Revíziós politika: komoly sikerek majd teljes bukás
A két világháború közötti időszakban érvényes, a trianoni békeszerződés által a nemzetközi jog szintjére emelt területi rendezés meglehetősen rövid ideig állt fenn, ugyanis már 1938 őszén, az úgynevezett revíziós politika eredményeképpen megkezdődött a magyar államhatárok nagyon komoly felülvizsgálata. 1941 tavaszára, még a trianoni békeszerződés aláírásának huszonegyedik évfordulója előtt, az abban érintett határszakaszok döntő többsége nagyon alapos felülvizsgálatra került. Magyarország nagyon jelentős területi növekedést ért el, valamint az 1938 és 1941 között visszacsatolt területek legalább felén nagy létszámú, gyakran abszolút többségben lévő magyar lakosság élt.
Mivel azonban 1944. október 15-én az úgynevezett kiugrási kísérlet megbukott, ennek eredményeképpen a magyar állam úgymond benne ragadt a német szövetségben, így pedig Magyarország az első után a második világháborút is a vesztes oldalon zárta. Ennek egyenes következményeképpen a korábban visszaszerzett területek 1945 tavaszára kivétel nélkül ismételten elvesztek, mivel a győztes nagyhatalmak a legkevésbé sem szándékoztak területnövekedéssel jutalmazni a német szövetségben benne ragadt magyar államot.
További területveszteség súlyos következményekkel
A Magyarországgal 1947. február 10-én aláíratott párizsi békeszerződés nem pontosan az 1921 és 1938 között fennálló, úgynevezett trianoni határokat állította vissza, ugyanis Pozsonnyal szemben további három dunántúli (!) községet is Csehszlovákiához csatolt. Az 1946-ban a párizsi békekonferencián megfogalmazott csehszlovák területi igény eredetileg öt községre (Bezenye, Rajka, Dunacsún, Oroszvár, Horvátjárfalu) vonatkozott, azonban a győztes hatalmak közötti egyezkedés eredményeként csak az igényelt terület felét és három községet ítéltek elcsatolásra. Dunacsún, Oroszvár és Horvátjárfalu 1947. október 15-én került ténylegesen átadásra a csehszlovák állam számára.
Ez a további területvesztés a nyilvánvaló morális veszteség mellett két nagyon komoly reálpolitikai veszteséget is okozott Magyarország számára. Egyrészt közvetlenül a terület átadását követően jelentősen módosítani kellett a Budapestet Béccsel összekötő főút nyomvonalát, ugyanis az egészen 1947-ig áthaladt az elcsatolásra ítélt területen. Másrészt ez a határmódosítás tette lehetővé, hogy a Csehországtól függetlenedő Szlovákia 1992 őszén egyoldalúan elterelhesse a Dunát a bősi vízerőmű üzembe helyezése céljából. Fontos hangsúlyozni, hogy a pozsonyi hídfő 1947-ben történt kibővítése nélkül egyértelműen nem lett volna lehetőség a bősi vízerőmű egyoldalú üzembe helyezésére a szlovák fél számára. Ez pedig azért nagyon komoly probléma, mert a Duna egyoldalú elterelése gyakorlatilag
ellehetetlenítette a két ország között kialakult vízlépcsővita mindkét fél számára elfogadható és a környezetvédelmi szempontokat is megfelelő mértékben számításba vevő rendezését.
Németh Péter
történész
