Share on facebook
Share on email

Váradi Eszter-díj: Első alkalommal adták át az elismerést

Kiemelkedő karitatív tevékenységük miatt ismerték el a díjazottakat

Egy nagymamáról nevezték el a Váradi Eszter-díjat, amit idén első ízben adtak át azoknak, akik karitatív területen végeztek kiemelkedő tevékenységet.

Az Egy Lépéssel Több Alapítvány évzáró Mikulás partiján rendezte meg a díjátadót, ahol több száz résztvevő gyűlt össze, köztük a programban résztvevő családok, támogatók és érdeklődők. A rendezvényen színvonalas műsorokkal és játékokkal szórakoztatták a gyerekeket.

Az Egy Lépéssel Több alapítványt Hajós István alapította, a jótékonysági szervezet pedig ebben az évben egyedülálló programmal robbant be a köztudatba. A Fogadj örökbe egy családot! program egyre sikeresebb, és számos híresség is csatlakozott már a kezdeményezéshez: Proksa Szandra, Rácz Jenő, Győrfi Pál és Kucsera Gábor is az alapítvány nagykövetei. Az alapítvány fő célkitűzése, hogy minél több, tartósan beteg gyermeket nevelő családot támogassanak.
A Váradi Eszter-díjat Hajós István hozta létre nagymamája, Váradi Eszter emlékére. 

2023-ban a következők nyerték el a díjat:

Az Év Nagykövete: Proksa Szandra
Az Év Támogatója (Vállalati Kategória): Wiking Yacht Klub – Varga Miklós
Az Év Magánszemély Támogatója: Orosné Bocskai Magdolna
Az Év Önkéntese: Stefanics Julianna
Az Év Előadója: Gangel Péter
Az Év Előadóművésze: Szolnoki Andrea
Különdíj: Oravecz Ákos, E-Print Magyarország

Az alapítvány gratulál a díjazottaknak, és szeretné háláját kifejezni minden résztvevőnek és támogatónak, akik hozzájárultak a sikeres eseményhez és a karitatív program működéséhez.

Megosztás:

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on pinterest
Pinterest
Ezt se hagyd ki

Kapcsolódó cikkek

Margitszigeti Színház 2025-ös évad

Május 8-án megtartotta évadnyitó sajtótájékoztatóját a Margitszigeti Szabadtéri Színház, melyen Bán Teodóra, a színház igazgatója és művészeti vezetője ismertette a 2025. évi nyári programot. A

Bea konyhája 5.

A cigány konyha a legegyszerűbb bodagtól a nagyon összetett csülkös pacalig vagy májas tésztáig sok pompás fogást ölel fel. Tobzódás és takarékosság, bőségtál és sárban