A Buda Szóda a II. kerület helyben gyártott, Fény Utcai Piacon palackozott szikvize.
A Buda Szódát azért hoztuk létre, hogy saját, kerületi szikvízzel válthassuk ki az eldobható műanyagpalackos ásványvizek egy részét, hiszen a Buda Szóda palackjai többször felhasználhatóak, újratölthetőek, vagyis a szódafogyasztás újabb lépés a fenntarthatóság felé.
A víz ötkomponensű szűrőn áthaladva kerül a saját hűtéssel ellátott palacktöltő készülékbe, majd a tisztított palackokba. A folyamat ráadásul követhető, hiszen amolyan látványtöltőként is működik a Buda Szóda, ahol végignézhető a töltési folyamat, és megismerhetjük, hogyan működik a régen oly népszerű szódás üzem.

A Buda Szódát a II. kerületi önkormányzat tulajdonában lévő Fény Utcai Piac Kft. üzemelteti a piac első emeletén.
A Buda Szóda eleinte csütörtökön, pénteken és szombaton lesz nyitva 8-tól 14 óráig. Tervezünk cserepontok létrehozását a kerületben többek között a Marczibányi Téri Művelődési Központban, Klebelsberg Kultúrkúriaban, a Gyarmati Dezső Uszoda – II. kerületben, illetve a közelben elektromos kerékpárral történő kiszállítást is igyekszünk lehetővé tenni.
A Buda Szóda eleinte 1,5 literes palackokban érhető el. Ennek töltése 110 forint, a palack betétdíja pedig 560 forint.

Várjuk éttermek, rendezvényszervezők jelentkezését is, akik szívesen vásárolnának Buda Szódát, akár 1,5 literes kiszerelésben, akár reprezentatívabb 0,9 literes palackban.
Mindenkinek szívből ajánlom, hogy jöjjenek el a piacra, nézzék meg az üzemet, kóstolják meg a szódát, és vásároljanak bátran, hiszen tényleg a miénk, kristálytiszta és fenntartható.
Vigyázzunk egymásra!
Vigyázzunk Budára!