Share on facebook
Share on email

„Mi megváltoztatjuk a mosolyát – a mosolya pedig megváltoztatja az Ön Életét!”

Hétfőn megkapja a kezelést, pénteken már szinte bármit ehet!

Fogászati Implantálás – Végleges, fix fogpótlás

„Tudom, hogy milyen kellemetlen érzés, ha fogaink nem tökéletesek. A hiányos fogazat vagy instabil műfogsor tönkreteszi a magabiztosságot, rontja a komfortérzetet, és mindaddig, amíg nincs rendben, egészen komoly negatív hatással van életminőségünkre.” – meséli Dr. Székely Attila szájsebész – és konzerváló fogszakorvos.

Fél év helyett pár nap alatt tökéletes mosoly

A hiányzó fogat többféleképpen lehet pótolni. Ennek egyik módja az implantátummal történő fogpótlás, amelynek, összevetve az ideiglenes fogpótlásokkal, mint például a műfogsor, számos előnye van. Lássuk ezeket az előnyöket.
Tartós: mert megfelelő ápolás mellett akár évtizedekig tart.
Növeli a komfortérzetet: mivel viselése természetesnek hat, ezért nem foglalkozunk vele, mint például egy folyton mozgó műfogsorral.
Szebb, jobb lehet tőle a beszéd: A tökéletes illeszkedésnek köszönhetően javulhat a hangképzés, illetve mivel nem kell attól tartani, hogy elmozdul, bátrabban lehet beszélni, nevetni akár társaságban is!
Fiatalít: A tartós foghiány miatt az arc formája kissé “megereszkedik”, emiatt öregebbnek hat. Az implantátummal az arc visszanyer valamennyit azeredeti formájából, ezáltal sok páciensünk arca fiatalabbnak tűnik a kezelést követően.

Milyen implantációs rendszerek léteznek?

Alapvetően kétféle implantációs rendszer van: kétfázisos és egyfázisos implantáció. Kétfázisos implantációnál a kezelések különböző lépéseit követően (csontpótlás, foghúzás, implantáció) meg kell várni a gyógyulást, ami általában 4-6 hónap, így a kezelés teljes időtartama akár egy- másfél év is lehet. Ez alatt a gyógyulási idő alatt, aki igényli, ideiglenes fogsort viselhet.

Az egyfázisú technika alkalmazása esetén egy ülésben történik a szükséges fogak eltávolítása, az implantátumok behelyezése és a lenyomatvétel is. Az implantátumokat azonnal megterheljük, nincs várakozási idő (hat hónap), így a betegeknek csak egy műtéten kell átesniük, ami sokkal barátságosabban és megnyugtatóbban hangzik.

Emellett van olyan hibrid megoldásunk is, amely ötvözi az egy és kétfázisú implantáció előnyeit, így azzal is egy héten belül fogsort adni a pácienseknek.

Az, hogy kinek milyen implantátumra van szüksége, mindig egy konzultáción dől el.

Hol lehet konzultációra jelentkezni?

Mi ugyan debreceni rendelő vagyunk, de egy félórás konzultáció miatt a 2 órás utat nem kívánjuk senkitől, hogy megtegye, ezért mi megyünk Budapestre, ahol a Nyugati téren egy XXI. századi elvárásnak megfelelő röntgendiagnosztikai központban és rendelőben várjuk pácienseinket. Természetesen Debrecenbe is el lehet jönni és ha valaki rendelkezik 3 hónapnál nem régebbi röntgen felvétellel, akkor azt emailben is elküldheti nekünk, mivel sok esetben csak egy röntgen alapján is fel lehet állítani egy komplett kezelési tervet.

Melyek az egyfázisú implantátumok előnyei?

Az egyfázisú implantátum behelyezésénél az esetek egy részénél nincs szükség feltárásra, emiatt aztán a seb összevarrására sem kerül sor, így nincs duzzanat és fájdalom.
Az implantálás éberaltatásban történik, amit szakorvos (aneszteziológus) végez, ezáltal a betegek egy relaxált állapotba kerülnek, könnyebben élik meg az egész műtétet és minimálisan emlékeznek a teljes beavatkozásra. Ennek az eljárásnak a neve az éber altatás, más néven éber szedáció.

Mi is az az éber szedáció?

A fogászati kezeléstől való félelem vezető helyet foglal el szorongásos állapotok között, ezért a stressz és fájdalommentes kezelés alapvető kihívás a fogorvos számára. Ebben segít az intravénás szedáció, melynek során a helyi érzéstelenítő kiegészítéseként erős nyugtatót, altatószert juttatnak be a véráramba.

A szedáció során a beteg mély relaxációs állapotba kerül, de képes megérteni az orvos utasításait. A beadott gyógyszer az altatással szemben kis mértékben van hatással a beteg szervezetére, ezért előzetes kivizsgálásra nincs szükség. Mellékhatások és szövődmények lehetősége elhanyagolható. A kezelés végeztével a beteg rövid (általában fél órás) megfigyelés után otthonába távozhat. Lássuk a szedáció előnyei. Az erős nyugtató hatású gyógyszer a helyi érzéstelenítő hatását kiegészíti, így az összes kellemetlen hatás, mely a kezelés alatt jelentkezik könnyen kiküszöbölhető.

A beadott gyógyszer hatására megszűnik a szorongás a fogászati kezeléssel kapcsolatban, másik hatása, hogy szinte teljes amnéziát okoz, így a beteg a kezelésre egyáltalán nem, vagy csak kis mértékben emlékszik vissza. A nyugtató és amnéziát okozó hatás miatt a kezelés időtartamát jelentősen rövidebbnek érzi a beteg, ezért lehetőség van több beavatkozás egy ülésben történő elvégzésére. Kifejezetten ajánlott, hosszú beavatkozások esetén. A szedációt aneszteziológus szakorvos végzi.

Hogyan történik, meddig tart a kezelés?

A kezelés nagy részét, a húzásokat, az implantátumot a páciens már az első napon megkapja. Ezután már csak néhány felülvizsgálatra és úgynevezett vázpróbára kell bejönnie, egészen addig, amíg a fogai el nem készülnek a saját laborunkban. Ez általában 4-5 munkanapot szokott igénybe venni. Ezután gyakorlatilag a páciens a saját fogaival távozik a rendelőből, amit fokozatosan természetesen, de azonnal terhelhet, nagyon leegyszerűsítve, hétfőn megkapja a kezelést, pénteken már szinte bármit ehet!

Mi van, ha bármi probléma adódik?

Az implantátumokra garanciát vállalunk. A fogakat első alkalommal nem is véglegesen ragasztjuk be, hogy ha bármilyen probléma adódna, vagy kényelmetlen lenne a fog, akkor tudjunk rajta igazítani. Az ideiglenes ragasztás fél évig tart, ez idő alatt szükségesek a rendszeres felülvizsgálatok. A fél év után az ideiglenes ragasztás helyett végleges ragasztást adunk. Emellett természetesen mindent részletesen elmagyarázunk pácienseinknek az implantátum helyes tisztításával kapcsolatban.

Szeretne ingyenes implantációs konzultációra jelentkezni?

Ragadja meg az alkalmat, hívja implantátum referensünket, Simon Pétert, akivel személyesen is találkozni fog a Budapesti rendelőben a +36204825848-as telefonszámon!

Kérdése van a kezeléssel kapcsolatban? Telefonáljon, vagy írjon emailt a simon.peter@epdent.hu email címre!

Ép-Dent Fogászati Klinika
www.fogpotlasgyorsan.hu

Megosztás:

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on pinterest
Pinterest
Ezt se hagyd ki

Kapcsolódó cikkek

Országos Szaunázók hétvégéje

Mi lehet jobb egy ilyen borongós, hűvös, esős őszi időben, mint ücsörögni a jó melegben, kellemes zenét hallgatva, és izzadni a szaunában?

Ön is segíthet, hogy a látássérültek szemüveghez jussanak

A Lions Clubok Magyarországi Szövetsége és az Ofotért szeptember 1-jétől közös adománygyűjtési akcióval támogatja a rászoruló, látásproblémával küzdő emberek kiszűrését. Egyúttal a megfelelő szemüveg vásárlásában is segítenek, így biztosítva számukra is az éles látás élményét.