Share on facebook
Share on email

Továbbra is nyomás alatt a hazai pulykaágazat, de már látszik az alagút vége

Az észak-amerikai Hálaadás tradíciójának 400. évfordulója miatt is nagyobb figyelmet kaphat idén a pulykafogyasztás

A hazai pulykaágazat szinte minden mutatója bezuhant tavaly a koronavírus és a madárinfluenza együttes hatása eredményeként, lévén a vendéglátóipar jelentős részét képezi a keresleti piacnak. Az egekbe szökő energia- és takarmányárak pedig további kihívást jelentenek majd jövőre az ágazatot alkotó, döntően magyar vállalkozásoknak. Ezért az ágazatot képviselő Magyar Pulykaszövetség új elnöke, Muzsek András átfogó reformot hirdetett a szövetség éves konferenciáján, azért, hogy a korábban a világ élvonalába tartozó hazai szereplők európai szinten is versenyképesek lehessenek.

A koronavírus-járvány következtében tavaly a magyar pulykaágazat árbevétele és jövedelmezősége is csökkent. Nemcsak a vendéglátóipari forgalom visszaesése és az export csökkenése, hanem a termelői árak mérséklődése és az ezzel párhuzamosan növekvő termelési költségek is sújtották a piaci szereplőket. „Mindennek következtében a szektor válságos állapotba került, ebben a helyzetben pedig újra kell gondolnunk mindent és meg kell újulnunk” – fogalmazott a Magyar Pulykaszövetség új elnöke, Muzsek András a szervezet idei szakmai konferenciáján.

A hazai termelés közel egy évtizede stagnál, jelenleg a teljes EU-s pulykatermelés 4,7%-át adja. A relatív súlyunk csökkenését különösen jól érzékelteti a Lengyelországgal való összehasonlítás: 2004 óta a magyar pulykatenyésztés évi 143 ezer tonnáról 100 ezer tonnára csökkent, a lengyel 236 ezer tonnáról majdnem 376 ezer tonnára nőtt. A hazai pulykaágazat idei éves termelési mennyisége 97 ezer tonna körül alakul, ami illeszkedik a hazai trendekbe, ám visszaesést jelent az előző évi 100 ezer tonnás mennyiséghez képest. Az ágazat átlagos éves termelési értéke élőállatból 38 milliárd forint. A termelt pulykahús-mennyiség mintegy felét exportálták, azonban a korábbi évek szintjét nem érte el az exporton realizált megtérülés. A hazai pulykafogyasztás évek óta stagnál: a magyarok csak átlagosan 4 kg pulykahúst fogyasztanak el egy évben fejenként.

A Szövetség elnöke úgy látja, hogy a magyar előállítású pulykahús lemaradt az európai versenyben. Az egyik ok a túlkínálat, ugyanis számos nagy pulykatermelő országban növelték a termelés mennyiségét. Ez megnehezíti a magyar vállalkozások helyzetét, csak a versenyképes módon és piacképes árakon előállított termékek bírják a kiélezett versenyt.

Az ágazat európai szinten az elmúlt 1,5-2 évben túlkínálattal, alacsony árakkal és a jövedelmezőség hiányával küzd. Ezt a helyzetet csak megnehezítette a koronavírus-járvány, amely azt is megmutatta, hogy mennyire kiszolgáltatott egy ágazat, ha a fő felvevő piaca a HORECA. Azt gondolom, hogy a kiutat a strukturális változások jelentik, tehát meg kell újulnia a hazai pulykaágazatnak. Egyrészt a termelési költségeinket le kell szorítani, másrészt a lehető legtöbb módon innoválni kell a termékportfoliót. Harmadrészt vonzóvá kell tenni a pulykahúst, például más vöröshúsokkal szemben. Mindezek mellett növelni kell a magasabb hozzáadott értékű termékek arányát és a továbbfeldolgozott termékek exportját is” – összegezte Muzsek András az ágazat megoldandó problémáit és feladatait.

A Magyar Pulykaszövetség az ünnepekhez közeledvén több csatornás fogyasztásnépszerűsítő kampányt is indít, hogy a magyar családok ismét gondoljanak a pulykára is, mikor az ünnepi menüket tervezgetik. Mint Dr. Némedi Erzsébet, az élelmiszeripari kutatás-fejlesztéssel foglalkozó Expedit Nodum Kft. vezérigazgatója a konferencián elmondta, a legfrissebb kutatások szerint a pulykahús számos olyan tulajdonsággal bír, melyek jó alapot adnak ahhoz, hogy magas hozzáadott értékű, funkcionális élelmiszereket fejlesszenek belőle. Ezek bizonyos egészségügyi problémák megelőzésében segíthetnek, ami jó a fogyasztóknak, ugyanakkor óriási potenciál a feldolgozóknak is, hiszen sokkal jobb megtérüléssel kecsegtető, nagy növekedés előtt álló területe lehet ez az ágazatnak. A pulyka egyik fontos előnye, hogy mind vörös hús (comb), mind fehér hús (mell) megtalálható benne. Továbbá a magas ásványianyag (cink, foszfor, szelén) tartalom és az állatok esetében ritkán említett telítetlen zsírsavak aránya is megkülönbözteti más húsoktól.

A szakmai konferenciának egy fontos évforduló is aktualitást adott: idén 400 éves a hagyományos észak-amerikai Hálaadás, mely egyszerre ünnepe a sikeres betakarításnak, és felkészülés az elkövetkező nehéz hónapokra, a zord téli időszakra. A Pulykaszövetség konferenciáján ez alkalomból az Egyesült Államok budapesti nagykövetsége is képviseltette magát. Az észak-amerikai családok egyik legfontosabb ünnepén, november 24-én tradicionális fogás az egyben sült pulyka. Kevésbé közismert tény, hogy a Hálaadás első ünnepén 1621-ben még valószínűleg nem volt pulyka Plymouth telepeseinek és a helyi indiánoknak a közös étkezőasztalán, inkább szarvas, vadkacsa, és sok más minden képezte a fogások sorát. Az Egyesült Államok is csupán 1863 óta tekinti nemzeti ünnepnek a Hálaadást. Ilyenkor az Egyesült Államok mindenkori elnökének a helyi pulykaszövetség néhány pulykát adományoz. Az 1940-es években bevezetett hagyományt az idősebb Bush elnök törte meg azzal, hogy ceremoniális keretek között megkegyelmezett a neki ajándékozott szárnyasoknak. A nemes cselekedetet azóta is követik az elnökök, ily módon fejezve ki hálájukat az egyébként tömegesen fogyasztott állatok húsáért.

Megosztás:

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on pinterest
Pinterest
Ezt se hagyd ki

Kapcsolódó cikkek