A pályázatok célja:
Az „Év Gyógyszerésze” díjat és kitüntető címet elnyert gyógyszerésznek országos nyilvánosságot és kiemelkedő szakmai rangot adni munkájához, elismerve annak követésre méltó minőségét. A kiírók olyan gyógyszerészt kívánnak elismerésben részesíteni, aki példát mutat kiemelkedő szakmai teljesítményével, hatékony megoldások alkalmazásával és betegközpontú szemléletével a gyógyszerészi gondozásban, a gyógyszerellátásban és a gyógyszerfejlesztésben egyaránt. A „Kedvenc Patikám” pályázat keretében pedig a betegek véleményt tudnak formálni a patika munkájáról szavazatukkal, mellyel nem kizárólag egy
gyógyszerészt hanem az egész patika munkáját minősítik. Dr Mikola Bálint a Magángyógyszerészek Országos Szövetsége elnöke elmondta, ez a pályázat nagyon sokat segít a szakmai produktivitás serkentésében. Az idén először szerveztek olyan konferenciát is, az Év Gyógyszerésze szemináriumon kívül, gyógyszerészek számára, ahol az előző évek pályázói, és díjazottjai mutattak be olyan szellemi produkciókat, amelyek ebben a pályázati rendszerben születtek, és pozitív energiát sugallnak a gyógyszerésztársadalom felé. Ez a pozitív energia nagyon fontos a gyógyszerészek számára, mert túlterheltek az elmúlt években bevezetett gyógyszerbiztonsággal kapcsolatos adminisztrációs terhek miatt. Dr Hodossy Lajos megemlítette, hogy korábbi pályázati felhívásban már volt szó a védőoltások fontosságáról, melyre jó példa hazánk HPV átoltottsági aránya, mely egyre nő. Egy sarkcsillaghoz hasonlítva ezt a célt, amely mutatja a helyes irányt az emberek számára. Fontos hogy a gyógyszerésztársadalom sarkcsillagként egyfajta referencia legyen a társadalom számára ezen a téren is, és utat mutasson. Sajnálatos módon, naponta két nő hal meg HPV miatt, pedig tudunk tenni ellene, a kezünkben az eszköz. Fontos hogy elérjük, hogy akár a felére csökkenjen ez a szám, a média és a gyógyszerészközösség összefogása által.
Dr Samu Antal arról számolt be, hogy a gyógyszerészi gondozási programok, és az erre
történő felkészítés a 90-es évek vége 2000-es évek elején indult el, aminek keretében
indultak meg a gyógyszerészek továbbképzései elsősorban olyan területeken, amelyek több
beteget érintenek, például a diabetesz, hipertónia, asztma stb., tehát azok a területek ahol a
kontaktus nagyon gyakori a gyógyszerészek és a páciensek között. Ezen kognitív szolgáltatás
kapcsán felvetődött az is, hogy melyek azok a területek, amelyekkel mélyrehatóbban kellene
foglalkozni. Az előbb említetteken kívül többek között a védőoltások kérdése is bekerült
ebbe a csoportba. A WHO konferenciáján elhangzott, hogy a gyógyszerészek fokozottabb
bevonására van szükség ezen a területen, ebből kifolyólag úgy véli, hogy a MOSZ-nak is
lépéseket kell tenni ez ügyben, elsősorban pl. az influenza elleni védőoltásokkal kapcsolatban.
Adherencia, complience – beteggel történő együttműködés, fontos hogy ezen a területen
is előrelépés legyen. Magyarországi felmérés szerint 5-6% az az anyagi veszteség, amit
a non-adherencia vagyis a nem megfelelő együttműködés okoz, nyilvánvalóan ez egy
kettős veszteség valójában egyrészről anyagi, másrészről egészségveszteség. A Magyar
Gyógyszerészeti Kamara és a Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság már elindított egy
adherencia programot, szóval az első lépés már megtörtént ez ügyben. Fontos hogy az anyagi
veszteséget csökkentsük ezen a téren, és az egészségnövelés előreléphessen.
Dr Tábi Tamás, Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság elnökségi tagja arról nyilatkozott,
hogy a Magyar Gyógyszerészkamara, Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság és a
Semmelweis Egyetem közös programja, hogy a betegek együttműködését, és a terápiához
való hűségét támogassa, egészségérték növekedés támogatása. Kifejezte, hogy nagyon
büszkék a gyógyszerészekre, hogy a növekvő adminisztratív leterheltség mellett mégis
képesek ilyen szakmai programokat végezni a gyakorlatuk során. A média segíthet, hogy a
betegeket tájékoztassák, hogy merjenek kérdezni gyógyszerészüktől. A gyógyszerészeknek
is fontos, hogy érezzék, hogy a betegnek szükségük van a szakmai segítségükre.
Torjai Gábor a szervező Nero Solution Kft részéről ismertette a pályázat részleteit: a betegek
és a szakma tudja jelölni az Év Gyógyszerészére alkalmasnak gondolt gyógyszerészeket, akik
felkérést kapnak, hogy megírják pályamunkáikat. A három legjobb pályamunkát díjazza a
zsűri, a bírálat az eddig megszokott módon anonim módon fog történni, amit ezúttal is a Nero
Solution Kft fog biztosítani.
A kedvenc patikám programon keresztül pedig egy egész gyógyszertári kollektívát tudják a
betegek jelölni, a legtöbb szavazatot kapott patika nyeri el a kitüntetett címet. A pályázatokon,
a kortárs művész: Eskulits Tamás szobra is a nyertesé lesz, az értékes szakmai munkát segítő
ajándékok mellett.
Fontos tudatosítani, hogy a gyógyszerész az ember, akitől a patikába járók bátran
kérdezhetnek, és tanácsai által egészségnyereséget fogunk elérni általa. Ebben is kérjük a
média segítségét, hogy legyenek fegyvertársak abban, hogy ösztönözzék az embereket, hogy
kérdezzék gyógyszerészeiket.