Ercsi története
Már a rómaiak bizonyítottan aktív életet éltek az akkori kétszer ekkora ercsii területen, rengeteg régészeti ásatás bizonyítja ezt, edényeket, ékszereket mindennapi élethez használatos edényeket találtak. Az Aquincumi városi igazgatáshoz tartozhatott és a mai napig macskakővel lerakott utat használhatták áruszállításra. A város két akkori határában (ma ez már Battához és Adonyhoz tartozna) két hatalmas, Duna mellett elhelyezkedő erőd állt a Mátrika és a Vetus Salina, de kezdeti kutatások azt mutatják a kápolna magasságában is lehetett egy erőd. De, hogy is kapcsolódik össze a két város: kutatások és írásos bizonyítékok utalnak arra, hogy a szigetújfalui révháznál erős két öl (3.8 m) magas fal állt. Ezt több kutatás is őrtoronynak vagy római kikötőnek gondolta, ez később kiderült, hogy az egykori monostor falai álltak még ilyen magasan. Az újfalui oldalon tényleg volt egy római objektum, de a révháztól kb. 600 méterre állhatott egy, az ercsii őrtornyot kiegészítő megfigyelőpont, alacsony vízállásnál a mai napig kivehetőek a falak. A Valeria provincia feladásával, intenzív népvándorlás indult meg a területen; keleti gótok, azalok, gepidák, barbár népek, germán langobardok, de két avar temető is előkerült különböző ásatások során.
Az Árpádkor alatt Árpád törzsének adott a város területe is otthont, hiszen Székesfehérvártól a Duna-Tisza közéig, Óbudával és Csepel-szigettel együtt alkotta a törzs területét. Ercsi az elsők között, az 1100-as évek végén Tamás nádor által alapított bencés monostor vonatkozásában jelenik meg. Az épület a magyarországi románkori építészet jelentős alkotása volt, az akkori Ercsi-szigetre épült, amit ma Csepel -szigetnek hívunk. Magát Tamás nádort is ide temették el. Pontosan valószínűleg a mai Szigetújfalui révház helyén állhatott a monostor. Bár Ercsihez képest a túloldalt található a Csepel-sziget, az akkori írások azt mutatják, hogy mindig a folyó jobb partján lévő településről nevezték el a bal partról induló szigeteket.
Ercsi az 1526-os Mohácsi csata idején alkotott fontos történelmi pontot, hiszen II. Lajos király itt vonult át seregeivel Mohács felé, ennek emlékére minden évben a Mohácsi csata lovas zarándoklata innen indul Ercsiből.
A török uralom vége után Ercsi is fellendült, az 1629-es első nagy rác (bosnyák, horvát, szerbek) letelepedése után a város népessége szépen nőtt, ők nagyban formálták a várost, és mindig meghatározóak voltak a város életében, manapság is őrzik hagyományaikat. A 16. század végén összeírt ercsii adózók magas száma volt rác, a legtöbb vezetéknevet ma is sok-sok ercsii viseli (érdekesség: maga a rác elnevezés csak a szerbekre vonatkozott, Szerbia középkori neve volt „Raska”, ebből ered a később nemcsak szerbekre, hanem horvátokra, bosnyákokra is alkalmazott gyűjtőnév, akkoriban a rácok illíriként voltak emlegetve.). Kutatások egyértelműen bizonyítják, hogy az ercsii rácok jelentős része horvát eredetű és a Bácskában élő bunyevácokkal mutatnak közös nyelvet és kultúrát, de a helyiek sosem nevezik így magukat. Mindig is békességben éltek az itt élő népekkel, egyetlen viszályról tudunk, az 1880-as években tettlegességig fajult a vita arról, hogy milyen nyelven folyjék a mise. Az utolsó három generáció már nem beszéli a rác nyelvet, hagyományaikat az idősebb korosztály tartja. Valószínű Szapáry Péter is lelkesen támogatta a rácság megtelepedését a városban.
A katolikus vallás mindig is nagyon meghatározta a várost, a rácság betelepülése pedig ezen csak segített. A 18. században felépült monumentális barokk stílusú római katolikus templom nemcsak a helyi katolikus, de a környező országok katolikusait is ide vonzotta, hiszen az Ercsi Szűz Mária képnek csodatévő erőt tulajdonítottak a helyiek, majd minden ide zarándokló úgy vélte, tényleg csoda ereje van.
Az ercsiek számottevő részének a folyó biztosította a megélhetést, magát az életet. Egy évszázada még halászcsónakok tucatja szállt vízre hajnalonként, a halászat több, mint félszáz családnak adta a mindennapi kenyérre valót. De a valódi kenyeret is a Duna adta, hiszen a kápolna magasságáig telepedtek a Duna árvonalában lecövekelt hajómalmok. Aki a környéken jó lisztet szeretett volna, ide jött Ercsibe. Ezenfelül nemcsak a Duna volt az ercsii gazdaságok fő alapja, hanem a remek termőföldek is, ez adta az alapot annak, hogy az iparosodásig a város népe az uradalmi területeken végzett munkából élt. Lilien József a legnagyobb ura volt ennek a 200 évig tartó intenzív mezőgazdaságnak, akit a Wimpffen család aktív munkája követett, melynek eredménye az 1912-ben indult cukorgyártás, ez volt az akkori Európa egyik legkorszerűbb cukorgyártási kisüzeme.
Lilien nagyon elmélyültem dolgozott a mezőgazdaságban, sütőolajat, szeszt (sör, likőr, puncs-szesz, rum, kölnivíz), répacukorgyártást is végeztek a város területén.
Lilien és Wimpffen munkáinak köszönhetően a város rohamosan fejlődött, ezáltal az oktatás és a város életszínvonala is. Eleinte a katolikus egyházközösség iskolái működtek, de 1885-re már nyolc elemi iskola is a községi iskola mellett, valamint egy magániskola és két kislétszámú zsidó iskola.
Tűzoltótorony 1903-ban épült, a torony mai napig teljes pompájában ékesíti a belvárost. Az Ercsi Önkéntes Tűzoltó Egylet volt akkoriban a legnépszerűbb, hiszen a város legfontosabb munkáját látták el. Az egylet megalakulásával és a város támogatásával hamar szert tettek lóvontatású tűzoltófecskendőre, de lajtoskocsi is állandó készültségben állt. Akkoriban tűzoltó szertár csatlakozott hozzá, melyet az 1960-as években bontottak el.
Az 1930-as években a város még jobban fejlődött, korszerű strand épült még több látogatót vonzva a városba. Menetrendszeri hajók érkeztek, mivel akkoriban a Fő tér a Duna parthoz közel volt, így igazán pezsgő Duna-parti város volt. Piacot tartottak hetente többször. Zárdaiskola nyílt, a Mária kongregációs nővérek vezetésével.
1950-ben épültek az óvodák és bölcsődék. Az első és második világháború is megtépázta a várost. Az első során teljesen ellepték a várost az orosz katonák, a másodikban pedig bátor fiaink mentek a csatába.
A harcok után lassan, de biztosan újra felélénkült a város, TSZ-k és a cukorgyár adott munkát sok-sok embernek. Elkezdett újra felélénkülni a város, ruházati boltok, szövetkezetek indultak, majd az 1950-es években megalakult II. Rákóczi Ferenc laktanya még több munkát adott az itt élőknek. Tisztilakó telep épült, majd óvoda a tisztek gyermekeinek. Virágzott a város. Sajnos az 1990-es években bezárták a cukorgyárat és a laktanyát is. Ezzel sok-sok ember veszítette el munkahelyét és kényszerült Budapestre bejárni dolgozni, ezzel megnehezítve a város életét.
Kápolna
Műemléki védettség alatt álló épület, 1828-ban báró Lilien Józsefné Szapáry Ilona építette férje nyughelyéül. A Szapáryak a 17. századtól gazdálkodtak a városban, fiúgyermekük nem született, így lányukat Lilien Annát, Eötvös Ignác vette feleségül, így került a Mária Teréziától báró rangot kapó Eötvös család Ercsibe. Eötvös József részben Ercsiben nevelkedett, de mindig is ezt a város tartotta szülőotthonának, ezért is írta meg végrendeletébe, hogy ide temessék el, a nagyszülői kápolnába. 1828-ban Lilien bárót helyezték a kápolna sírboltjába, majd Eötvös József halálakor a családi kriptába helyezték át. Az Eötvös obeliszket 1879-ben közadakozásból építették. Ybl Miklós tervezte, a szobrász Szász Gyula volt, az obeliszk és a kápolna közti kertbe pedig egy kisebb kripta is készült és így lett teljes a kép. Eötvös halála után a kápolna sajnos nehéz éveket élt meg, főleg a II. világháború alatt, amikor is kifosztották, ezért 1963-ban helyezték át a falu közepén lévő Eötvös szoborhoz. A következő években sokszor megpróbálták helyreállítani a kápolnát, de mindig újra és újra megtépázták az épületet és a környező területet. 2015-ben L. Simon László kezdeményezésére az állam pénzt különített el az örökség megmentésére és Eötvös akaratának eleget téve 2021-ben visszahelyezték őt és nagyszüleit méltó nyughelyükre.
