Share on facebook
Share on email

Retro hangulatú tandemtúra a Balaton körül, ahol összefonódik a kultúra és a sport az esélyegyenlőség jegyében

Augusztusban indul a Mozdulj! Közhasznú Egyesület 12. Balatont megkerülő tandemtúrája, amely egyedülálló retro hangulatot teremt, és összekapcsolja a kultúrát és a sportot az esélyegyenlőség jegyében

A túra időpontja 2023. augusztus 11-16. Dr. Tálos Marianna, a Mozdulj! Közhasznú Egyesület elnöke és Tálos Mónika, az egyesület alelnöke vezetésével kerül megvalósításra. A túra fővédnökei Rozbora András, parakajakos világbajnok és paralimpikon, valamint Szani Roland, műsorvezető. Az esemény örökös fővédnöke Horváth Lajos Laller, a Dakar motorversenyzője, míg kulturális nagykövetük Dóka Attila, dalszerző és gitáros-énekes.

Az ép és látássérült résztvevők tandemkerékpárokkal indulnak útnak, egymás mögött haladva, ezzel kifejezve az összetartozást és gyűjtve a közös élményeket. Az egyedülálló kaland lehetőséget ad nekik arra, hogy újabb felejthetetlen pillanatokat éljenek át.

„A túránk során a retro jegyében kapcsoljuk össze a sportot és a kultúrát, különös figyelmet fordítva az esélyegyenlőségre” – nyilatkozta Dr. Tálos Marianna, a Mozdulj! Közhasznú Egyesület elnöke. „A gyönyörű Balaton környezete és a választott helyszínek lehetőséget kínálnak arra, hogy emlékezzünk két kiváló költőnkre. József Attilára a Balatonszárszón tartandó eseményen, majd a Petőfi centenáriumot Révfülöpön sajátos kultúrest keretében ünnepeljük. Célunk, hogy idén is felejthetetlen élményeket nyújtsunk a résztvevőknek, és együtt tapasztaljuk meg újra, milyen erő rejlik a közös együttműködésben.”

Az esemény kiemelt célja az esélyegyenlőség és befogadás népszerűsítése. A szervezők szeretnének találkozni a polgármesteri hivatalok képviselőivel és különböző civil szervezetek tagjaival, hogy az együttműködésük másokat is inspiráljon, és rámutasson az integrált rendezvények fontosságára. Tálos Mónika, a Mozdulj! Közhasznú Egyesület alelnöke hozzátette: „A közös munkánk érzékenyíthet másokat és felhívhatja a figyelmet arra, hogy milyen értékes pillanatokat jelenthet a fogyatékossággal élő embertársaink számára a figyelmünk és törődésünk. Az integrált rendezvények fontosak a befogadás és az esélyegyenlőség előmozdításában.”

Dóka Attila, a túra kulturális nagykövete elmondta: „A Mozdulj! Közhasznú Egyesület egész évben szervez integrált rendezvényeket, és kiemelt eseménye a Balatont megkerülő tandemtúra, amelyhez 2017 óta csatlakozom. Nagy izgalommal várjuk minden évben, ahogy a fogyatékossággal élő embertársaink is, hiszen ők itt tapasztalják meg a Balaton varázsát. Idén is versekkel és vers-megzenésítésekkel, valamint egy kis retro hangulattal készülünk. A több mint 200 kilométeres táv megtétele nem kis kihívás, különösen úgy, hogy nem egyedül, versenyszerűen teljesítjük. A Mozdulj! Közhasznú Egyesület szilárdan hisz abban, hogy az integrált rendezvények érzékenyítenek, és fontos gazdag és inspiráló élményeket nyújtanak mind az épeknek, mind a fogyatékossággal élőknek.”

Aug. 11. péntek, nulladik nap:

A túra ünnepélyes megnyitója Balatonszárszón, a zenepavilonban kerül sor, az ünnepi műsorral József Attilára emlékeznek (a műsorban a túra résztvevői vesznek részt).

József Attila emlékház felkeresése.

Ismerkedési est, zsíroskenyér party.

A vetélkedő, versenyző csapatok összeállítása, játék.

Aug. 12. szombat:

Útvonal: Balatonszárszó-Balatongyörök (68 km).

Balatonboglár: bobozás.

Fagyizás a balatonboglári híres retro fagyizóban, Laci bácsinál.

Balatonlelle: találkozás Kenéz István polgármesterrel, emlékszalag elhelyezése a túra emlékfájánál.

Este: retro disco, játékok.

Aug. 13. vasárnap:

Útvonal: Balatongyörök-Révfülöp (31 km).

Kora esti, délutáni órákban kulturális műsor Révfülöpön, Petőfi emlékév alkalmából.

Tagyon Birtok: időkapszula kiásása.

Balatoni borok kóstolója.

Révfülöp 18:00 órakor kulturális est, Petőfi 200 emlékévhez kapcsolódva

Aug. 14. hétfő:

Útvonal: Révfülöp-komppal át Szántódra (33 km).

Révfülöp: Munkás Szent József Templom felkeresése, elhunyt tandemes társunkról megemlékezés.

Atyai áldás a túrára és a résztvevőkre.

Aug. 15. kedd:

Útvonal: Szántód-komppal át Tihany-Sóstó (56 km).

Balatonfüred: flash mob a molónál.

Bala-Toni Retro Múzeum felkeresése.

Aug. 16. szerda:

Útvonal: Sóstó-kis bicajozás még a déli parton-Szántód.

Siófok: Kulturális műsor a főtéren.

Siófok: Bella Állatpark felkeresése.

Este: eredményhirdetés, buli.

Esténként: csapatjátékok, borkóstolók, az élmények felelevenítése. Napközben: fürdés a Balatonban, kulturális, szórakoztató és gasztro programok. A 12 év során elültetett emlékfáknál szalag elhelyezése.

Megosztás:

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on pinterest
Pinterest
Ezt se hagyd ki

Kapcsolódó cikkek

VárkertFeszt 2026

A VárkertFeszt programjaival indul holnap a nyár a Várkert Bazárban, ahol június 6–7-én minden korosztály megtalálhatja a kedvencét. A fesztiválon többek között Kovács Kati, Metha

Könyvespolcra

Nagy alakú, nehéz könyveket olvasni nyáron? Igen! Mikor, ha nem nyáron, amikor úgy általában is felfedezni indulunk világot? Van, aki ténylegesen útra kel, van, aki