Share on facebook
Share on email

Íme a legjobbak legjobbja: Kihirdették az Év Kerékpárosbarát Szolgáltatóját

Az Év Kerékpárútja szomszédságában lévő hotel extra szolgáltatásaival vitte a prímet

Ilyen még nem volt! Idén először választották meg az Év Kerékpárosbarát Szolgáltatóját. A nyertest a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ) ingyenesen letölthető Kerékpárosbarát applikációjában megtalálható biciklisbarát szolgáltatói közül választották ki: a békéscsabai Arcanum Hotel kapta toronymagasan a legtöbb szavazatot.

Első ízben választották meg az Év Kerékpárosbarát Szolgáltatóját, amelyre a szavazók egy Facebook kampány keretében voksolhattak. Az Arcanum Hotel a szavazatok döntő többségét kapta, így ez a szálloda nyerhette el elsőként a címet.

A díjat a Kerékpárosbarát hálózat támogatója, az Aktív Magyarország által szervezett kétnapos konferencián adták át, ahol a nyitóelőadást Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Révész Máriusz, Aktív Magyarországért Felelős Államtitkár tartotta, a rendezvény keretében pedig több díjat is átadtak, köztük az Év Kerékpárosbarát Szolgáltatójának választott Arcanum Hotel elismerését is.

„Idén első alkalommal hirdettük meg a díjat azzal a szándékkal, hogy minél több ember megismerhesse a hazánkban található számos kerékpárosbarát szálláshelyeket, vendéglátóhelyeket vagy attrakciókat, azokat akik magas minőségű kerékpárosbarát szolgáltatást nyújtanak. Mondhatjuk, hogy a mostani szavazással a legjobbak legjobbját választották most ki a szavazók, hiszen a Kerékpárosbarát applikációban feltüntetett közel 800 szolgáltató mindegyike kiváló biciklisbarát szolgáltatást nyújt. Most inkább arra voltunk kíváncsiak, melyik az a szolgáltató, amelyik még ehhez képest is extra szolgáltatásokkal és figyelmességgel kedveskedik a bringásoknak” – mesélt a szavazásról Coates Ádám, a kerékpárosbarát hálózat projektvezetője.

Az ingyenesen letölthető Kerékpárosbarát applikáció másfél éve segíti a kerékpárosoknak megtervezni a túraútvonalakat, de nyomon követhetjük rajta azt is, hogy mely szolgáltatónál milyen ellátásban lehet része a tekerőknek: hol van szervizpont, szállás, vagy éppen vízvételi lehetőség. A közel 800 szolgáltató közül kilencen jutottak a döntőbe, közülük pedig végül az Arcanum Hotel került ki győztesen.

„Külön érdekesség, hogy a hotel épp az év kerékpárútja, a Wenckheim-kerékpárút közvetlen szomszédságában található. A szálloda szemléletét mindig a vendégközpontúság, kedvesség és közvetlenség jellemzi, a vendégeik visszajelzéseire támaszkodva pedig folyamatosan fejlesztik és bővítik a már meglévő kerékpárosbarát szolgáltatásaikat: tágas tárolóhelyeket biztosítanak a kerékpároknak, kávét és hideg túracsomagot készítenek a korán kelő túrázóknak, segítséget nyújtanak szervizelésben, és díjmentesen biztosítanak 30 darab cruiser kerékpárt a felfedeződnek. De nem hagyják magukra a bajba került kerékpárosokat sem: nemrég például eső elől menekülő kerékpárosokat segítettek ki azzal, hogy kimosták és megszárították a ruházatukat, hogy másnap újra útnak tudjanak indulni” – mesélte Coates Ádám.

A győztes mellett további nyolc magas szintű kerékpárosbarát szolgáltató jutott a döntőbe: a Bringiton Coffee&Bikes, az Erdődy Vendégház, az Etyeki Kúria Borászat, a Lépcső Bisztró, az Öko-Park Panzió, Kemping és Rendezvényközpont, a Rábensteiner Kávézó és Panzió, a Tersztyánszky Bisztró, valamint a Tündérsziget Ökopark és Szigetköz Élményközpont. A Kerékpárosbarát applikációban feltüntetett közel 800 szolgáltató mindegyikének meghatározott kritériumoknak kell megfelelnie, hogy megkaphassák ezt a titulust, mint például a biztonságos kerékpártárolás, a szervizpont vagy vízvételi lehetőség.

Megosztás:

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on pinterest
Pinterest
Ezt se hagyd ki

Kapcsolódó cikkek

Olyan távol. Olyan közel. Olyan Burgenland.

Három természetélmény, ami távoli tájak hangulatába repít, mégis meglepően közel, Ausztriában vár. Az utazási vágyat gyakran egy fotó ébreszti fel bennünk: végtelen szavannák látványa, ciprusokkal

Szeptemberben a Tatra-hegység lába életre kel

Szlovákia történelmileg legnagyobb légballoneseménye zajlik 2026. szeptember 11-15. között. Kedvező meteorológiai körülmények esetén 40 léggömb száll fel a világ minden tájáról, és a Magas-Tatrák panorámája

Shalom Chaverim 2026

A Shalom Chaverim 2026 világneveket hoz a zsidó kultúra világneveivel a Pozsonyi régióba Pozsony A Shalom Chaverim Fesztivál harmadik évét kezdi, és megerősíti törekvését, hogy

A trencséni Várostorony a lakosok hangján szólal meg

Mi aggasztja Trencsén lakosait? Miben reménykednek? Mi alakította őket, és milyen jövőt szeretnének városuknak? A válaszok a nagyformátumú „A Várostorony beszél“ című videóprojekcióban hangzanak el, … …amelyet