóit, akik akár e vaskos, sok-sok képet és olvasmányos-érdekes szöveget rejtő, ámde mégis kézre álló könyvvel is nekivághatnak a felfedezőútnak. A mai „netes” világban épp keresgélhetnénk adatokat, fotókat séta közben is, de mennyivel jobb, ha lépésről lépésre, kézen fogva vezet minket végig a Nagykörúton a szerző, no meg Abody Béla, Szép Ernő…A 13 fejezetben bepillantunk bérházak udvarára, rácsodálkozunk kávéházakra, anno hipermodern berendezésükre és vendégeikre, a tejivókra, a népbüfékre. A remek színházi plakátokra, a szocialista idők hirdetéseire-reklámaira. A négyes-hatos villamoson utazó, azok lépcsőin lógó utasokra vagy épp a „villamos társaskocsikra” várakozókra. Hatalmas építkezésekre, elkészült épületek átadásán az ünnepélyes szalagátvágásokra. Emléktáblákra, mely írók-költők lakhelyét jelölik. Ismerősen cseng a Nov7, s (nekem) nem újdonság a neonvilágítás, az ostornyeles lámpa sem. Fájó szívvel látom a hétköznapok és a harcok pusztítását, rombolását…S ha valami másra lennénk kíváncsiak, vagy valami eszünkbe jut, valamit ellenőriznénk olvasás közben, akkor csak hátralapozunk az archív képek, nevek és a tárgyak (utcák, éttermek, színházak…) mutatóihoz: könnyen kiderül, jól emlékeztünk-e, ott volt-e, úgy volt-e… A Mozgókép otthonunk c. rövidke fejezet a legendás körúti mozikat, átnevezésüket-elmúlásukat tárgyalja, és óhatatlan, hogy aki a film, a mozi iránt érdeklődik, az olvasna még e témáról…Nos, miután „randevút adtunk a Nagykörútnak,” s már nem várhatunk egymásra a Nemzetinél, azt a filmes-mozis könyvet ajánlom figyelmükbe, mely „a rendszerváltást megelőző néhány év és a következő két évtized budapesti mozitörténetével foglalkozik”.

Váltójel. Budapest mozikultúrája a rendszerváltás idején. Szerkesztette Barkóczi Janka. Városháza Kiadó, 2023.
A könyv egy érdekes idővonallal nyit és zár: 1982. március 19-28-tól 2013. május 9-26-ig, 3 egységben, 10 fejezetben tárja elénk „Budapestet, a mozivárost”. 12 neves szerző tollából olvashatunk az intézményi átalakulásokról; arról, hogy a mozik vetítőhelyből „fontos találkozóhelyek” lettek; a filmfesztiválok fontos trendjéről; a technikai átalakulás hatásáról a mozikultúrában; a Budapesti Mozitörténeti Alapítványról. 5 érdekes interjú követi a tanulmányokat, majd a Mozis kilexikonban a „Mi micsoda?” kérdésére kapunk választ. A Kronológia c. fejezet szócikkszerűen fejti ki az egyes dátumokhoz kapcsolható eseményeket. Nagyon fontos és tanulságos a Budapesti mozik 1985-2000 c. fejezet, mely a régi nevek (pl. Admirál, Budai híradó) mellett megadja az újat (Bem), és azt is, ha valamelyik mozit, mint pl. a Bem rakparti kedvelt, Budai kertmozit, melyhez a budaiaknak (nekem is) sok-sok emléke kapcsolódik, egyszer és mindenkorra elvesztettünk. Természetesen itt is remek fotók gazdagítják a kötetet.

Várospillanatok. 150 fénykép és kortárs írók Budapest-történetei. Városháza Kiadó, 2023.
A fényképek válogatója, Kincses Károly „Teljesen felesleges magyarázkodás ‒ Előszó gyanánt” c. szubjektív sorai elárulják, hogy a válogatást számára „öröm volt csinálni az első perctől az utolsóig”. Nos, az olvasónak is öröm, első perctől az utolsóig, a 20 szerző visszaemlékezéseit, történeteit olvasni Bartók Imrétől Erdős Virágon, Saly Noémin, Szécsi Noémin át Zoltán Gáborig, akik szövegeit Szegő János szerkesztette. A kötetet Pintér József tervezte, levegős oldalpárokra: a fotók bal oldalon, az írások a jobb oldalon. A kötet végén a fényképészek név szerint (Ács Iréntől Záray Péterig) felsorolva, a Tartalomban pedig, a kiemelt, ezért jól áttekinthető évszámok mellett, az egyes írások címe, szerzője. Az első fotó az 1873-as évből való, melyhez Nádasdy Ádám ír a „hegynek ütköző” Lánchídról, az Alagútról. Időben nagyot ugorva, 1952-nél ütöm fel a könyvet, ahol Lengyel Péter ír a Kossuth-hídról, amin ő járt, „Végre simán át Budára” ‒ én meg néztem, kisiskolásként, egy nyáron át, a kőfaragót, aki a már lebontott híd emléktáblájának betűit faragta, nagy gondossággal. 1987-nél a havas Budapest, a Retek utcai pékség képe, amit Jánossy Lajos (mint írja) akkor nem látott (én igen…), mert Marcaliban volt katona… 2023 ismét a Lánchidat mutatja, mintegy keretbe foglalva a fotókat, a haragoszöld Dunával: talán drónnal készült a fotó. Aztán, mint általában az újságolvasók, hátulról előre haladok, visszafelé. Kiss Tibor Noé írása az 1975-ben épülő „Felszabtéri” aluljáróhoz kapcsolódik, amelynek képén ő „Öt különbséget” ír le, én pedig emlékszem, mennyit bukdácsoltam itt. 1923-nál Kiss Noémi a Hungária villamos kocsiszínről ír hangulatosan („Ezek itt hangszerek, ugye, hallod, ahogy kanyarog a villamos és köszörüli a sínt?), amely a Szépilona kocsiszínt idézi nekem…Személyes a fotóválogatás, személyes a képekhez kapcsolt rövid írások sora ‒ és személyes az élmény is, amit nyújt. Kinek-kinek mást. Jó lapozgatni, emlékezni ‒ bizonyára Ön is talál kapcsolódási pontot…
Jó olvasgatást!
Viant Kata