Szó volt a tojóhibridek genetikai nemesítéséről, a takarmányozáson és tartásmódon keresztül a tojásfeldolgozás és táplálkozástudományon át sok-sok érdekességről, ami a tojást illeti. A házigazda a L’Institut Agro, Animal Science, Food Science and Nutrition (Francia Agrárkutatóintézet, Állattenyésztési és Élelmiszertudományi Osztálya) volt. Sőt, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem csapata román, horvát és litván oktatókkal és kutatókkal kiegészülve együtt kereste a megoldást a tojástudomány jelenlegi kérdéseire.
– Hatalmas élmény és innovációs frissítő is volt a MATE csapatával vagy inkább csapatában részt venni ezen a rendezvényen. Sok érdekességet láttunk, és közben persze jóízű falatozások közepette mindenki bemutatta a saját tojástermék innovációit is. A nemzetközi, számos helyről érkezett csapat megismerte a magyar tojásfehérje-alapú tejtermék-helyettesítőket, azaz a ToTu-családot, amit pozitívan és érdeklődéssel fogadtak. Jó volt olyan fejlesztéseket bemutatni, mint amilyen a tojásfehérjéből készült túró, ami világviszonylatban is teljesen egyedülálló – mondta Dr. Németh Csaba, élelmiszer-mérnök, c. egyetemi tanár.
A Rennesben kibontakozó együttműködések természetesen a jövőben folytatódnak, akár közös nemzetközi fejlesztések, kutatási pályázatok alapjai is lehetne.
Azok, akik pedig meg szeretnék kóstolni a hazai fejlesztésű tojásfehérje alapú tejtermék-helyettesítőket, azt idehaza is több helyen megtehetik:
Február 13. Húsipari Szakmai Nap (MATE, Budai Campus)
Február 17. MentesFeszt (ELTE, Gömb Aula)
Sőt, ezt több nemzetközi vásáron is megtehetik az oda látogatók, mint amilyen a február-közepi dubai Gulfood élelmiszeripari kiállítás.
További információ: https://www.facebook.com/totutojastermek