Az egykor a Széna téren álló 18. századi Szent János Kórház oszlopának darabjait és a Nepomuki Szent János szobor tartóoszlopának egy darabját találtuk meg a Széna téren, melyeket múzeumba szállítás helyett az eredeti helyszínen fogunk kiállítani.

Nálunk, a II. kerületben gyakran akasztja meg a beruházásokat, építkezéseket különböző értékek felbukkanása. Így történt a Csalit-Csatárka szabadidőparkkal, ahol védett orchideákat, szarvasbangót találtunk, nem olyan régen egy járda javításánál barlangot fedeztünk fel, és így történt most a Széna téren, ahol a leendő emlékparkban megtaláltuk a régi Szent János Kórház déli homlokzatánál állt oszlopok hengeres darabjait, illetve az épülettől délre álló Nepomuki Szent János szobor tartóoszlopának egy darabját.
Múltunk és emlékeink feltárása, az emlékezés segítése, a régészeti leletek megőrzése hasonlóan fontos a kerület számára, mint a természeti értékek megóvása.
A most feltárt régészeti leletek a tér korábbi életének szerves részét alkották, ezért mindenképpen szeretnénk az épület és a szobor maradványait a felújított téren kiállítani.

Ennek érdekében felvettük a kapcsolatot a Budapesti Történeti Múzeummal, és kértük a maradványok téren történő elhelyezésének lehetőségének biztosítását.
Talán sokan nem tudtuk, hogy a ma ismert Szent János Kórház a 20. századra megépült új kórház, hiszen az „eredeti” itt állt a Széna téren, melynek egy apró darabját helyreállíthatjuk, és gazdag történetét elmesélhetjük. Azért is különlegesek számunkra a téren most talált épületmaradványok, mert Marczibányi István adományából épülhetett és fejlődhetett a kórház.
A Széna téren nemcsak a zöldterület fog nőni, hanem életben tarthatjuk emlékeinket, és az egykori épületek maradványainak kiállításával alakíthatjuk a történeti ismereteket újra a közös emlékezet részévé, mely összeköti a kerületieket és valamennyi budapestit. Ez a mi terünk, a mi történelmünk nyomaival, leleteivel, emlékeinkkel, melyeket megőrzünk és továbbadunk.

Erről tartottunk sajtótájékoztatót Branczik Márta művészettörténésszel, Bencze Zoltán régésszel és Dévényi Tamás Ybl Miklós-díjas építészmérnökkel.
Vigyázunk Budára, vigyázunk egymásra, óvjuk meg emlékeinket!
A sajtótájékoztató itt nézhető vissza: https://youtu.be/jayFh672SrU