Share on facebook
Share on email

Halász Judit, Dés László, Oláh Ibolya, Tóth Vera, Kaláka, L’art pour L’art és sok más áprilisban a Marczin!

Áprilisban is vár a Marczibányi téri Művelődési Központ a II. kerületben!

A KÖLTÉSZET NAPJA
ÁPRILIS 11. HÉTFŐ
KÖLTÉSZET NAPI VERSMARATON
18.00 RADNÓTI – BÁLINT ANDRÁS ESTJE
„Valahányszor költői estet készítettem, mindig kicsit magamról is beszéltem. Most Radnóti költészetében azt keresem, ami az ő magyarságtudatáról, zsidóságáról és katolicizmusáról szól, és szeretnék beszélni a saját családomról, a gyökereimről. Az est folyamán Radnóti versek, naplórészletek, levelek, korabeli újságcikkek, törvények szövegei hangzanak el, de elmondok néhány saját történetet is.” /Bálint András/
Bálint András értő és érzékeny előadásában versekből, levelekből, naplórészletekből, visszaemlékezésekből, hivatalos iratokból kirajzolódik előttünk Radnóti portréja és a történelemnek egy olyan korszaka, aminek soha nem lett volna szabad megtörténnie.
A Radnóti műsor után egész éjszaka tartó versmaraton, amelybe bárki bekapcsolódhat!
Az est folyamán 20.00 órától fellép HŰVÖSVÖLGYI ILDIKÓ és KAUTZKY ARMAND, 21.00 órától RÁK KATI színművészek, továbbá fiatal színészek és amatőrök: mindenki, aki erre jár és akinek kedve van verset mondani.
A belépés díjtalan.

Színház
ÁPRILIS 7. CSÜTÖRTÖK 19.00
FUN FICTION
A Román Sándor Entertainment produkciója
Román Sándor legújabb darabjában egy már klasszikusnak számító történetet gondolt újra és vitte színpadra. A darab főhőse az életművész, sármos és minden nő szívéhez kulccsal rendelkező jóvágású playboy, aki nem mellesleg főállásban gazdag nőket szabadít meg drága ékköveiktől. Mindig elbűvölő, mindig elegáns és mindig egy lépéssel előrébb jár. És mi kell még ahhoz, hogy a történet kerek legyen. A mindig esetlen, mindig kétbalkezes nyomozó, aki a maga ügyefogyott módján mindent megtesz azért, hogy a tolvajt végre elkapja. Román Sándor legújabb darabjában rengeteg humorral és fergeteges táncokkal kerül bemutatásra ezen klasszikusnak számító történet, amely még a legborúsabb napokon is vidámságot és nevetést csal a nézők arcára.
Belépő: 6500 Ft és 7500 Ft

ÁPRILIS 8. PÉNTEK 19.00
PRESSER GÁBOR–SZTEVANOVITY DUSÁN–HORVÁTH PÉTER: A PADLÁS
A SZINDRA TÁRSULAT előadása
Rendező: FÖLDESSY MARGIT
Ezen a Padláson „Ég és Föld között” minden megtörténhet, akárcsak a mesékben. Egy fiú megszállottan dolgozik szuperintelligens számítógépén, de nyugalmát titokzatos vendégek zavarják meg, különféle halandó és halhatatlan lények…
Félig mese – félig musical 9-99 éves korig.
Szereplők:
Rádiós: Takács András / Garamvári Ádám
Süni: Czirják Janka / Mayer Szonja
Mamóka: Hunyadkürti Éva / Czukor Kinga

Barrabás: Dávid Gáspár
Herceg: Suri Borisz
Kölyök: Zavaros Anna / Baráth Nóra / Nagy Júlia
Lámpás, Törpe: Benesovits Áron / Trautmann Máté
Meglökő: Mitnyik László
Témüller: Langó Ádám / Deák Balázs / Orbán Gábor
Detektív: Forgács Róbert / Kosynus Tamás
Üteg: Eszéky Ármin / Kovács Kende Hunor
Robinson, a gép: Oláh Dániel / Trautmann Máté
A rendező munkatársai:
Asszisztens: Czukor Kinga. Jeney Márton
Korrepetitor: Hunyadkürti Éva
Koreográfus: Szabados Tímea
Díszlet: Langó Ádám
Fény: Urbán Dénes, Németh Barnabás
Hang: Forgács Péter, Papp Szabolcs
Producer: II. Kerületi Kulturális Közhasznú Nonprofit Kft. – Marczibányi Téri Művelődési Központ, Klebelsberg Kultúrkúria
Belépő: 2800 Ft
Elővételben: 2400 Ft
Diákoknak és iskolai csoportoknak: 1500 Ft

ÁPRILIS 19. KEDD 19.00
JOHN OSBORNE: DÜHÖNGŐ IFJÚSÁG
A Pesti Magyar Színiakadémia III. évfolyamának vizsgaelőadása
„Mit csinálunk ma este?” – szól a kérdés, de nincs rá válasz. Mi lesz holnap, változik-e valami a következő héten? Csak ülünk egy sötét szobában, újságot olvasunk; talán velünk is megtörténik mindaz, ami másokkal biztosan. Szabadok vagyunk, mégis fotelekkel választjuk el saját létezésünket. Miért? Miért nem merünk lépni? Miért jobb elfogadni egy karcos valóságot, ahelyett, hogy mennénk az álmaink felé?
Jimmy, Cliff, Alison, Helena és Nigel teljesen átlagos esete a frusztrált hétköznapokkal és dühöngő hétvégékkel. Ez a modern világ tragédiája. Ezek vagyunk mi most… is…
Fordította: Nádasdy Ádám
Játsszák: Bácsi Bernadett, Eszenszky Gergely, Norbert Márk, Papp Domonkos, Szép Evelin
Rendező tanár: Mátyássy Szabolcs
Belépő: 2500 Ft

ÁPRILIS 22. PÉNTEK 19.00
TOLCSVAY LÁSZLÓ – MÜLLER PÉTER – BRÓDY JÁNOS: DOCTOR HERZ
A SZINDRA TÁRSULAT előadása
Rendező: FÖLDESSY MARGIT
A tudás és a hatalom, jóra és rosszra is használható!
Ezt szimbolizálja, a főszereplő neve.
Doktorként az ÉSZ, Herzként, emberként a SZÍV embere.
Nobel-díjas, már fiatalon mindent elért a szakmájában. Mostani kutatásaiban az álmokkal, a valósággal és a gondolatok határainak kiszélesítésével kísérletezik, ami szemet szúr a hadseregnek. Szeretnék megszerezni a találmányt, s mivel a fiatal professzor ellenáll, meg akarják semmisíteni a laboratóriumot.
A darab az ÉSZ és a SZÍV harca, az erőszakkal szemben.
Szereplők:
Doctor Herz: Garamvári Ádám / Balázs Attila

Mutter: Hunyadkürti Éva / Makofka Blanka
Winnetou: Trautmann Máté
Pancho: Suri Borisz / Takács András
Olivér: Benesovits Áron / Garamvári Ádám
Strasser: Mudra László / Noé Viktor
Gustavson: Grasso Marco / Angelusz Ábel
Beryll: Czirják Janka / Kutasi Lili
Mezzabotta: Orbán Gábor / Deák Balázs
Szent Péter: Deák Balázs / Orbán Gábor
Einstein: Berki Benedek / Garamvári Marcell
Frau Einstein: Szurdi Zsanna / Szabó Nikolett
Sally: Czukor Kinga / Reményi Anna
Tánckar:
Diallo-Szabó Jázmin
Farmosi Dóra
Medgyesi Klára
Halász Lilla
Lengyel Maja
Kupás Veronika
Szurdi Zsanna
Bocsor – Kovács András
Lucza Gergő
Kiss Ádám
Novák Timur
A rendező munkatársai:
Asszisztens: Czukor Kinga, Szabó Nikolett
Korrepetitor: Hunyadkürti Éva
Koreográfus: Makofka Blanka
Fény: Németh Barnabás, Urbán Dénes
Hang: Forgács Péter, Papp Szabolcs
Producer: II. Kerületi Kulturális Közhasznú Nonprofit Kft. – Marczibányi Téri Művelődési Központ, Klebelsberg Kultúrkúria
Belépő: 2800 Ft
Elővételben: 2400 Ft
Diákoknak és iskolai csoportoknak: 1500 Ft

ÁPRILIS 23. SZOMBAT 19.30
NÁLATOK LAKNAK ÁLLATOK?
NONSTOP IMPRO A SZINDRA TÁRSULATTAL
Az impró előadásokon minden a pillanat műve, a közönség instruálhatja a szereplőket és részt vehet a játékban is.
Műsorvezető: FÖLDESSY MARGIT
Belépő: 1000 Ft

ÁPRILIS 26. KEDD 19.00
NŐI POSTA
Dallevelek
OLÁH IBOLYA SZÍNHÁZKONCERTJE
Valahol van egy nagy, központi szív-panasziroda. Talán egy égi főpostán, ahol mindenkit meghallgatnak. Ott ül-áll-beszél-énekel egy nő, akit, mondjuk, Ibolyának hívnak. Ma ő van szolgálatban ebben a hivatalban. A sok panaszra orvosság nincs. Feloldás – talán.

Zenészek: Födő Sándor, Furák Péter
Rendező : Bíró Kriszta
Zeneszerző: Presser Gábor
Az előadást írta-szerkesztette: Bíró Kriszta
A rendező munkatársa: Szabó Julcsi
Látványtervező: Virág Vivien
Mozgókép: Sárvári Enikő és Vető Gábor
Levélírók (az előadásban felhangzó prózai hangok): Andrusko Marcella, Bohoczki Sára, Fodor Tamás, Forgács Fanni, Kókai Tünde, Nagypál Gábor, Pallagi Melitta, Pogány Judit, Polgár Csaba, Takács Nóra Diána, Várady Zsuzsi, valamint: Csesznák Márti, Ézsöl Andrea, Fürjes Anett, Harsányi Bence, Jagodics Tamás, Jeney Luca Viktória, Kálmán Eszter, Kanyó Kata, Keszei Viktória, Kosynus Tamás, Kőrösi Viktória, Kuttner Bálint, László József, Lehóczky Zsófi, Lovas Judit, Mechle Christian, Mitnyik László, Murányi Márta, Nádori Lídia, Ölveczky Tamás, Rick Zsófi, Rózsa Dániel, Sárvári Enikő, Sebők Szilvia, Sváb Ágnes, Szabó Ági, Szécsi Bence, Tarján Lőrinc
Belépő: 3500 Ft

ÁPRILIS 29. PÉNTEK 19.00
L’ART POUR L’ART TRIO – CSIRKEBEFŐTT
A L’art pour L’art Trio legjobb jelenetei
DOLÁK-SALY RÓBERT, PETHŐ ZSOLT és SZÁSZI MÓNI poéntorlódásos műsora
Nézzék emberek és gyerekek!
Az előadás különleges, hiszen fentnevezettek helyett alteregóik népesítik be a színpadot:
Megjelenik a legendásan „zsenilis” öreg, Besenyő Anti bácsi, aki a közönség hölgy tagjait próbálja jobb belátásra bírni!
Színpadra lép a rózsaszín frizurás, pöttyös ruhás, de makulátlan lelkű Besenyőné Bényei Margit, akit kislánya, a nagyfogú Zigóta tart rettegésben megválaszolhatatlan kérdéseivel!
Könyörtelenül támad Naftalin Ernő ötletológus, aki jó szokása szerint piszkálja a közönséget, aztán a harsány Leopold, aki sajátosan értelmezett diafilm-vetítéseit közvetíti élőben és halóban. Az est hívatlan vendége Pandacsöki Boborján is, aki minden lehetőséget megragad, hogy felrúgja az eredeti műsortervet.
Előtérbe tolakszik még Kíváncsi Hajnalka és vendége, Olyanember Béééla, a finn Alka és Pakka bábduó, Miszticsello, a nem tehetséges illúzionista, és még sokan, akik mások.
Ne feledkezzünk el a szerző-előadók fantasztikus dalszerzeményeiről sem, amiket hallgatva mindenkinek elhomályosodik a szeme, ha a reflektorba néz.
Szórakozzanak viccesen!
Belépő: 3000 Ft

Előadás, beszélgetés
MARCZI JAM
ÁPRILIS 2. SZOMBAT 9.00-14.00
KENYÉRSÜTŐ WORKSHOP
BOZZAI DANI nemcsak a kenyérkelesztés és dagasztás helyes technikájának elsajátításában lesz az érdeklődők segítségére, de izgalmas történeteivel a kenyér születésének fázisain is végigvezeti majd a résztvevőket. Minden szükséges eszközt Dani biztosít.
Az elhivatottak saját kenyerük mellé kovászt is kapnak útravalóul.
Részvételi díj: 20.000 Ft
Előzetes jelentkezés szükséges: marczi@marczi.hu
A foglalkozáson a résztvevők száma korlátozott!

ÁPRILIS 13. SZERDA 18.00
NAGY ZENÉSZEK, NAGY SZERELMEK – MENDELSSON
BŐSZE ÁDÁM ZENETÖRTÉNÉSZ ELŐADÁSSOROZATA
A zenetörténet legismertebb zeneszerzői és az ő szerelmi életük. Illetve nem is: a legvonzóbb nők és férfiak, akikbe a legnagyobb zeneszerzők lettek szerelmesek.
Wagner, Mendelssohn, Puccini, Mozart, Brahms, Schumann, Britten, Liszt, Mahler és Beethoven – lehetnének ezek akár a főszereplők nevei is, de most csupán vezetéknevek, hiszen az általuk legvonzóbbnak tartott hölgyeken és férfiakon keresztül mutatja be Bősze Ádám a zenerajongók által oly kedvelt komponisták néha egyáltalán nem vonzó tulajdonságait.
Belépő: 3600 Ft
Elővételben: 3000 Ft

ÁPRILIS 14. CSÜTÖRTÖK 18.00
ELTŰNT KINCSEK, ELVESZETT MŰVÉSZEK
A múlt zseniális alkotásai és félreértett alkotói
Történelmi stand up előadássorozat
Előadó: ANTALFFY PÉTER történész
ELTŰNŐ POGÁNYOK – LÁTHATATLAN KERESZTÉNYEK
A korai kereszténység rejtélyes emlékei
Vannak-e megtalálható régészeti nyomai az első keresztényeknek, és mihez kezdtek a mindenütt jelen lévő pogány örökséggel? Meg tudjuk-e ma különböztetni a késői pogány és korai keresztény emlékeket? Kik és hogyan készítették az új vallás első műalkotásait? Mi élhette túl a pusztítás évszázadait, és milyen képek vagy tárgyak élhették túl a kereszténység térhódítását? Valóban csak rombolással és felejtéssel ért véget az ókori világ? Az előadás olyan történelmi korszakot mutat be, ahol semmi sem az, aminek elsőre látszik.
Belépő: 800 Ft
Diák és nyugdíjas: 500 Ft

ÁPRILIS 20. SZERDA 18.00
HVG EXTRA PSZICHOLÓGIA SZALON
FÉLELEM, SZORONGÁS, PÁNIK – HOGYAN TALÁLJUK MEG A KIUTAT?
Az egészséges félelmekről, traumákról és a pszichés zavarokról is beszélgetünk DR. BELSŐ NÓRA pszichiáterrel.
Moderátor: Szörnyi Krisztina, a HVG Extra Pszichológia magazin főszerkesztője
Az életünk örömök és szenvedések egyensúlya, és ebből az érzékeny balanszból könnyű kibillenni. A stresszre, a mindennapok nehézségeire adott pszichés reakciók félelem, szorongás vagy pánik formájában mutatkoznak meg leggyakrabban. De vajon mi a különbség ezek között az érzések között, hol a határ az egészséges és a kóros reakciók között?
Az interaktív HVG Extra Pszichológia Szalonon a félelmekről, traumákról és a pszichés zavarokról, valamint a lehetséges megküzdésekről is beszélgetünk Dr. Belső Nóra pszichiáterrel új könyve megjelenése alkalmából.
Dr. Belső Nóra pszichiáter szakorvos, egészségügyi menedzser specialista. Érdeklődése és munkája középpontjában a hangulat- és szorongásos zavarok állnak. A komplex, humanisztikus, személyközpontú terápiás megközelítés híve. Vallja, hogy a pszichiátriai kezelés nemcsak a betegségek hatékony biológiai gyógyításából áll, hanem magában foglalja az ismeretterjesztést és az életszemlélet tudatos átformálását is. Praxisában az orvosi munka mellett életviteli és párkapcsolati tanácsadást is végez.
A HVG Könyvek gondozásában megjelent kötetei: Félelem, szorongás, pánik – Hogyan találjuk meg a kiutat? (2022), Életciklusok és hangulatzavarok – Hogyan küzdjünk meg életünk hullámvölgyeivel? (2020), Hullámvasúton – Élet bipoláris zavarral (2018)

Belépő: 1900 Ft, amelyből 1000 Ft a helyszínen könyvekre levásárolható.

ÁPRILIS 21. CSÜTÖRTÖK 15.00
KI NYER MA?
JÁTÉK ÉS MUZSIKA 70 PERCBEN
Játékra hívjuk kedves közönségünket!
Szép verseket hallhatnak neves színművészek előadásában és zongoradarabokat, operaáriákat, dalokat zenei életünk legjobbjainak tolmácsolásában. A zenés irodalmi esten versre és muzsikára vonatkozó kérdések hangzanak el, a helyes válaszokkal pedig még ajándékokat is lehet nyerni. A vetélkedővel párosuló művészeti esteket a „Ki nyer ma?” rádiós játékból ismert ötletadó, CZIGÁNY GYÖRGY vezeti.
Közreműködők:
Laborfalvi Soós Béla – operaénekes
Szalóczy Pál – előadóművész
Neumark Zoltán – zongoraművész
Rendező: II. Kerületi Önkormányzat Idősügyi Tanácsa
A belépés díjtalan, de regisztrációs jegy váltása szükséges.
A jegyek átvehetők személyesen a művelődési központ információs pultjánál.
Információ: 06 1 212-2820, informacio@marczi.hu

ÁPRILIS 21. CSÜTÖRTÖK 18.00
KÉT NOÉMI NAGYKANÁLLAL
TOJÁSOS NOKEDLI ÉS MÁS TAVASZI ÖRÖMÖK
Akik beszélgetnek: SALY NOÉMI ÉS SÜMEGI NOÉMI
Idei csirke rántva, uborkasalátával, illetve tojásos nokedli fejes salátával – ezek a fogások ma is a tavaszi kedvenceink, hiszen ekkor érnek a friss zöldségek, az újhagyma, a hónapos retek, amit ma is tudunk, és ilyenkor tojnak a legtöbbet tyúkok, amit ma már kevésbé érzékelünk. A tavasz tehát a tésztagyúrás időszaka is, de vajon a mi tésztakultúránk – az öhöm, a lebbencs és a tarhonya világa – mennyiben különbözik az olaszokétól? Ez is kiderül a két Noémi áprilisi beszélgetéséből.
Belépő: 2200 Ft

ÁPRILIS 28. CSÜTÖRTÖK 18.00
ELTŰNT KINCSEK, ELVESZETT MŰVÉSZEK
A múlt zseniális alkotásai és félreértett alkotói
Történelmi stand up előadássorozat
Előadó: ANTALFFY PÉTER történész
PIRAMISOK AZ ŐSERDŐBEN? – MAJÁK, ÁLDOZATOK ÉS KATASZTRÓFÁK
Hogyan kerülnek a maják városai az erdőbe, és miért hagyták el mindet? Kik lakták a romokat, és mit tudunk ma templomokban folyó rítusokról? Lehet-e ma olvasni a hieroglifáikat? Valóban mesterei voltak a csillagászatnak és a naptárkészítésnek? Tehetséges művészek és mérnökök, vagy embereket brutálisan feláldozó barbárok utcáit járják ma a turisták? Az előadás a régészet eredményei segítségével járja be az elveszett templomokat.
Belépő: 800 Ft
Diák és nyugdíjas: 500 Ft

ÁPRILIS 30. SZOMBAT 11.00
DEMÉNY NEKTEK UGAT! – SZÜLETÉSNAP ÉS TÖPITORTA
ÜNNEPLÉS-BESZÉLGETÉS-KIÁLLÍTÁS
Ünnepeld meg velünk az ország leghíresebb celEBjének születésnapját és segíts elfújni az ünnepi gyertyát! Hallgass meg egy szórakoztató beszélgetést, és nézz bele Demény családi fotóalbumába!

Ismerd meg,
a töpiimádó Deményt fiatalkorában,
hogy milyen kalandokon át jutott el a Futrinka Egyesülettől az álomgazdiig,
kivel barátkozott meg hosszú élete során, és kit ugatott meg a legtöbbször,
miért fontos minden születésnap?
A programon bemutatkozik a Demény – Nektek ugatok! című kötet is, amely a megjelenése óta a rajongók kedvence. A könyvet a helyszínen kedvezményesen vásárolhatod meg.
A beszélgetés moderátora: Oláh Andrea, rádiós újságíró.
A beszélgetésen részt vesznek: Magos Judit, Demény gazdija és írnoka, valamint Mosó Adrienn, a Magyar Vizsla fajtamentés korábbi vezetője
Eseményünkön részt vesz az Eszkuláp Állatvédő Egyesület is.

ÖREG KUTYA, NEM VÉN KUTYA
KIÁLLÍTÁS
A Vizslafotózás különleges fotókiállítása a helyszínen 3 hétig megtekinthető. Az Eszkulápnál jelenleg több mint 40 idős kutya vár örökbefogadásra: ők és Demény a kiállítás főszereplői. A Vizslafotózás ezzel szeretné felhívni a figyelmet arra, hogy a 10 év feletti ebek is tökéletes társakká válnak, és megérdemlik, hogy utolsó éveiket szeretetben és harmóniában éljék a hozzájuk illő gazdi társaságában. Adj ajándékba sok szép évet egy öreg kutyának, aki nem is annyira vén!
Belépő: 1000 Ft, melyből 500 Ft-tal az Eszkuláp Állatvédő Egyesület munkáját támogathatod, 500Ft-ot pedig könyvvásárlásra használhatsz fel a helyszínen.

Zene
ÁPRILIS 4. HÉTFŐ 19.00
CALCUTTA TRIÓ – INDIAI ZENEKLUB
Kozma András – szitár
Szalai Péter – tabla
Dr. Molnár András – tanpura
A koncerteket az indiai kultúráról, emberekről szóló film színesíti.
Belépő: 1000 Ft

ÁPRILIS 9. SZOMBAT
SZAKMAI NAP A BUDAPEST JAZZ ORCHESTRÁVAL 2022
A Magyar Jazz Szövetség Támogatásával

Yellow gold Saxophone on yellow color background Jazz music concept

10.00 IVÁN SZANDRA – WHEN YOU WISH UPON A STAR
avagy Hajdúböszörményből Japánon át a Berklee-ig és onnan folyamatosan előre
A magyar zenészek között rengeteg a tehetség! Mi a sikerhez vezető út következő lépcsőfoka?
Mi a siker?
Ha már másoktól megtanultuk, amit lehetett, mit kell tanulnunk magunkról? Mi az, ami előre hajt az életben, a hivatásunkban?
Iván Szandra, a Ruby Harlem dalszerzőjének és frontemberének tapasztalataival erre keressük együtt a válaszokat.

11.30 SUBICZ GÁBOR JAZZ ÉS POP
Mi a jazz? Mi a popzene? Mi a klasszikus? Mi a könnyű? Mitől döglik a légy, milyen zenei elemektől működik egy adott kontextus? Mennyire feladata egy jazz-zenésznek reagálni a populáris kultúrára? Mi a felelősségünk ebben?

14.00 MESTER DÁNIEL BIG BAND WORKSHOP
Ebben a kurzusban lehetőség nyílik a BJO zenészeivel együtt próbálni, játszani! Mester Dániel zeneszerző, szaxofon művész interaktív big band kurzusa.
Az egész napos szakmai programokon való részvételről további információk a www.budapestjazzorchestra.hu oldalon.

A szakmai napra a belépés díjtalan.

ÁPRILIS 9. SZOMBAT 19.00
TÓTH VERA & BUDAPEST JAZZ ORCHESTRA GÁLAKONCERTJE
Tóth Vera énekesnő 2012 decemberében énekelt először a Budapest Jazz Orchestra-val, első közös koncertjüket a Petőfi Rádió MR2 Akusztik című műsora rögzítette. Azóta hagyománnyá vált karácsonyi koncertjük, és az ország számos pontján találkozhatunk közös produkciójukkal egész évben. Most, 2022-ben először a Marczibányi téren hallhatjuk őket Budapesten.
A különleges hangulatú, meglepetés koncertre várunk minden zenei csemegére vágyó érdeklődőt!
Belépő: 6500 Ft

ÁPRILIS 10. VASÁRNAP 19.00
NEIL YOUNG SÉTÁNY – NYS KLUBKONCERT
Neil Young, a Crosby, Stills, Nash & Young szupercsapat talán leghíresebbike, a mai napig termékeny dalszerző, világjáró művész. Neve mára már fogalom. A woodstocki nagy nemzedék egyik utolsó nagysága.
A Neil Young Sétány a kezdetektől a legújabb dalokig Sülyi Péter magyar fordításában énekli Young és a többiek híres és álomszép slágereit.
HUZELLA PÉTER, RÁTÓTI ZOLTÁN, TÓTH ISTVÁN
Ritmushangszereken kísér: CLEMENTE GÁBOR
Belépő: 1200 Ft
Elővételben: 800 Ft

ÁPRILIS 21. CSÜTÖRTÖK 19.00
GUZSALYAS CSÁNGÓ TÁNCHÁZ
Moldvai és gyimesi táncház tánctanítással a Szigony, a Somos és a Fanfara Complexa együttesekkel
A Somos együttes kiskoncertje: Hess páva, hess páva – zenei összefonódások
Ha húzza e szüve s taszítja e mája, akkor legyen ott minden Guzsalyas bálban. Mük várjuk!
Belépő: 1200 Ft
Diák: 800 Ft

ÁPRILIS 23. SZOMBAT 18.00
DÉS LÁSZLÓ: DALOK EGY ZONGORÁVAL
Dés László egyzongorás estje
„Egyedül ülök egy szobában a zongoránál, és írom a dalt. Amikor úgy érzem, megvan, akkor elkezdem felöltöztetni, mindenféle hangszereket képzelek hozzá, hogyan is szólal majd meg, amikor kilépek vele a közönség elé. Aztán muzsikustársaimmal eljátsszuk a dalokat városról városra, koncertről – koncertre, ahol csak kíváncsiak ránk. De most valami olyasmivel próbálkozom, amit még sohasem csináltam. Úgy megmutatni a dalaimat, ahogy megszülettek, a maguk egyszerűségében, líraiságában, és együtt a közönséggel megidézni, hogy milyen is az, amikor ülök egy szobában egyedül a zongoránál, és írom a dalt.” /Dés László/
Dés László nem csak eljátssza dalait, de a keletkezésükről is mesél. Kulisszatitkokról, hogyan született a Nagy utazás, milyen volt dolgozni Bereményi Gézával, az előadókkal, filmrendezőkel… Izgalmas, bensőséges este ígérkezik a szerző-előadóval!
Belépő: 4000 Ft

ÁPRILIS 30. SZOMBAT 19.00
KALÁKA KONCERT
Akusztikus koncert felnőtteknek

VENDÉG: SZALÓKI ÁGI
BECZE GÁBOR, GRYLLUS DÁNIEL, GRYLLUS VILMOS, RADVÁNYI BALÁZS
Belépő: 3000 Ft

Gyermek- és családi programok
ÁPRILIS 3. VASÁRNAP 11.00
CSUKÁS-MESE
Süsü és barátai – a Kultkikötő és az Összpróba Alapítvány előadása
A Csukás István legendás vagy épp kevésbé ismert meséiből készültkülönleges előadás remek szórakozás az egész családnak. A legkisebbek először csodálkozhatnak rá a színház varázsára, az idősebbek; szülők, nagyszülők pedig kedves régi emlékeiket eleveníthetik fel a szeretnivaló figurák és a csavaros, szellemes történetek segítségével. Két fiatal művész, számtalan halhatatlanmese és a mindig jókor érkező Süsü biztosítják a kellemes családi kikapcsolódást!
Szigorúan csak azoknak, akik hisznek a csodákban!
Dramaturg: Deres Péter
Díszlet: Katona-Koós János
Jelmez: Veréb Dia
Rendezőasszisztens: Nagy Viktória
Rendező: Hajdú László
Ajánlott életkor: 3 éves kortól
Az előadás időtartama: 60 perc
Belépő gyermek és felnőtt vendégek számára egységesen: 2500 Ft

ÁPRILIS 5. KEDD 10.00 ÉS 11.00
KALÁKA KICSIKNEK
Koncert kreatív kézműves foglalkozással
A legkisebbeknek szóló Kaláka koncertekre azokat a 1,5-4 éves gyermekeket várjuk szüleikkel, akiknek a mamájuk és a papájuk egykoron a mi dalainkon nőttek fel. A koncert után kreatív kézműves foglalkozás várja a kicsiket, ahol szüleikkel együtt alkothatnak.
Becze Gábor, Gryllus Dániel, Radványi Balázs
Belépő gyermek és felnőtt vendégek számára egységesen: 1800 Ft

ÁPRILIS 10. VASÁRNAP 16.00
SZEDER&LÓCI – DALSZERZŐ!
A könnyűzene világa két fiatal énekes-gitáros dalszerző interaktív előadásában. Avagy miből szülessen a sláger?
Szeder-Szabó Kriszti és Csorba Lóci néhány évvel ezelőtt a Ki Mit Tube? versenyen mutatta meg duettjét, és az országos második helyezésig jutottak. Azóta mind a ketten szép eredményeket értek el külön-külön saját zenekaraikkal (Szeder: Artisjus-díj és Lóci játszik: Fonogram-díj), mégis egy közös missziót dédelgetnek régóta: egy olyan előadást létrehozni, ami közérthető nyelven mutatja be a könnyűzene nyelvét, sőt, együtt fedezik fel ezt a rendkívül sokszínű világot. Minden ember dalszerző, még ha nem is tud róla – és a dal műfaja vesz minket körbe nap mint nap. Minden gyerek fogékony a zenére, és természetesen dalokkal veszi kezdetét a „beavatásuk” is: egy népdalt vagy egy gyerekdalt tanulnak meg elsőként. No de ezek a dalok miből születtek? Miből építkeznek? Mi mindenre van szükség
egy slágerhez?
Kriszti és Lóci egy interaktív, 50 perces előadás során készíti el az idei év legnagyobb slágerét a gyerekekkel közösen, amiből az is kiderül, hogy ki mindenkiből lehet dalszerző?
Közreműködik:
Szeder-Szabó Krisztina – ének, gitár
Csorba Lóci – ének, gitár

Tarr Ferenc – hoppmester
Belépő: 2000 Ft

ÁPRILIS 23. SZOMBAT 10.00
NYOLCAS SÁV
Zenés játékdélelőtt a Soharóza tagjaival és Jónás Verával
Foglalkozások a meselemez-szerű album apropóján 9–14 éveseknek
Jónás Vera énekesnő és a Soharóza kísérleti művészeti együttes tagjai zenei játékműhelyt tartanak, mely A nyolcas sáv című, nemrég megjelent meselemez cselekményére és hanganyagára épül. Mit fogunk csinálni? Énekelni, improvizálni, dalokat tanulni, rajzolni, kipróbálni szebbnél szebb és furábbnál furább effekteket, zörejeket.
Belépő gyermek és felnőtt vendégek számára egységesen: 2200 Ft

ÁPRILIS 23. SZOMBAT 11.00
A VITÉZ, A KALÓZ MEG A NAGYMAMA
HALÁSZ JUDIT gyermekkoncertje
Halász Judit új lemezével folytatja azt a missziót, amit évtizedekkel ezelőtt elkezdett: a magyar könnyűzene legjobbjai által megzenésített, klasszikus és kortárs magyar költők verseit énekelve, gyerekekkel és családokkal szeretteti meg a magyar költészet legjavát.
Színészi pályafutásával párhuzamosan új műfajt teremtett előadóművészként, és mondhatjuk, generációk nevelkedtek fel lemezeinek hallgatása közben. A koncerten az egyedülálló pályafutás legnépszerűbb alkotásait hallhatja a közönség.
Halász Judit a Vígszínház tagja, a magyar állam Kossuth-díjjal, Jászai Mari – díjjal, érdemes művész kitüntetéssel jutalmazta eddigi munkáját, és ami számára rendkívül értékes, a gyerekek Magyarországon elsőként a Mosoly-Rend lovagjának választották.
Az előadáson Halász Judit egyedülálló pályafutásának legnépszerűbb alkotásait hallhatja a közönség.
Belépő gyermek és felnőtt vendégek számára egységesen: 3500 Ft

ÁPRILIS 26. KEDD 10.00
PÁRNAMESÉK
a Kerekperec Társulat babaszínházi előadása
Este van már este,
nyugszik a nap messze.
Kéménytetőn ül a hold,
Éj zubbonyán ő a folt.
De van, aki szerint hiába van este, a játéknak még nem lehet vége. Nyugodhat már a nap messze, az ágyban is lehet nagyot játszani. Hiába ül a hold a kéménytetőn, amikor a takaróból remek tavat és folyót lehet varázsolni. A párnák egy pillanat alatt felélednek, fejet, lábat növesztenek és az éj zubbonyán, máris nem a hold, hanem egy jó mese a folt.
Állatos mesék a hálószobából, ahol minden életre kel, ami a szereplők kezébe kerül.
Az előadást létrehozták és játsszák: Illés Ilona és Csizmadia Gabi
Ajánlott életkor: 0-4 éveseknek
Az előadás időtartama: 20 perc + 20 perc közös játék
Belépő gyermek és felnőtt vendégek számára egységesen: 1200 Ft

MOTOLLA JÁTSZÓHÁZ
MINDEN SZOMBATON 10.30-12.00
„Pergő-forgó motolla, fuss ördög a pokolba,
hozd ide a gyerekeket, csináljanak kerekeket!”

Kézműves délelőttre várjuk a kisgyerekes családokat, ahol az ebédig a kicsik és szüleik (Anya, Apa és Nagyi is) együtt alkothatnak. A játszóházi foglalkozásokat 3-6 éves korú gyermekeknek ajánljuk!
ÁPRILIS 2. SZÉLBEN REPPENŐ MADARAK KÉSZÍTÉSE
ÁPRILIS 9. NYUSZIKÉSZÍTÉS
ÁPRILIS 23. ERDEI MANÓK KÉSZÍTÉSE
ÁPRILIS 30. CIKÁZÓ SÁRKÁNYOK KÉSZÍTÉSE
Foglalkozásvezető: Krista Anita bábművész
Belépő gyermek és felnőtt vendégek számára egységesen: 600 Ft

Megosztás:

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on pinterest
Pinterest
Ezt se hagyd ki

Kapcsolódó cikkek