Share on facebook
Share on email

Ismét meghirdetik az Év Gyógyszerésze és Kedvenc Patikám díjakat

2010 óta minden évben a Magángyógyszerészek Országos Szövetsége kezdeményezésére a Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság segítő közreműködése mellett, a Roche Magyarország Kft. támogatásával kívánnak a gyógyszerészeknek országos nyilvánosságot és kiemelkedő szakmai rangot adni munkájához, elismerve annak követésre méltó minőségét.

Dr. Mikola Bálint (Magángyógyszerészek Országos Szövetségének alapító elnöke) elmondta, hogy a szervezők célja változatlan, szeretnék a gyógyszerellátás különböző területein dolgozó olyan többnyire fiatalokat megszólítani, akik nagyon elkötelezettek a betegellátás területén, de nem kapnak pódiumot, és szeretnék egy kicsit őket is a vérkeringésbe bejuttatni.

Eddig közel 200 olyan gyógyszerészt sikerült látótérbe hozni, akik kiváló tevékenységet folytatnak a szakterületükön akár a közvetlen lakossági gyógyszerellátás, oktatás, ipari gyógyszerészet vagy kórházi/klinikai gyógyszerészet terén. Bővültek az idei témakörök, nagyon nagy aktualitást ad a pályázatnak és a témáknak a pandémiás időszak, hiszen ez bebizonyította azt, hogy milyen nagy szűkség van a gyógyszerészeti ellátásra. „Gyógyszerészi szolgáltatások bővítési lehetőségei” téma azért merült fel, mert ez folyamatosan foglalkoztatja a gyógyszerészi közösséget. A patikai látogatások száma a járványidőszak alatt kétszeresére ugrott a covid időszak előttihez képest. A közeljövőben az EESZT közös platformra hozza a háziorvos és gyógyszerész rendszereket a rendelés szintjén. Ez az út egészségnyereség kizárólagos záloga, ugyanis ma a kiváltott gyógyszereknek alig fele hasznosul. A háziorvosok legalább 1%-ban 1 féle gyógyszert írnak a betegeiknek, és 43%-ban legalább 4-et. A beteg ebből kifolyólag jelenleg úgy jön el a patikába, hogy rászorul a gyógyszeralkalmazás magyarázatára.

Évek óta újra felmerül, hogy a vakcinációba hogyan tudnának részt venni a gyógyszerészek is, hiszen ez a világ több országában, például Európában is, 17 országban már bevett szokás. Ez nem a gyógyszerészek presztízse szempontjából fontos, hanem hogy minél szélesebb körben elérhető legyen a vakcináció.

Magyarország a 90-es években 2. helyen volt a vakcinációs programjában, jelenleg a 17. Az egészségügyi rendszer hatékonysága érdekében most már valamit tényleg tenni kell, mihelyt lesz lehetőségük ezekre, akkor az igényeiket elő fogják terjeszteni, hogy ezeket a szolgáltatásokat a patikákba lehessen telepíteni, és a praxis közösségeket építeni, aminek a gyógyszerész is a tagja.

Dr. Hodossy Lajos (Roche Magyarország Kft.) elmesélte, hogy ez a pályázat a szívügye, hisz abban, hogy akkor tesszük a legjobbat a betegeknek, ha személyre szabottá tesszük a gyógyítást. A gyógyszerészi gondozás arról szól, ha egy beteg belép a patikába és szakmai segítséget kér, ez a segítség legyen minél inkább az ő igényeire van szabva. Ez az oka annak, hogy a Roche Magyarország már régóta kiáll emellett a pályázat mellett. Tisztában van vele, hogy ez egy szemléletmód váltást igényel, és hogy ezt csak kampányokkal nem lehet megváltoztatni, ezért eldöntötték, hogy ezt a pályázatot fogják hosszú évekig támogatni. A Roche Magyarországnak ez a vízió már régóta a szeme előtt van, és ezt nem szokás váltogatni naponta vagy akár évente, hanem kiállnak mellette.

Dr. Szökő Éva (Magyar Gyógyszerész Tudományi Társaság elnöke) ismertette, hogy már 2021 szeptember 25-én a Gyógyszerészek világnapjához kapcsolódóan próbálták megtudni a kollégáktól, hogyan élték meg a pandémia különböző hullámait, és nagyon jól nyomon követhető volt, hogy míg kezdetben a gyógyszerellátás biztosítása jelentett problémát, a későbbiekben a betegek edukációja a vakcinákkal és tesztekkel kapcsolatban okozott kihívást. A beszámolókból kitűnt, hogy jelentős kreativitást igényelt a szakma részéről, hogy hogyan tudják megoldani ezeket a feladatokat. Úgy gondolja a lakosság értékelte a gyógyszerészek munkáját, mert folyamatosan elérhetőek voltak az orvosokkal ellentétben.

Hiteles tájékoztatást tudtak nyújtani, ehhez megpróbáltak a lehető legtöbb szakmai háttér anyagot megadni nekik. Az az időszak következik, amikor a tanulságokat le lehet vonni a pandémia után, de az összes kolléga azt emeli ki leginkább, hogy az együttműködés fontossága rendkívül felértékelődött. Ehhez kapcsolódik szorosan az egyik idei Év Gyógyszerésze pályázati témakör a „Lakossági gyógyszerellátás –mire tanított a COVID?”.

Bemutatkozott a szakmai zsűri új tagja is Prof. Dr. Csóka Ildikó, aki a Szegedi Tudományegyetem tanszékvezető oktatója, mellette kutató munkát végez, és több mint 100 hallgatóval van szerencséje találkozni rendszeresen, és mentori kapcsolatot ápolni velük. Az általa felvetett témakör a „Hétcsillagos gyógyszerész” címet viseli, meggyőződése, hogy az emberi kapcsolatok fontossága, az egészségügyi szolgáltatók/intézmények betegrelációban, illetve egészségügyben együtt dolgozó emberek egymás közötti kommunikációja meghatározó abban, hogy a beteg számára legjobban célzott, egyénre szabott terápiát adhassuk meg. A „Hétcsillagos gyógyszerész” koncepciót 25 éve hozta létre a WHO 1997-ben, a Szegedi Tudományegyetem kötelező szinten tartó továbbképzése is ezt a címet viseli.

De mi is az a hét csillag: megmutatja a gyógyszerészi hivatásnak azt a sokoldalúságát, és komplexitását ami miatt a gyógyszerészi hivatás olyan gyönyörű, és sokoldalú, és egyben nagyon sok kihívással is szembenéz, ezek a képességek a gondoskodó/gondozó, vezető/véleményformáló, oktató, élethosszig tanuló, döntéshozó, kommunikátor, és menedzser. Szeretné, ha a pályázattal megmutathatnánk a legutolsó kis faluból is a gyógyszerészeket, akik ezekben a funkciókban egyszerre működnek, és észre sem vesszük őket, mert vannak, hiszen tudjuk, hogy az igazán fontos embereknek a hiányát érezzük, nem a jelenlétét. Ha nem lennének ezek a funkciók, akkor elcsodálkoznánk.

Torjai Gábor (Nero Solution Kft. ügyvezetője): Az akkreditált Év Gyógyszerésze szemináriumi továbbképzés mellett a szervezők szerettek volna további pódiumot is adni a díjazott gyógyszerészeknek, sokszor felmerült a kérdés, mi lesz a további sorsa a pályamunkáknak.

Figyelemmel a pályamunkák magas színvonalára, és a szakmai érdeklődésre a Bíráló Bizottság úgy döntött, hogy önálló, időtálló, nyomtatott gyűjteményes kiadvány formájában is meg kívánja jelentetni a díjazásban részesített gyógyszerészek szakmai tevékenységét, az eltelt időszak során keletkezett új tapasztalatok és eredmények aktualizálásával kiegészítve.

A zsűri tagjai az eddigi évek pályamunkái alapján felkérték a korábban díjazott gyógyszerészeket a részvételre. A kiadvány mindenki számára elérhető lesz nyomtatott és e-book formátumban is. Ezzel is további inspirációkat kívánnak adni a gyógyszerészek magas színvonalon végzett munkájához.

Már a kezdetekkor felmerült az igény, hogy a díjnak legyen egy lakossági ága is, így jött létre a Kedvenc Patikám díj, amely a lakossággal közvetlen kapcsolatban álló, azt kiszolgáló kollektíva munkáját ismeri el.

Így válik teljesé 2022-ben a program, melynek részei:
 Év Gyógyszerésze szakmai díj
 Kedvenc Patikám közönség díj
 Év Gyógyszerésze (szakmai) Szeminárium
 Értékek a gyógyszerészetben – Év Gyógyszerésze pályázati gyűjtemény

Szavazni a https://www.evgyogyszeresze.hu és a https://www.kedvencpatikam.hu oldalakon lehet, ahol meg kell jelölni azt a gyógyszerészt, vagy patikát, akik a közönség szerint méltóak lehetnek az Év Gyógyszerésze vagy Kedvenc Patikám megtisztelő cím elnyerésére. A szavazatok beérkezésének határideje az Év Gyógyszerésze pályázatra 2022. május 30. és a Kedvenc Patikámra 2022 szeptember 30.

Megosztás:

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on pinterest
Pinterest
Ezt se hagyd ki

Kapcsolódó cikkek

Országos Szaunázók hétvégéje

Mi lehet jobb egy ilyen borongós, hűvös, esős őszi időben, mint ücsörögni a jó melegben, kellemes zenét hallgatva, és izzadni a szaunában?