Share on facebook
Share on email

Az Idővándor harmadik kötete is időutazással tárja elénk a történelmi időszakok sajátosságait

A könyv megvásárlásával a Dévai Szent Ferenc Alapítványt támogathatjuk

Váradi Anna, pedagógus célja, hogy az olvasót kizökkentse a mai felgyorsult világ bűvköréből, az elektronikus eszközök fogságából, és a magyar történelmet modern stílusban, de a történelmi hűséghez ragaszkodva tárja a fiatal olvasók elé. Továbbá az is fontos a szerző számára, hogy felhívja a figyelmet a digitális világ veszélyeire és a környezetszennyezésre, miközben klasszikus értékeket közvetít. Három fiát is arra inspirálja, hogy ismerjék meg a történelmet, kedveljék meg az olvasást, és ne töltsék az idejüket feleslegesen a digitális eszközökkel. Ezért egy négy részes regénysorozatba kezdett néhány évvel ezelőtt. Idén novemberben jelent meg az Idővándor sorozat harmadik kötete, a Szabadságharc. Ha érdekel, milyen is lehetne visszautazni a magyar történelemben, akkor ez a könyvsorozat neked való! Legyél te is részese egy időutazásnak!

A könyv megvásárlásával a Böjte Csaba által alapított Dévai Szent Ferenc Alapítványt támogathatjuk, a teljes bevételt eljuttatják hozzájuk.

Vajon vissza lehet-e pörgetni az idő kerekét? Bence, Kincső és Lóri most a XIX. századba csöppennek. Ismerik a történelmet – nagy dilemma, hogy változtassanak-e az eseményeken?! Hiszen most a barátaik élete és a becsülete a tét!

A regény lapjain valóságos, hús-vér emberekké válnak a ’48-as hősök, Görgei Artúr és legendás hadserege. Testközelből ismerhetjük meg a csaták oroszlánját, Damjanich Jánost és hűséges barátját, a német származású, fiatal Leiningen Károlyt, akinek termeténél csak a szíve nagyobb. Találkozhatunk az első magyar orvosnővel, Hugonnai Vilmával, Erzsébet királynéval, a magyarok Sisiével és a női oktatás úttörőjével, Leövey Klárával, valamint Petőfi Sándor egykori szerelmével, Mednyánszky Bertával.

 „Olyan ez a könyv, mint egy kincsestár! Ismeretterjesztő olvasmány történelmi tényekkel és legendákkal, ármánnyal és varázslattal.” – Kissné Kepenyes Judit, történelemszakos tanár.

Ásd bele magad egy letűnt kor világába, és tudj meg további történelmi érdekességeket az Idővándor sorozat által!

Bővebb információ: https://idovandor.com/

Megosztás:

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on pinterest
Pinterest
Ezt se hagyd ki

Kapcsolódó cikkek

Andy Warhol visszatért a gyökereihez

A medzilaborcei múzeum három év után nyitja meg kapuit. Andy Warhol visszatér a gyökereihez. Szeptember 4-én, pénteken a medzilaborcei Andy Warhol Modern Művészeti Múzeum egy

Augusztus 26-án a Szegedi Kortárs Balett egyik legsötétebb, legizgalmasabb produkciója, a Fekete hattyú érkezik a Margitszigeti Szabadtéri Színpadra. Juronics Tamás rendezése Csajkovszkij örökérvényű zenéjéből és