Share on facebook
Share on email

Integrált jótékonysági esttel hangol az ünnepre Klajkó Szandra

Klajkó Szandra énekes, táncművész már a pandémia időszakában határozta el, hogy szociálisan érzékeny kollégáit, barátait a fogyatékossággal élő művészekkel állítja színpadra, így egy jó gondolatsorral szeretné zárni a 2021-es évet.

Klajkó Szandra énekes, táncművész már a pandémia időszakában határozta el, hogy szociálisan érzékeny kollégáit, barátait a fogyatékossággal élő művészekkel állítja színpadra, így egy jó gondolatsorral szeretné zárni a 2021-es évet. Gondolatvilágában a nyugalom, ráhangolódás, a gondok elengedése, az egymásra figyelés jelent meg.

Az elmúlt években már több alkalommal vett részt a Mozdulj! Közhasznú Egyesület rendezvényein, itt ismerte meg Dóka Attila dalszerző, énekest, aki idén kulturális nagykövetként volt jelen az egyesület életében. Nem volt kérdés, hogy felkéri, vegyen részt ezen az esten.

Az előadáshoz csatlakozik Csutorás Bánk is, akivel Szandra már több színházi darabban is játszott. Legutóbb a Noir Színház Aladdin mesejátékában Bánkot a szultán szerepében láthattuk, míg Klajkó Szandra a szultán lányaként, Jázmin szerepében lépett színpadra. Szandra Bánk és Attila közreműködésével, valamint a Mozdulj! Közhasznú Egyesület tagjaival kiegészülve lép majd színpadra december 10-én este, 19:00 órakor. A pandémia nehézségeivel számolva korlátozott számú közönséget várnak Budapesten az Életfény Központban, az est online felületen is megtekinthető lesz.

Az est tiszteletére Klajkó Szandra Karácsonyérzés című dalából egy vadonatúj akusztikus változat is készült, amelyhez a trió egy karácsonyi hangulatú klipet is forgatott. A klip december elsejétől tekinthető meg a videómegosztó portálon és a művészek közösségi oldalán.

A koncerten felállított hófehér karácsonyfa alatt lévő ajándékokat licitre kínálták fel a művészek, melynek ára a koncertre váltott teljes bevétellel együtt, a Mozdulj! Közhasznú Egyesület számlájára kerül, ezzel támogatva a 2022-es Balatont megkerülő tandemtúra megszervezését, ahol épek és fogyatékossággal élők kerülik meg a Balatont egy hét alatt.

Megosztás:

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on pinterest
Pinterest
Ezt se hagyd ki

Kapcsolódó cikkek

A Familypark újra megnyitja kapuit

Ausztria legnagyobb szabadidőparkja április 9-én újra megnyitja kapuit és az új szezont néhány újdonsággal, illetve egy nagyszabású attrakcióval indítja. A Familypark a Ruszti-dombság szívében, a Fertő-tó közelében található és 14 hektárnyi területen kínál önfeledt szórakozást és kalandot a család minden tagjának.

A közszolgálatnak is hasznos a szellemitulajdon-védelem

A nemzetgazdaságot és saját karrierlehetőségeiket is erősítik a hallgatók, ha felismerik a szellemitulajdon-védelem fontosságát – hangzott el a tegnapi együttműködési megállapodás aláírásán, amely a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH), valamint a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) között született. Kiemelték, az aláírást követően tudatos, a szellemi tulajdon kezelését erősítő és szemléletformáló együttműködésbe kezd a két szervezet, hogy a hallgatók is felelősen gondolkodjanak a szellemi tulajdonról, ezzel is erősítve, hogy az itthon megszerzett tudás itthon maradjon.