Share on facebook
Share on email

Új év, új kezdet, új tervek

Tiszta lappal indulni a természetgyógyászati eszközök segítségével

Sokan az új év beköszöntével várják a pozitív változást az életükben, de fontos tisztában lenni azzal, hogy az év kezdete önmagában nem hoz pozitív változást az életünkben. Soha nem kerülhetjük meg a belső világunk átalakítását, új hitrendszerek kialakítását, a régi berögződések, szokások elengedését. Tóth Edina, természetgyógyász az alábbiakban részletezi, hogyan tudjuk a problémákat leküzdeni, és tiszta, új lappal indítani az életünket, rálelni a testi-lelki harmóniára.

Merni kell váltani, változtatni, mert ahogy beáramlik az új, úgy leszünk egyre inkább tisztában azzal, mit akarunk, úgy fogjuk látni, mi az, ami a javunkat, a fejlődésünket, a gyógyulásunkat szolgálja.

– Lehet, hogy az elején akadályokba ütközünk, de nem szabad, hogy ezek eltántorítsanak bennünket, sokszor a nehézségek segítenek tisztábban látni, mi az, amit már tényleg el kell engedni, melyek a bennünk lévő blokkok. Nagyon sok energia kell egy új, minőségi élet kialakításához, melyhez segítségre lelhetünk a természetgyógyászatban. A reflexológia segíti a test méregtelenítését, segít megújulni, mind fizikai, mind mentális szinten. Nyugtatja az idegrendszert, hozzájárul a hormonrendszer optimális egyensúlyához. Ahogy tisztulunk, úgy tisztul, és változik a körülöttünk lévő világ – kezdte az Anide szalon tulajdonosa, Tóth Edina.

– Energetikai tisztulást eredményezhet például a biorezonanciás kezelés és a hangtálterápia is. Világunkban egyre több eszköz áll a rendelkezésre, hogy közelebb kerüljünk a megoldáshoz, azaz önmagunkhoz. Merni kell tapasztalni, kísérletezni, egyénre szabottan keresni ezeket. Fel kell ismerni, hogy a halogatás ideje lejárt, felelősséget kell vállalnunk önmagunkért és a tetteinkért. Minden változtatáshoz, gyógyuláshoz szükséges erő, ott van bennünk, emberekben. Nincs holnap, nincs tegnap, nincs jövő év. A mostban való hozzáállásunk az, amely meghatározza a jövőnk alakulását. Életmód- és szemléletváltás a kulcs mindenhez – zárta a szakember.

További információ: https://www.anide.hu/

Megosztás:

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on pinterest
Pinterest
Ezt se hagyd ki

Kapcsolódó cikkek

Mitől zöldül be a hajad a strandon?

Nyári hajproblémák és megelőzésük Július 22. nemcsak a Haj Világnapja, hanem Magdolna, a fodrászok védőszentjének napja is. A népi hiedelem szerint az ezen a napon