Share on facebook
Share on email

Jól vannak az 50-es magyar nők? És miért nem?

Öt éven belül félmillió magyar nő tölti be az ötvenet

Jó karban a jó korban – akár ez is lehetne a mottója Gyöngyösi Szilviának, aki saját példáján keresztül többszázezer nőnek kínál fogódzkodót azokra az évekre, amikor a tortán már 50 szál gyertyát kell elfújniuk. A népszerű fitnesztréner és életmód-tanácsadó tavaly töltötte be a jeles életkort – a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján 70 ezer másik magyar hölggyel együtt. Az életmódmenedzserként dolgozó fitnesztréner és -versenyző erre a jubileumra készülve úgy döntött, hogy egy könyvben írja le, hogyan kerülhetik el az 50 körüli hölgyek az úgynevezett életközepi válságot: hogyan ne „mamisodjanak”, és hogyan éljék meg a korukat pozitívan. Már a kötet címe is sokatmondó: „Ötven az új őrület.”

Boldog ötvenes nők – ez a kihívás
„Voltam kislánya anyának és apának, unokája a nagyimnak, most pedig állok a saját életem kellős közepén és tudom, hogy enyém a világ. Az 50 az új őrület” – írja az ismert fitneszedző. Gyöngyösi Szilvia úgy véli, a negyvenes éveik végén járó magyar nőknek igenis jár az „énidő”, és az, hogy szégyenkezés helyett bátran, az álmaiknak élve tölthessék ezeket a meghatározó éveiket. A kétgyermekes családanya könyve a többi között azt járja körül, hogy a 40-es éveiben járva – tánctanárként, személyi edzőként – mindig másoktól várta a szakmai és az emberi visszaigazolást, ahelyett hogy arra koncentrált volna, hogy az élete legaktívabb szakaszában az álmait valósítsa meg.

Küldetése egyszerűen annyi, hogy segítsen az életük közepén járó nőknek jól lenni. „Elmúltam negyvenéves, miután hét évig kerestem magamat. Nem tudtam lefogyni, mert fejben nem engedtem el a problémáimat. Végül 2018-ban engedtem szabad utat a vágyaimnak, és kezdtem megtanulni mindent a fitnesz életmódról. Azt láttam, hogy Magyarországon nagy a tudáshiány ezen a területen, ezért létrehozam edzésprogramokat, online fitnesz oktatási rendszert, a Myeatrend kollagénben gazdag táplálkozási csomagot és egy új fogyókúrás programot” – mondja Gyöngyösi Szilvia, aki a „Faék egyszerűségű” diéta nevet adta a korosztályát érintő testsúlycsökkentő programnak.

Diéta faék egyszerűséggel

A negyvenes éveik végén járó nőknek változatlan életmód mellett is plusz kilókkal kell számolniuk, mondhatni asszonyosodnak – ebből a saját tapasztalatból indult ki a Faék egyszerűségű diéta megalkotója. A változókor okozta többletkilók ledolgozásához a legegyszerűbb receptúrát állította össze Gyöngyösi Szilvia, aki 49 évesen 10 kilót dobott le magáról. A diéta receptje egyszerű, mint a faék. Öt-hatféle alapanyag, köztük hal és könnyű húsok, valamint zöldségek – uborka, zeller, saláta, spenót – kombinációját kínálja a fogyás érdekében. A fogyókúrás receptúra megalkotója nemcsak ezzel akart példát mutatni a kortársainak, akik közül a következő években közel félmillióan kénytelenek megbarátkozni azzal, hogy az ötödik ikszbe léptek, hanem egy bátor tettre is elszánta magát. 2021-ben, a könyv megírását és a kerek születésnapját megelőzően elindult ugyanis az NPC fitneszversenyen, a nála jóval fiatalabb versenyzők között, a 35+-os kategóriában. A 10-15 évvel fiatalabb kortársai között végül dobogóra állhatott, bronzéremmel tért haza. Majd az IFBB Masters versenyen Bikini 45+ kategóriában 2. helyet szerzett. „Emlékszem, 59 kilogrammos súllyal, szinte nulla izomzattal vágtam neki a két hónapos felkészülésnek. Az edzőm először nem is akart vállalni. Magamnak és a több százezer kortársamnak egyaránt be akartam bizonyítani, hogy az 50. születésnapunkra jó formát mutatva igenis büszkék lehetünk magunkra” – állítja Gyöngyösi Szilvia.

50 évesen sem késő elkezdeni a rendszeres testmozgást

Gyöngyösi Szilvia, vagy ahogyan sokan ismerik, Sziszó célja az, hogy egy mozgalmat indítson a Ratkó-unokáknak is hívott, 1970-es években született hölgyek önbecsülésének növelése érdekében. Már most rengeteg követője van. Csak a Facebookon 8 900 hölgy csatlakozott a „Légy fitt Sziszóval” csoporthoz. A csapat ötletgazdája azt mondja, igyekeznek az amerikai példát követni. A tengerentúlon komoly hagyománya van annak, hogy az életük derekán járó nők egymást erősítik ebben a kihívásokkal teli időszakban. „Feleségek, családanyák, vállalkozók és alkalmazottak egyaránt arra vágynak, közel az ötvenhez, hogy megvalósíthassák az álmaikat. Én erre csak annyit mondhatok, hogy nosza, rajta!” – jegyzi meg Gyöngyösi Szilvia, hozzátéve, hogy azt szeretné világgá kürtölni: legyen az 50 az új őrület. Legyenek jól testileg-lelkileg az 50-es nők!

Megosztás:

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on pinterest
Pinterest
Ezt se hagyd ki

Kapcsolódó cikkek

Országos Szaunázók hétvégéje

Mi lehet jobb egy ilyen borongós, hűvös, esős őszi időben, mint ücsörögni a jó melegben, kellemes zenét hallgatva, és izzadni a szaunában?