Share on facebook
Share on email

Elkezdődött az utolsó hajrá a Napenergia Plusz Programban

Így maxold ki a pályázatot!

Elindult a előregisztrációk visszaigazolása. Több mint 25.000 magánszemély jelentkezett a 66%-os vissza nem térítendő pályázatra, ebből jól látszik, hogy nagy az érdeklődés. Ez nem csak pályázói szempontból igaz, több mint 600 kivitelező cég regisztrációját fogadták el az indulás óta. A rengeteg ajánlat között ügyfélként könnyen elveszthetünk. Ebben a cikkben elmondjuk, mire kell igazán figyelni, amikor napelemes rendszert és kivitelezőt választunk.

Jobban megéri az önfogyasztás

Azz eddig megszokott inverterek többsége csak szimmetrikus energialeadásra volt képes, ami a 2024 előtt érvényes éves szaldó elszámolásban nem jelentett problémát, mivel szinte teljesen mindegy volt, hogy mennyi áramot táplálunk vissza a hálózatra. 

Azonban az újonnan bevezetett bruttó elszámolásban ez megváltozott:a hálózatból vételezett áramért kb. 38 Ft-ot fizetünk kilowattóránként, viszont az általunk megtermelt és hálózatba visszatáplált áramért már csak kb. 5 Ft-ot fizet nekünk a szolgáltató. Tehát gyakorlatilag 8-szor annyiért vesszük meg ugyanazt az áramot, mint amit visszaszolgáltatunk a hálózatba a napelemes termelésünkből. Ezért akkor járunk a legjobban, ha a rendszerünk termelését helyben el is fogyasztjuk.

Az aszimmetria a megoldás

Az aszimmetrikus inverter használata nagy előnyt jelenthet az energiafelhasználás hatékonyabb kezelése szempontjából. Vegyük példának egy háztartás energiaszükségletét és egy hagyományos, szimmetrikus inverterrel ellátott napelemes rendszer működését. Ha a háztartás különböző részein eltérő fogyasztások vannak, mondjuk a konyhában magasabb az energiaigény a sütő miatt, míg a nappaliban és a hálószobákban kisebb az áramfelvétel, akkor a szimmetrikus inverter esetén nem tudjuk hatékonyan kihasználni a napelemek termelését, ezért vissza kell táplálnunk a hálózatba. Így végül a szolgáltatónak kell fizetnünk a fel nem használt energiáért.

Az aszimmetrikus inverter ezzel szemben képes kezelni a különböző fogyasztási mintákat, így minimalizálja vagy akár teljesen kiküszöböli a visszatáplálást, és csak azt az energiát használja fel, amit a napelemek éppen termelnek. 

Keress gyakorlott kivitelezőt!

Természetesen nagyon fontos, hogy műszakilag megfelelő, hosszú távon jól működő rendszert válasszunk. Ezt tükrözik a pályázatos csomagajánlataink is, ahol sikerült kimaxolni a rendszerösszetevőket, minőség és ár-érték arány szempontból is. Több nagy gyártónak a hivatalos disztribútorai vagyunk, és elnyertük a Huawei Gold Partner elismerést. Többször jártunk Kínában Deye és Tongwei gyárlátogatáson, elképesztő minőségellenőrzés mellett folyik a gyártás. Többek között ezért döntöttünk úgy, hogy ezekkel a termékekkel ajánljuk a pályázatos csomagokat is, így mindenki megtalálhatja a számára megfelelő rendszert” – árulta el Tóth Marcell, a Solar Kit Hungary Kft. ügyvezetője. Hozzátette, a Solar Kit-nél több nagyteljesítményű akkumulátoros rendszert építettek már kis-, közép-, és nagyvállalatoknak, majd az ezekkel járó tapasztalatból finomították termékválasztékukat és kivitelezési technikájukat. Egy kisebb kivitelezőnek valószínűleg csak pár darab energiatárolós rendszerrel van tapasztalata, ami egy több mint tíz évre tervezett rendszer esetén hátrányt jelenthet. 

Ezekre a műszaki szempontokra figyelj

A pályázat rendszerkövetelményei adottak, ez azonban nem mindig jelenti azt, hogy a maximálisan elérhető ár-érték arányt kapjuk a pénzünkért. Ezek azok a szempontok, amelyekre nem árt figyelni:

Inverter teljesítménye

A pályázati kiírás minimum 4, maximum 5 kW teljesítményű invertert engedélyez. A nagyobb teljesítményű inverter jobb döntés, hiszen ha pár év múlva új klímát vagy elektromos autót vásárolunk, mindenképpen előnyös lesz, hogy előre terveztünk. A fázisaszimmetria képességnél az is szerepet játszik, hogy e az inverter a max. teljesítményének hány %-át képes egy fázison egyszerre leadni. Már van olyan márka, amely eléri a 100%-ot is. 

Akkumulátor kapacitása

Az akkumulátor kapacitása minimum 7,5 kWh, maximum 10,2 kWh lehet. Az ajánlatokat böngészve több cégnél látható, hogy az olcsóbb csomagokat 7,5-8 kWh kapacitású tárolóval ajánlják. Mindig úgy válasszunk csomagot, hogy a pályázati kiírásban elvárt maximumhoz minél közelebbi legyen az akkumulátor kapacitás, ezzel hosszú távon jobban járunk. Emellett az inverter és az akkumulátor azonos márkajelzése megbízhatóbb működést garantálhat.

Napelem panelek összteljesítménye

A napelem panelek összteljesítménye egy jól tervezett rendszernél meghaladja az inverter maximális teljesítményét. Ezzel biztosítható, hogy még kissé felhős időben is, amikor kevesebbet termelnek a napelemek, a rendszerünk meg tudja termelni a nekünk szükséges árammennyiséget. 4 kW-os inverter esetén 4,8 kW napelemet, 5 kW-os inverter esetén 6 kW napelemet enged maximum a pályázat. Tehát érdemes tisztázni a kivitelezővel, hogy milyen teljesítményű és hány darab panellel adja a rendszert.

Megosztás:

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on pinterest
Pinterest
Ezt se hagyd ki

Kapcsolódó cikkek